Míg a császár azt mondta ki, hogy nincs visszaút, a 19. század végi premodernek és a 21. századi posztavantgardisták ennek ellenkezőjében bíznak. Mallarmé, a korszakalkotó költeményéhez, a Kockadobáshoz fűzött jegyzetével és a tördeléssel igyekezett relativizálni a verssorok egymás utáni kibontakozását az olvasó szeme előtt a papíron, Gyárfásék pedig a hangok egymásutánját akarják visszafordíthatóvá tenni. A mottóval, hogy ugyanis a lemezt tessék a lejátszón véletlenszerű sorrendben meghallgatni, aláhúzzák, hogy a véletlenséget választották az album címéül. Az alkotók fejében az is megfordulhatott, hogy az egymásutániság mint nyűg elvetésével esetleg lehetne számon belül is kísérletezni, de az talán már nem is volna zene a szokásos felfogásban. Ez viszont kortárs zene gitárra, bőgőre, dobra, elektronikára és egyéb hangkeltő tárgyakra. Avantgárd mivolta abból is nyilvánvaló, ahogy a közhelyes hangsorrendeket, a számok konvencionális hosszúságát, a nagyobb szerkezeteket kerüli. Szabályosság egyedül az etűdök és improvizációk lemezre került sorrendjében lelhető fel (enyhe disszonanciában a mottóval).
A fantasztikusan precíz, alázatos dobolásával több, hagyományosabb jazz-zenekarban is feltűnést keltett, tanulmányai végeztével Hollandiából hazatért Gyárfás 2013-ban alapította zenekarát, ez a második lemezük. Nagyobb ismertségük akadálya lehet, hogy a rockbasszusgitárosként indult, klasszikus, majd jazzdiplomát szerző olasz bőgős, Marco Zenini Rómában él. Fenyvesi Márton gitárosként ugyanolyan széles horizontú, a hazai, néha szűkös középutat elkerülő muzsikus, mint amilyen Gyárfás. A felvétel legnagyobb erénye a szuverén egyéniségek együttjátéka.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
