Velszi bárdolatlanok - Justin Kerrigan: Human Traffic (film)

  • - ts -
  • 2006. január 19.

Zene

Mielőtt belecsapnánk a lecsóba, gondoljunk csak vissza: milyen volt az a nap, amikor minden sikerült, minden összejött? Amikor mindenki ránk figyelt, amikor mindenki észrevette a sikereinket. Mit akartunk akkor? Mi jött össze, s mire mentünk vele? Egyáltalán, emlékszünk még rá? Hisz biztosan volt ilyen napunk.

Mielőtt belecsapnánk a lecsóba, gondoljunk csak vissza: milyen volt az a nap, amikor minden sikerült, minden összejött? Amikor mindenki ránk figyelt, amikor mindenki észrevette a sikereinket. Mit akartunk akkor? Mi jött össze, s mire mentünk vele? Egyáltalán, emlékszünk még rá? Hisz biztosan volt ilyen napunk.

Carrdiffban járunk, húszévesek közt egy hétvégén. Péntektől vasárnap estig. Van az ilyesminek hagyománya arrafelé. Ha a brit film legizgalmasabb, máig ható nagy korszakára, a free cinemára emlékezünk, annak épp az eszmei alapvetése volt Karel Reisz 1960-as filmje, a Szombat este, vasárnap reggel, a kedvencem Albert Finneyvel. Most mondjuk azt, hogy azóta nem sok minden változott? Bevezették a szabad szombatot. A sör helyét átvették a lágy drogok? Ja, persze. Bár ez sem ilyen egyszerű, hisz közben volt egy Trainspotting is, melyet sem az alkotók, sem a forgalmazók nem hagytak figyelmen kívül. A néző sem tehetiÉ

Húszéveseink az alacsonyabb néposztályok képviselői, ami afféle belépő az efféle mozikba. Az emlegetett előzményekben sem hágtak egymás sarkára a lordok háza tagjai. Kerrigan képe, ha akarom, szakma- (alkalmasint kor-) specifikus. Hősei közül akinek épp van munkája, eladó, árul valamit. Alsógatyát, hamburgert, hanglemezt. Közben várják a pénteket, ami a moziban sosem ritkaság. Mert pénteken buli van, haverok, szétcsúszás, semmi végzetes.

Mint ahogy a maguk módján az említettek is, a Human Traffic egy drogfilm, extasyn vagyunk, legalábbis első olvasatában. S ha innen nézzük a dolgot, voltaképpen örülhetünk. A Szombat este, vasárnap reggel alkoholizmusa az a prolivircsaft, amit illik lenézni, jobb nagy ívben elkerülni: agresszió, verekedés néz ki belőle minden kapualjban. A Trainspotting a kemény drogok világában realizált halálos játszma. Ezekhez képest az extasy ebből a filmből babazsúrnak tetszik, bár erről jobb lenne az érintetteket kérdezni. Hisz a szemlélő könnyen járhat úgy, mint a film egyik kulcsjelenetének hőse, a helyi televízió egy kis színesre a város tán legfelkapottabb klubjába érkező riporternője. Egyszerűen hülyére veszi két csitri, oly magától értetődően, hogy kénytelen észrevenni magát, amit persze elintéz egy káromkodással (fapinák; a magyar szöveg érzékelhetően heroikus küzdelmet folytat a hely- és életkorfüggő szlenggel, nem is annyira a fogalmi készlettel gyűlik meg a baja, inkább érthetően a hivatkozási pontjaival, mindazonáltal panaszra csak keresve lenne okunk). Mindenesetre az ilyen jelenetek visszatérő ismételgetése (bőségesen szembesülhetni a szülők, a munkahelyi elöljárók egyöntetű érzéketlenségével) arra is módot nyit, hogy felmérjük, az alapvetően szórakoztatónak szánt darab mond-e valamit az extasy felhasználói körén kívül esőknek is. Ne adj' isten, épp az-e a szándéka, hogy küldjön egy olyan jelet, amit még huszonöt év felett is érdemes értelmezni. Igen is, nem is - és ez benne a jó. (Nem akar például szülői kézikönyv lenni házi droggyanú esetére.) Minden lehetséges eszközzel hősei oldalára áll, akik pedig épp arról ismerszenek meg, hogy maguk sem tudják, mi van velük. A felnőtté válás rémes nyűgei pedig a bolygó megalapítása óta ugyanazok, az extasy e szempontból secko jedno.

E régi nótát pedig a film a műfajtól elvárható módon, tehát a kellő szemérmetlenséggel vezeti elő. Belemehetnénk a részletekbe, de fújja mindenki kívülről: feláll, nem áll fel, kivel, ha nem magammal, megcsókoljam, ne csókoljam, mit szól hozzá, mit szól hozzá, mit szól hozzáÉ Ritkaság az ilyen pontos cím, a film extasyn túli olvasata valóban az emberi közlekedésről szól. Hogy sikerül-e megértetnünk magunkat a kül-világgal, legyen az kinek szoros, kinek tág. Amiben megnyugodhatunk, a szorosabban azért van erre esély. Legyünk akármilyen valóságtól, hétköznapoktól elrugaszkodott arcok (amilyenek éppenséggel piszkosul nem vagyunk, hogyan is lennénk egy gatyabutik pultja mögött), abban biztosak lehetünk, hogy egy csomó hasonszőrű koptatja a flasztert a környéken. S menthetetlenül egymásra találunk. Annál könnyebb a helyzet, ha ezen egymásra találás már az expozícióban adottság, kiosztott szerep. Vagy épp fordítva, az egyívásúak közti forgalmi akadályok a legkétségbeejtőbbek, mely szempontból a film egy kimondott sikertörténet. Essen bár ötvenkét péntek egy estére, mi a leosztásból lehetséges legjobb buliba nyertünk bebocsátást, becsajozunk, s az ágyban kötünk ki; egy újabb éjszakán győzzük le paranoiánkat, s az ágyban kötünk ki; az ágy mellett kötünk ki, s anyánk tetten ér önkiszolgálás közben (4:1).

Kerrigan "fiatalos" mondandójához "fiatalos" eszközöket választott, ha ez nem csapja ki a nézőnél a biztosítékot, akkor semmi. Mert a folyamatos önreflexió elviseléséhez azért kell egyfajta (birka, konkrétan) türelem. Jönnek ezek a gyerekek, s egyikük elmondja viccesen (az nem igaz, hogy az izzadmányos jófejség ezredfordulós kényszer), hogy melyikük kicsoda. Ki vagyok én, kicsoda a másik. Nos, ez olyan béna, nem, nincs erre jobb szó, béna, hogy falra kell mászni tőle. Az elején járunk, nem tudjuk, mi lesz, a fene gondolkodik azon, hogy most a művésznek eszközei vannakÉ Nincs jobb tanács, túl kell élni, voltaképpen megéri. A végén már tudjuk, hogy a bénaság, ha szándékolt, ha eredendő: a legfőbb tájékozódási pont. Ezek bénák. Mármint az épp felnőtté válók. Hogyne lennének azok, valami atavisztikus sejtelem nyilván van bennük arról, hogy mi vár rájuk, oszt' akarják is meg nem is, hát szerencsétlenkednek. De olyan helyesek, nem?

Erről van szó, a Human TrafÞc egy olyan helyes kis film. Kicsit béna, kicsit pimasz, a filmművészetet speciel nem újítja meg, de az hülyén is venné ki magát. Már csak egy kérdés maradt tisztázatlan: hol volt ez a kis gyöngyszem majd' hét esztendeig? (Nem vicc: 1999-es kel-tezésű az opus.) Biztos szerencsétlenkedett valaholÉ

Az FF Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.

„A hosszútávfutó magányával”

Legújabb, szeptember végén esedékes bemutatója, az Etűdök elképzelt érzésekre című előadás kapcsán beszélgettünk a próbafolyamatok nehézségeiről, a kívülállásról, a megállni tudás fontosságáról és egy „hüllőről”, aki szeret mozdulatlanul feltöltődni a napon.

Szerbia kontra Szerbia

  • Végel László

Tavaly november elsején 11 óra 52 perckor leomlott a felújított újvidéki pályaudvar előtetője, 15 ember halálát okozva. Senki nem látta előre, hogy a szerencsétlenség immár közel tíz hónapja tartó zűrzavart és válságot idéz elő.