mi a kotta?

Vakmerő, illatos, tébolyult

  • mi a kotta
  • 2020. január 5.

Zene

„Hallottam már azelőtt is, de egészen más dolog nagyközönség előtt játszani, mint meghitt körben – a művész is más. A szép, kivilágított termek, a gyertyák ragyogása, a felékszerezett hölgyek a közönség soraiban – minden emeli a hangulatát az adományozónak és az elfogadónak is. S ekkor a démon munkára bocsátotta erejét; mintha ki akarta volna próbálni hallgatóságát, előbb szinte csak játszott vele, azután valami mélyebb tartalomból adott ízelítőt, míg végül művészetével minden egyes hallgatót úgyszólván körülfont s immár az egész közönséget tetszése szerint mozgathatta. Ez az erő, mellyel a publikumot leigázza, fölemeli, hordozza és leejti, ilyen fokon nem található meg – Paganini kivételével – egyetlen más művészben sem. […] Pillanatonként váltja itt egymást gyöngéd, vakmerő, illatos, tébolyult; a hangszer izzik és szikrázik a mestere keze alatt. […] De ezt hallani kell és látni is: Lisztnek sosem volna szabad a kulisszák mögött játszani; nagy adag elvész olyankor.” Ilyen lelkesen írt 1840-es kritikájában Robert Schumann Liszt Ferenc drezdai koncertjéről, a lényegét tekintve nyilván függetlenül attól a ténytől, hogy a boszorkányos tehetségű és egyszersmind nagyszívű virtuóz három évvel korábban ugyancsak rajongó hangvételű cikkben méltatta a kevésbé híres német kolléga zongoraműveit.

Ők mindketten kitüntetett helyet foglalnak majd el az elkövetkező napok koncertprogramján, a Budapestre látogató nagy orosz muzsikus, Arkagyij Volodosz zongoraestjén éppenséggel együtt: az első részt csupa Liszt-, a másodikat meg Schumann-darabok fogják kitölteni (Nemzeti Hangversenyterem, december 11., fél nyolc). Néhány nappal korábban a jelen ajánlóperiódus másik szóló zongorakoncertje Liszt szakrális műveit sorjáztatja majd, az év e szakához illő módon a Karácsonyfa című kompozícióval zárulva – a kiváló Fülei Balázs előadásában (Zeneakadémia, december 8., fél nyolc). Emellett Schumann számára is jut majd egy homogén szerzőségű est, habár zenekari: a Manfréd-nyitányt, az I. (Tavaszi) szimfóniát, valamint a ritkábban megszólaló d-moll hegedűversenyt göngyölítve elénk a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertjén, Vásáry Tamás vezényletével (Zeneakadémia, december 10., fél nyolc).

De még vissza Liszthez, mármint az együttes-névadóhoz, merthogy a talán legjobban várt hangverseny a Liszt Ferenc Kamarazenekar jóvoltából ígérkezik a jövő héten (Zeneakadémia, december 12., fél nyolc). Náluk ugyanis a közelesen felhangzó Mozart–Beethoven-műsort Takács-Nagy Gábor készül eldirigálni, a szólista pedig – dobpergést kérek! – a zongora nagyasszonya, Martha Argerich (képünkön) lesz. Borítékolhatóan valóságos ajándék lesz ez a nap.

Végezetül még néhány további világnagyság közös fellépéseit ajánljuk sietve, hiszen a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjein a nagyszerű Mark Elder fog vezényelni, ahol is Johannes Brahms a-moll kettősversenyében Vilde Frang és a csellista Truls Mørk fog szólistaszerephez jutni (Nemzeti Hangversenyterem, december 12. és 13., háromnegyed nyolc).

 

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.