Interjú

Versenyben a Covent Gardennel

Solymosi Tamás és Wayne Eagling, az új Diótörő koreográfusai

  • Kozár Alexandra
  • 2016. január 10.

Zene

Csajkovszkij mesebalettje az adventi és karácsonyi szezonok sikerprodukciója, melyet általában kivételes szereposztásban, nagy szériában játszanak. A Magyar Állami Operaház 65 év után újította fel az Oláh Gusztáv-féle produkciót, igazodva a kor vizuális és színpadi igényeihez. A koreográfiát közösen jegyzi a Magyar Nemzeti Balett igazgatója és a nemzetközi hírű szakember, az Angol és a Holland Nemzeti Balett korábbi vezetője.

Magyar Narancs: Mi volt a legnagyobb kihívás ebben a munkában?

Wayne Eagling: A diótörő koreográfiailag nagyon nehéz mű, nemcsak a szólisták, de a tánckar számára is. Azt próbáltam elérni, hogy a tánckar tagjai egymásra találjanak, és a maximumot hozzák ki egymásból. Úgy hiszem, ez sikerült, pedig a táncosok azt mondták, nagyon nehéz az új koreográfia – épp ez volt a célom. Az előadást úgy építettük fel, hogy a színváltozások a néző szeme előtt történjenek, a díszlet a jelenetek között be- és kigördül, így a háttér, a jelmez és a kellékek épp annyi próbát igényeltek, mint a táncosok. Ez az egész stábnak, a műszakot is beleértve, komoly feladatot jelentett.

MN: A díszlet valóban monumentális: a nyilvános főpróbán még kissé zajosan működött, illetve kisebbfajta baleset is történt, a bal oldali díszletzongora leesett.

Solymosi Tamás: Egy ekkora felújítás esetében ahhoz, hogy a produkció tökéletesen összeérjen, még a premier után is idő kell, annak dacára, hogy Wayne szeptember óta itt van, és azóta készülünk, próbálunk, de minden idő kevésnek bizonyult.

MN: Nyolc szereposztásban megy a produkció. Nem túlzás ez egy kicsit?

ST: A Magyar Nemzeti Balettnek sok fantasztikus táncosa, tehetsége van, miért ne mutatnánk meg őket? Minden szólistának meg szeretném adni azt a lehetőséget és boldogságot, hogy a részese lehessen. Mindenki jött velünk, felvette a tempót, ehhez mérten a betanító balettmesterek a nap 24 órájában dolgoztak.

MN: Wayne, milyen tapasztalatai vannak a Magyar Nemzeti Balettel? Hol tart ma az operaház társulata?

WE: Öt évvel ezelőtt találkoztam először az együttessel, és bizton mondhatom, hogy ma magasabb színvonalon dolgoznak, mint akkor. Igaz, általában a táncosok technikai tudása egyre magasabb világszerte. A jelenlegi társulat erős, de erősnek is kell lennie, hiszen nemzetközi viszonylatban a Covent Gardennel vagy a Párizsi Opera balettjával kell versenyeznie. A táncosok barátságosak, kedvesek voltak, kifejezett vágyat éreztem bennük a fejlődésre. Ugyanakkor kissé furcsa volt és frusztráló, hogy bizonyos munkaügyi szabályozások miatt nem mindig dolgozhattam annyit a táncosokkal, amennyit szerettem volna. De ha az ember vendég koreográfus, tudomásul kell venni az adott ország szabályait.

ST: Igen, sajnos a házban, de Európa-szerte is vannak bizonyos előírások, amiket nekünk, alkotóknak küzdelmes és nehéz betartanunk, mert ez a szakma különleges voltából kifolyólag nem mindig alkalmazkodik a törvényi szabványokhoz, előírásokhoz.

MN: Mit lehet tenni ez ellen?

ST: Én folyamatosan teszek azért, hogy bizonyos dolgok változzanak a házon belül a szakmánkkal kapcsolatban, az is újítás például, hogy sok külföldi táncost vettem fel.

MN: Támadták is ezért rendesen, mert korábban ez nem volt szokás az operaházban.

ST: A balettművészek mindenütt a világon utaznak. A táncosszakma nem záródhat magába nálunk sem. Természetesen két egyforma képességű táncos közül mindig a magyart szerződtetem, de valóban nemzetközi együttesben gondolkodom.

WE: Amikor a Holland Nemzeti Baletthoz szerződtem, a társulat 23 százaléka volt csak holland. A Covent Gardenben egyetlen angol vezető szólista van. Amikor csatlakoztam hozzájuk, kanadaiak, ausztrálok, dél-afrikaiak voltak a társulatban. Ez a világon a legnemzetközibb szakma, és csak azért, mert valaki az adott országból való, nem élvezhet előnyt mással szemben.

ST: Tavaly nem is hirdettünk pályázatot, de több mint 600-an jelentkeztek az együttesbe 32 országból.

MN: Hányat vett föl végül?

ST: Ötöt. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy a még mindig nem versenyképes fizetések dacára is ennyien jelentkeztek.

MN: A mű kiállítása pazar. Voltak a produkciónak anyagi korlátai?

ST: Sok álmatlan éjszakám volt, hogy az adott kereteket ne lépjük át, mégis nagyszabású és részletgazdag legyen az előadás. Nagy szerencsém, hogy Wayne-t személyesen ismerem, és elvállalta a produkciót. A színpadi kiállításhoz sok meglévő elemet, kelléket, jelmezt felhasználtunk, mégis minden vadonat­újnak tűnik.

WE: Az a jó a magyar operaházban, hogy minden műhelyt – a díszlet-, a jelmez- és a kellékműhelyt – az intézmény működtet, Angliában például mindent külső cégektől kell megrendelni, ami sokkal költségesebbé teszi a produkciót. Londonban egyetlen előadás, az Alice Csodaországban költségvetése volt 1,4 millió font (kb. 680 millió forint – K. A.).

ST: Jó volna, ha mi egész évadban ennyit fordíthatnánk balettprodukciókra!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.