Lemez

Vágyak vonzásában

Ariel Pink's Haunted Graffiti: Mature Themes

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2012. szeptember 25.

Zene

Az idén épp beérkezett harmincas korba lépett, Los Angeles-i Ariel Pink az elmúlt pár évben a nyolcvanas évek szűnni csak nem akaró retrójának egyik leglátványosabb indie-sikertörténetét produkálta. Ez már csak azért is figyelemreméltó, mert a zene, amit játszik, végső soron nem is igazán a nyolcvanas évek retrója – de erről majd később. Az énekes már a kilencvenes évek második felétől ontotta magából, nem túlzás, számolatlanul a különféle, no-fi dalkezdeményeket, nehezen hallgatható hangkollázsokat és egyéb őrültségeket tartalmazó független kiadványait; ha időnk tengernyi, türelmünk pedig végtelen, igazán klassz dolgokat is ki lehet bogarászni ebből a lenyűgözően összevissza káoszból. Az addig bennfentes favoritnak számító excentrikus szobazenész azonban csak két évvel ezelőtt került fel igazán a térképre, és lett belőle megkerülhetetlen alternatív popsztár: ekkor jelent meg (ráadásul a patinás 4AD kiadónál) a már egészen zenekarszerű produkciót, nagyszerű, kerek dalokat, valamint egy sajátos és a zeitgeisthoz pompásan passzoló víziót tartalmazó nagylemeze, a Before Today. A szemcsés, elmosódott hangzású, de igen emlékezetes pszichedelikus popszámokat roncsolt VHS-esztétikával és az ezerszer átmásolt válogatáskazetták romantikájával vegyítő album a 2010-es év egyik legjobban fogadott független poplemeze lett, így aztán a Mature Themest komoly várakozások előzték meg.


 

A jelenleg rózsaszínre festett frizurát viselő, egyre inkább valódi rocksztárnak kinéző művész pedig olyan nagyon sokat nem változtatott a formulán, ami nem is baj. Maga a kiindulópont elég szokatlan: egyrészt benne van a nyolcvanas évek ún. kétes öröksége iránti nosztalgia (némely szintihangról nehezen lehet eldönteni, hogy egy újromantikus lemezről vagy egy 84 és 88 közötti Gary Busey-film soundtrackjéről lett-e átemelve), másrészt pedig a műanyag és túlproducerelt (tágan vett) nyolcvanas évek vonzódása a hatvanas évek eszköztelenebbül és természetesebben megszólaló produkciói felé. Kézenfekvő párhuzam lehet itt, mondjuk, az eggyel/kettővel azelőtti évtized zenéjét új hullámos energiával párosító XTC zenekar vagy a klasszikus pszichedelikus rockot barkács-szintipopos kontextusban újragondoló egylemezes kulthős, Nick Nicely munkássága. Sőt a címadó szám gyakorlatilag Nick Lowe 79-es gigaslágerének, a Cruel To Be Kindnak a feldolgozása, az Only In My Dreams pedig olyan byrdsös gitárcsilingelésre épül, hogy azt a néhai REM is megirigyelhetné. Akad pár kakukktojás is: az énekes gótikus gyökereit az Early Birds Of Babylon demonstrálja, a záró Baby meg talán valami új, soulos irányt vetít előre. A külföldi szaksajtó néha hajlamos Ariel Pinket mondjuk Derridával és Zizekkel egy mondatban emlegetni, valamint azt sugallni, hogy az egész műsor inkább valami komoly szellemtörténeti alapokon nyugvó avantgárd akció, mintsem tisztességes popzene; de ettől ne ijedjünk meg. A Mature Themes nem intellektuális élmény, hanem perfekt és produkciós szempontból is érdekes, hol lökött, hol pedig érzelmes popdalok gyűjteménye.

4AD, 2012


Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.