Koncert

Venom Inc.

  • G. A.
  • 2015. november 22.

Zene

A kopaszodó rocke­reket régebben kicsúfolták, ma meg úgy járulunk elébük, mintha fizetnének érte. Mert manapság csak­is ők vezethetnek el minket – hát, hogy pontosan hová is, arra azért nem olyan egyszerű kapásból válaszolni. Az például túlzás volna, hogy az elveszett gyermekkor aranyló kapujába – de annyi talán megkockáztatható, hogy egy letűnt korszak markáns légköre felé. Abba az időszakba, amikor a technikai-műveltségbeli hiányosságokat számos zenész a mindent lebíró akarattal, hittel és ihletett víziókkal helyettesítette, hogy bebizonyítsa: vannak lényegesebb dolgok is a zenében a kottaolvasás és a skálázás elsajá­títása helyett. Így törtek maguknak utat a punkok az óceán mindkét oldalán, így emelkedett fel Amerikában a glam, és így tett hozzá rengeteget az extrém metál megszületéséhez a Venom Angliában.

Mindez persze még a 80-as évek legelején volt – azóta másképp látunk és másképp is hallgatunk mindent. A Venom például (amely most két őstaggal és a 88–92 közötti időszak énekes/basszgitárosával érkezett hozzánk, jogi ügyek miatt kibővített névvel) ma már egyáltalán nem tűnik radikálisnak, viszont még most is friss és eredeti: Abaddon dobos crô-magnoni stílusú csépelése és a mizantróp, tar brit prolivá öregedett Demoliton Man bömbölése még akkor is biztosította a dalok végletesen nyers elevenségét, amikor Mantas gitáros a kelleténél jobban kigyakorolt szólókkal szórakoztatta a híveket. És ha már a hívek: a Venom tagjai abban a korban járnak, amikor a tény, hogy még köztünk vannak, és képesek minden este hatásosan játszani, a legfőbb örömök első számú forrásává válik az életükben – ezt pedig a közönség is pontosan érzi. A pesti koncerten így olyannyira hálatelt és fényes volt a hangulat, mint egy karizmatikus kisegyház vasárnapi ünnepségén. Annyi különbséggel, hogy a csillogó szemű gyülekezet ezúttal a sátánt, a fekete metált és a boszorkányokat éltette. Hát nem épp az ilyesmi az, amiért még érdemes koncertre járni?

Dürer kert, október 15.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.