„Hallottam már azelőtt is, de egészen más dolog nagyközönség előtt játszani, mint meghitt körben – a művész is más. A szép, kivilágított termek, a gyertyák ragyogása, a felékszerezett hölgyek a közönség soraiban – minden emeli a hangulatát az adományozónak és az elfogadónak is. S ekkor a démon munkára bocsátotta erejét; mintha ki akarta volna próbálni hallgatóságát, előbb szinte csak játszott vele, azután valami mélyebb tartalomból adott ízelítőt, míg végül művészetével minden egyes hallgatót úgyszólván körülfont s immár az egész közönséget tetszése szerint mozgathatta. Ez az erő, mellyel a publikumot leigázza, fölemeli, hordozza és leejti, ilyen fokon nem található meg – Paganini kivételével – egyetlen más művészben sem. […] Pillanatonként váltja itt egymást gyöngéd, vakmerő, illatos, tébolyult; a hangszer izzik és szikrázik a mestere keze alatt. […] De ezt hallani kell és látni is: Lisztnek sosem volna szabad a kulisszák mögött játszani; nagy adag elvész olyankor.” Ilyen lelkesen írt 1840-es kritikájában Robert Schumann Liszt Ferenc drezdai koncertjéről, a lényegét tekintve nyilván függetlenül attól a ténytől, hogy a boszorkányos tehetségű és egyszersmind nagyszívű virtuóz három évvel korábban ugyancsak rajongó hangvételű cikkben méltatta a kevésbé híres német kolléga zongoraműveit.
Ők mindketten kitüntetett helyet foglalnak majd el az elkövetkező napok koncertprogramján, a Budapestre látogató nagy orosz muzsikus, Arkagyij Volodosz zongoraestjén éppenséggel együtt: az első részt csupa Liszt-, a másodikat meg Schumann-darabok fogják kitölteni (Nemzeti Hangversenyterem, december 11., fél nyolc). Néhány nappal korábban a jelen ajánlóperiódus másik szóló zongorakoncertje Liszt szakrális műveit sorjáztatja majd, az év e szakához illő módon a Karácsonyfa című kompozícióval zárulva – a kiváló Fülei Balázs előadásában (Zeneakadémia, december 8., fél nyolc). Emellett Schumann számára is jut majd egy homogén szerzőségű est, habár zenekari: a Manfréd-nyitányt, az I. (Tavaszi) szimfóniát, valamint a ritkábban megszólaló d-moll hegedűversenyt göngyölítve elénk a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertjén, Vásáry Tamás vezényletével (Zeneakadémia, december 10., fél nyolc).
De még vissza Liszthez, mármint az együttes-névadóhoz, merthogy a talán legjobban várt hangverseny a Liszt Ferenc Kamarazenekar jóvoltából ígérkezik a jövő héten (Zeneakadémia, december 12., fél nyolc). Náluk ugyanis a közelesen felhangzó Mozart–Beethoven-műsort Takács-Nagy Gábor készül eldirigálni, a szólista pedig – dobpergést kérek! – a zongora nagyasszonya, Martha Argerich (képünkön) lesz. Borítékolhatóan valóságos ajándék lesz ez a nap.
Végezetül még néhány további világnagyság közös fellépéseit ajánljuk sietve, hiszen a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjein a nagyszerű Mark Elder fog vezényelni, ahol is Johannes Brahms a-moll kettősversenyében Vilde Frang és a csellista Truls Mørk fog szólistaszerephez jutni (Nemzeti Hangversenyterem, december 12. és 13., háromnegyed nyolc).
