Lemez

Beck: Hyperspace

Zene

Ha majd egyszer visszatekintünk a 2010-es évekre, akkor azt nagy valószínűséggel a szintetizált énekhangok és a túleffektezett zenék időszakaként fogjuk értelmezni. Rengeteg idősebb zenész is behódolt a trendnek, így az 50. életévében járó és a kísérletezésre mindig szívesen vállalkozó Beck is. Tavalyelőtt azt írtuk róla, hogy a Colors az életmű első gyengébb lemeze, ehhez csatlakozik most legfrissebb munkája, a Hyperspace is. Az album fő producere Pharrell Williams, a dalok hangzását hallhatóan ő határozta meg, és bár a friss interjúk nem ezt sugallják, azért ez részben egy szakítós lemez; Beck az év elején beadta a válópert, miután zátonyra futott a házassága Marissa Ribisi színésznővel. Egy kicsit olyan érzésünk lehet, mintha Beck a táncos, gyorsabb tempójú Colors után egy pszichedelikus folklemezt tervezett volna, legalábbis a belassult hangvétel ezt sugallja. Ő régen is effektezett bőven, most viszont bántóan túl van tolva minden, és ezzel az a baj, hogy a Hyperspace dalai lehetnének jók, de a túlzásba vitt producerkedés elidegeníti a hallgatókat – legalábbis azokat, akik Becket a korábbi cuccaiért kedvelik. Hosszasan lehetne sorolni a kihagyott ziccereket: a Sky Ferreira vendégvokáljával készült Die Waiting, az újra megtalált szerelemre utaló Chemical, az első kislemeznek választott Uneventful Days mind lehetne jó dal, de egyik sem az. A legjobb példa az öngólra talán a címadó szerzemény, amelyben ugyan szerepel egy egész jó rapbetét, de a túltolt effektezés és az oda nem illő dobütem mindent elront. Hogy azért ne csak panaszkodjunk, érdemes megemlíteni a Becktől szokatlan refrénnel operáló és kellemesen csordogáló Everlasting Nothingot, valamint az album legjobb dalának tekinthető Stratosphere-t, amely remekül idézi meg a Mutations / Sea Change / Morning Phase albumtriász elszállós folkját, és amelyet még a vendégvokalista Chris Martin sem tudott elrontani.

Capitol/Universal, 2019

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.