Lemez

A fordulat éve

Marilyn Manson: We Are Chaos

Zene

„Új lemeze ismét felvillantja valami másnak a lehetőségét (…), simán kibontható lett volna egy markáns, az énekes életkorához méltó lemez. Ehelyett szép lassan betöltik a múlt sötét madarai” – írtuk Marilyn Manson kettővel ezelőtti lemezéről 2015-ben, s az még mindig jobb volt, mint a két évvel későbbi. A Heaven Upside Down ugyanis egy rossz paródia; comb­fixes, géppisztolyos apácák őrjöngtek a beharangozó videoklipen, de a Say10, Kill4Me, Jesus Crisis számcímek is arra utaltak, hogy Manson a veterán sátán szerepében egyszerűen szánalmas.

Nos, 15 év erőlködés után, mintha ő is kezdené belátni, hogy záróra van a Pokol Bárban. Tavaly két feldolgozása jelent meg, a nagyobb meglepetést, a Johnny Cash révén közismert country dal (!), a God’s Gonna Cut You Down okozta, mely a várt és talán el is várt bohóckodás helyett azt bizonyította, hogy Manson szereptévesztése ellenére is érzékeny és tehetséges pasas. De ugyancsak váratlan meglepetés volt a Doors-féle The End, ami az 1995-ös Sweet Dreams óta az énekes legjobb „találata”, noha az elmúlt 25 évben számos próbálkozása volt a Tainted Love-tól kezdve a Personal Jesuson át az Alabama Songig.

És úgy tűnik, az idei folytatás is vállalható; Manson legújabb lemezének hatásvadászata kimerült abban, hogy szeptember 11-re időzítették a megjelenését, de a címadó számhoz készült animációs klipben felfedezhető végre némi önirónia is, így elsősorban ezért mondható el a We Are Chaosról nemcsak a számról, az egész albumról –, hogy „az énekes életkorához méltó lemez”. Pontosabban kezd olyan lenni. Azt már a God’s Gonna Cut You Down is bizonyította, hogy a hagyomány meg a középtempó jól áll Mansonnak, ahogy az éneklés közbeni hörgés mellőzése is, így miután kiderült, hogy a készülő lemez producere a countryra hitelesített Shooter Jennings lesz – pár éve a Cat People című David Bowie-szám nem különösebben emlékezetes feldolgozásában már együttműködtek –, sejteni lehetett a fordulatokat. Persze a We Are Chaosban nyoma sincs a countrynak, de szerencsére a korábbi erőlködések is csak kötelező gyakorlatként kerültek volna az albumra. Az első szám, a Red Black and Blue bevezetése David Bowie Diamond Dogs című albumának nyitányát idézi, a folytatást viszont nyugodtan ki lehetett volna hagyni, ahogy az Infinite Darkness című sötétséges közhelyparádét is a lemez közepéről. De a már említett címadó szám elejétől végéig a fiatal Bowie-t juttatja az eszünkbe, és a továbbiakban is többnyire mintha a hetvenes évek elejének szellemei járták volna be a stúdiót: a Half-Way & One Step Forward az első Brian Eno-lemezt, a Solve Coagula a korai Roxy Musicot idézi, a Broken Needle és a Paint You with My Love című dalok hallatán inkább az 1974-es év jut eszünkbe, mint 2020. De Marilyn Manson esetében ezt akár az első biztató lépésnek is tekinthetjük, hogy végre elkezdett megszabadulni az „Antikrisztus Szuper­sztár” jelmezétől, mert azt elhagyva az sem kizárt, hogy egyszer csak előáll valami igazán jelentős darabbal.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.