Lemez

Beck: Hyperspace

Zene

Ha majd egyszer visszatekintünk a 2010-es évekre, akkor azt nagy valószínűséggel a szintetizált énekhangok és a túleffektezett zenék időszakaként fogjuk értelmezni. Rengeteg idősebb zenész is behódolt a trendnek, így az 50. életévében járó és a kísérletezésre mindig szívesen vállalkozó Beck is. Tavalyelőtt azt írtuk róla, hogy a Colors az életmű első gyengébb lemeze, ehhez csatlakozik most legfrissebb munkája, a Hyperspace is. Az album fő producere Pharrell Williams, a dalok hangzását hallhatóan ő határozta meg, és bár a friss interjúk nem ezt sugallják, azért ez részben egy szakítós lemez; Beck az év elején beadta a válópert, miután zátonyra futott a házassága Marissa Ribisi színésznővel. Egy kicsit olyan érzésünk lehet, mintha Beck a táncos, gyorsabb tempójú Colors után egy pszichedelikus folklemezt tervezett volna, legalábbis a belassult hangvétel ezt sugallja. Ő régen is effektezett bőven, most viszont bántóan túl van tolva minden, és ezzel az a baj, hogy a Hyperspace dalai lehetnének jók, de a túlzásba vitt producerkedés elidegeníti a hallgatókat – legalábbis azokat, akik Becket a korábbi cuccaiért kedvelik. Hosszasan lehetne sorolni a kihagyott ziccereket: a Sky Ferreira vendégvokáljával készült Die Waiting, az újra megtalált szerelemre utaló Chemical, az első kislemeznek választott Uneventful Days mind lehetne jó dal, de egyik sem az. A legjobb példa az öngólra talán a címadó szerzemény, amelyben ugyan szerepel egy egész jó rapbetét, de a túltolt effektezés és az oda nem illő dobütem mindent elront. Hogy azért ne csak panaszkodjunk, érdemes megemlíteni a Becktől szokatlan refrénnel operáló és kellemesen csordogáló Everlasting Nothingot, valamint az album legjobb dalának tekinthető Stratosphere-t, amely remekül idézi meg a Mutations / Sea Change / Morning Phase albumtriász elszállós folkját, és amelyet még a vendégvokalista Chris Martin sem tudott elrontani.

Capitol/Universal, 2019

 

 

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."