Lemez

Vágyak vonzásában

Ariel Pink's Haunted Graffiti: Mature Themes

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2012. szeptember 25.

Zene

Az idén épp beérkezett harmincas korba lépett, Los Angeles-i Ariel Pink az elmúlt pár évben a nyolcvanas évek szűnni csak nem akaró retrójának egyik leglátványosabb indie-sikertörténetét produkálta. Ez már csak azért is figyelemreméltó, mert a zene, amit játszik, végső soron nem is igazán a nyolcvanas évek retrója – de erről majd később. Az énekes már a kilencvenes évek második felétől ontotta magából, nem túlzás, számolatlanul a különféle, no-fi dalkezdeményeket, nehezen hallgatható hangkollázsokat és egyéb őrültségeket tartalmazó független kiadványait; ha időnk tengernyi, türelmünk pedig végtelen, igazán klassz dolgokat is ki lehet bogarászni ebből a lenyűgözően összevissza káoszból. Az addig bennfentes favoritnak számító excentrikus szobazenész azonban csak két évvel ezelőtt került fel igazán a térképre, és lett belőle megkerülhetetlen alternatív popsztár: ekkor jelent meg (ráadásul a patinás 4AD kiadónál) a már egészen zenekarszerű produkciót, nagyszerű, kerek dalokat, valamint egy sajátos és a zeitgeisthoz pompásan passzoló víziót tartalmazó nagylemeze, a Before Today. A szemcsés, elmosódott hangzású, de igen emlékezetes pszichedelikus popszámokat roncsolt VHS-esztétikával és az ezerszer átmásolt válogatáskazetták romantikájával vegyítő album a 2010-es év egyik legjobban fogadott független poplemeze lett, így aztán a Mature Themest komoly várakozások előzték meg.


 

A jelenleg rózsaszínre festett frizurát viselő, egyre inkább valódi rocksztárnak kinéző művész pedig olyan nagyon sokat nem változtatott a formulán, ami nem is baj. Maga a kiindulópont elég szokatlan: egyrészt benne van a nyolcvanas évek ún. kétes öröksége iránti nosztalgia (némely szintihangról nehezen lehet eldönteni, hogy egy újromantikus lemezről vagy egy 84 és 88 közötti Gary Busey-film soundtrackjéről lett-e átemelve), másrészt pedig a műanyag és túlproducerelt (tágan vett) nyolcvanas évek vonzódása a hatvanas évek eszköztelenebbül és természetesebben megszólaló produkciói felé. Kézenfekvő párhuzam lehet itt, mondjuk, az eggyel/kettővel azelőtti évtized zenéjét új hullámos energiával párosító XTC zenekar vagy a klasszikus pszichedelikus rockot barkács-szintipopos kontextusban újragondoló egylemezes kulthős, Nick Nicely munkássága. Sőt a címadó szám gyakorlatilag Nick Lowe 79-es gigaslágerének, a Cruel To Be Kindnak a feldolgozása, az Only In My Dreams pedig olyan byrdsös gitárcsilingelésre épül, hogy azt a néhai REM is megirigyelhetné. Akad pár kakukktojás is: az énekes gótikus gyökereit az Early Birds Of Babylon demonstrálja, a záró Baby meg talán valami új, soulos irányt vetít előre. A külföldi szaksajtó néha hajlamos Ariel Pinket mondjuk Derridával és Zizekkel egy mondatban emlegetni, valamint azt sugallni, hogy az egész műsor inkább valami komoly szellemtörténeti alapokon nyugvó avantgárd akció, mintsem tisztességes popzene; de ettől ne ijedjünk meg. A Mature Themes nem intellektuális élmény, hanem perfekt és produkciós szempontból is érdekes, hol lökött, hol pedig érzelmes popdalok gyűjteménye.

4AD, 2012


Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.