Lemez

Véres aratás

Slayer: Repentless

  • Greff András
  • 2015. október 17.

Zene

Talán nem meglepő éppen attól a zenekartól, amelyik a legsikeresebben tudja becsatornázni a dalaiba az emberek kinevelhetetlen vérszomját, mindenesetre a Slayer rendre ráérez azokra a pillanatokra, amikor a háborús káosz örvényei megérintik a nyugati világot.

1990-ben a Seasons in the Abyss az Öböl-háború hajnalán jelent meg, élén azzal a War Ensemble című számmal, amely minden hasonló próbálkozásnál eredményesebben szólítja meg a mindannyiunkban ott lakozó Generalfeldmarschallt, és amelyet aztán az amerikai katonák feltüzelésére használtak Irakban. A Slayer nyolcadik albuma, a God Hates Us All pontosan 2001. szeptember 11-én került a boltokba, és most megérkezett a tizenegyedik a sorban, a Repentless, éppen akkor, amikor ránk köszöntött az erőszak, a türelmetlenség és részvétlenség szeptembere.

Nyilván az sem teljesen véletlen, hogy a Slayer ezeken a korszellemet telibe trafáló lemezein újra és újra nagyszerűen teljesít. A lassan 35 éve dolgozó zenekar egyébiránt még sosem adott ki rossz lemezt, de a három főmű (Reign in Blood, South of Heaven, Seasons…) után azért eléggé változékony súlyú albumokat vajúdott világra. A Repentless sem hibátlan: nehéz volna azt állítani, hogy nem érződik rajta a Slayer legmuzikálisabb alapító tagjának, a májelégtelenségben elhunyt Jeff Hannemannek a hiánya, aki az okosan felépített struktúrák és a diabolikus atmoszférateremtés mestere volt. Nélküle a komótosabb darálások nem igazán mérgezőek, ami viszont a többit illeti, a kizárólagos dalszerzővé előlépett Kerry King hanyagabb szerkezetei képesek némi pluszt hozzáadni a számokhoz. A Repentless ugyanis a legjobb pillanataiban (amilyen a lemez letaglózó nyitánya, vagy, mondjuk, a Chasing Death) kifejezetten vad tud lenni, az offenzív élt pedig csak tovább köszörüli a nyersebb megközelítés. De az összhatást olyan részszépségek is fokozzák, mint az Exodusból kölcsönvett Gary Holt ihletetten destruktív szólói vagy a hosszabb kihagyás után visszatérő Paul Bostaph dobművészete, aki jól hallhatóan nem a Black Sabbathot, hanem inkább a stratégiai nehézbombázókat állította maga elé példaképül. Így lesz a Repentless igazán ronda és brutális: a rozsdás kések, a bombák és szögesdrótok antihimnusza.

Nuclear Blast, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.