„Prokofjev és én soha nem lettünk barátok, nyilván azért, mert Prokofjev általában nem volt barátkozó természetű. Kemény ember volt, és úgy tűnt, semmi más nem érdekli, csak önmaga és a zenéje. Utálom, amikor megveregetik a fejemet. Prokofjev sem szerette ezt, de ő megengedte magának, hogy másokkal leereszkedően bánjon. […] Prokofjevnek két kedvenc kifejezése volt. Az egyik: »szórakoztató«, ezt mondta mindenre – emberekre, eseményekre, zenére. Mintha azt érezte volna, hogy ez az egy szó pontosan jellemzi, mondjuk, a Wozzecket is. A másik ez volt: »Érti?« Azaz tudni kívánta, világosan beszélt-e. Ez a két szó dühített engem. Mire jó ez az együgyű kannibálszókincs? A kannibál Ellocska Ilf és Petrov történetében még egy harmadik szót is használt, a »homoszexualitás«-t. Prokofjev beérte kettővel.” A gunyorosan visszaemlékező pálya- és honfitárs, a rivális Sosztakovics jellemezte ekképp Szergej Prokofjevet, aki péntek este a Concerto Budapest hangversenyén jut majd főszerephez: I. (Desz-dúr) zongoraversenye, valamint a Rómeó és Júlia részletei révén (Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 18., fél nyolc). A koncerten, melynek vendégművészei a 84 esztendős Gennagyij Rozsgyesztvenszkij és zongoraművész neje, Viktoria Posztnyikova lesznek, első szám gyanánt egy olyan mű hangzik majd fel, melyet Prokofjev okvetlenül a „szórakoztató” jelzővel értékelne: Ralph Vaughan Williams 4. szimfóniája. Az „angol Kodály” tán legnagyobb ambícióval megkomponált szimfóniájára azért bizonnyal nem mondja majd azt a mai hallgató, amit maga az önkritikus komponista morgott oda a zenekar felé egyik művének elvezénylését követően: „Ha ezt nevezik modern zenének, hát nekem nem tetszik.” (Képünkön a mester időskori portréja, karmesteri pálcával.)
Ugyanezen az estén a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara is megkezdi bérleti koncertjeinek sorát: klasszikusan szerkesztett, romantikus programmal (Zeneakadémia, szeptember 18., fél nyolc). Kovács János vezényletével egy Mendelssohn-nyitány (a Hebridák), egy Schumann-versenymű (a csellóra írt) és egy Brahms-szimfónia (a Második) alkotja majd a műsort, megdicsőítve a nyitány-versenymű-szimfónia koncerthagyomány szép, bár korántsem kiismerhetetlen gyakorlatát. Első bérletes koncertjét tartja e napokban az Óbudai Danubia Zenekar is, méghozzá a Gyermekek vagyunk sorozatcím alatt: Hámori Máté irányításával, Richard Strausst meg az Eroicát kevés Liszttel elegyítve (Zeneakadémia, szeptember 22., fél nyolc).
Fiatalság, bolondság – mondhatnánk, kizárólag azért, hogy átkössünk e heti utolsó tételünk fölemlítéséhez. Az operaház Hajós utca felőli szfinxszobra körül ugyanis szombaton délután bemutatják Gaetano Donizetti Bolondokháza című egyfelvonásos operabohózatát: Szvétek Lászlóval, Rőser Orsolya Hajnalkával, Várhelyi Évával és másokkal, Köteles Géza vezénylete alatt (szeptember 19., négy óra). Az 1830-as operácska, melyet szombaton még éjfél előtt és éjfél után is megtekinthetünk majd, egy Párizs környéki őrültekháza víg életét ábrázolja. Igazán nem bohózatba illő életrajzi fordulat, hogy az elborult elméjű Donizetti 1846-ban a saját bőrén is megtapasztalhatta, milyen az élet egy Párizs környéki őrültekházában. Hát, a legkevésbé sem „szórakoztató”.
