Interjú

Versenyben a Covent Gardennel

Solymosi Tamás és Wayne Eagling, az új Diótörő koreográfusai

  • Kozár Alexandra
  • 2016.01.10 13:12

Zene

Csajkovszkij mesebalettje az adventi és karácsonyi szezonok sikerprodukciója, melyet általában kivételes szereposztásban, nagy szériában játszanak. A Magyar Állami Operaház 65 év után újította fel az Oláh Gusztáv-féle produkciót, igazodva a kor vizuális és színpadi igényeihez. A koreográfiát közösen jegyzi a Magyar Nemzeti Balett igazgatója és a nemzetközi hírű szakember, az Angol és a Holland Nemzeti Balett korábbi vezetője.

Magyar Narancs: Mi volt a legnagyobb kihívás ebben a munkában?

Wayne Eagling: A diótörő koreográfiailag nagyon nehéz mű, nemcsak a szólisták, de a tánckar számára is. Azt próbáltam elérni, hogy a tánckar tagjai egymásra találjanak, és a maximumot hozzák ki egymásból. Úgy hiszem, ez sikerült, pedig a táncosok azt mondták, nagyon nehéz az új koreográfia – épp ez volt a célom. Az előadást úgy építettük fel, hogy a színváltozások a néző szeme előtt történjenek, a díszlet a jelenetek között be- és kigördül, így a háttér, a jelmez és a kellékek épp annyi próbát igényeltek, mint a táncosok. Ez az egész stábnak, a műszakot is beleértve, komoly feladatot jelentett.

MN: A díszlet valóban monumentális: a nyilvános főpróbán még kissé zajosan működött, illetve kisebbfajta baleset is történt, a bal oldali díszletzongora leesett.

Solymosi Tamás: Egy ekkora felújítás esetében ahhoz, hogy a produkció tökéletesen összeérjen, még a premier után is idő kell, annak dacára, hogy Wayne szeptember óta itt van, és azóta készülünk, próbálunk, de minden idő kevésnek bizonyult.

MN: Nyolc szereposztásban megy a produkció. Nem túlzás ez egy kicsit?

ST: A Magyar Nemzeti Balettnek sok fantasztikus táncosa, tehetsége van, miért ne mutatnánk meg őket? Minden szólistának meg szeretném adni azt a lehetőséget és boldogságot, hogy a részese lehessen. Mindenki jött velünk, felvette a tempót, ehhez mérten a betanító balettmesterek a nap 24 órájában dolgoztak.

MN: Wayne, milyen tapasztalatai vannak a Magyar Nemzeti Balettel? Hol tart ma az operaház társulata?

WE: Öt évvel ezelőtt találkoztam először az együttessel, és bizton mondhatom, hogy ma magasabb színvonalon dolgoznak, mint akkor. Igaz, általában a táncosok technikai tudása egyre magasabb világszerte. A jelenlegi társulat erős, de erősnek is kell lennie, hiszen nemzetközi viszonylatban a Covent Gardennel vagy a Párizsi Opera balettjával kell versenyeznie. A táncosok barátságosak, kedvesek voltak, kifejezett vágyat éreztem bennük a fejlődésre. Ugyanakkor kissé furcsa volt és frusztráló, hogy bizonyos munkaügyi szabályozások miatt nem mindig dolgozhattam annyit a táncosokkal, amennyit szerettem volna. De ha az ember vendég koreográfus, tudomásul kell venni az adott ország szabályait.

ST: Igen, sajnos a házban, de Európa-szerte is vannak bizonyos előírások, amiket nekünk, alkotóknak küzdelmes és nehéz betartanunk, mert ez a szakma különleges voltából kifolyólag nem mindig alkalmazkodik a törvényi szabványokhoz, előírásokhoz.

MN: Mit lehet tenni ez ellen?

ST: Én folyamatosan teszek azért, hogy bizonyos dolgok változzanak a házon belül a szakmánkkal kapcsolatban, az is újítás például, hogy sok külföldi táncost vettem fel.

MN: Támadták is ezért rendesen, mert korábban ez nem volt szokás az operaházban.

ST: A balettművészek mindenütt a világon utaznak. A táncosszakma nem záródhat magába nálunk sem. Természetesen két egyforma képességű táncos közül mindig a magyart szerződtetem, de valóban nemzetközi együttesben gondolkodom.

WE: Amikor a Holland Nemzeti Baletthoz szerződtem, a társulat 23 százaléka volt csak holland. A Covent Gardenben egyetlen angol vezető szólista van. Amikor csatlakoztam hozzájuk, kanadaiak, ausztrálok, dél-afrikaiak voltak a társulatban. Ez a világon a legnemzetközibb szakma, és csak azért, mert valaki az adott országból való, nem élvezhet előnyt mással szemben.

ST: Tavaly nem is hirdettünk pályázatot, de több mint 600-an jelentkeztek az együttesbe 32 országból.

MN: Hányat vett föl végül?

ST: Ötöt. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy a még mindig nem versenyképes fizetések dacára is ennyien jelentkeztek.

MN: A mű kiállítása pazar. Voltak a produkciónak anyagi korlátai?

ST: Sok álmatlan éjszakám volt, hogy az adott kereteket ne lépjük át, mégis nagyszabású és részletgazdag legyen az előadás. Nagy szerencsém, hogy Wayne-t személyesen ismerem, és elvállalta a produkciót. A színpadi kiállításhoz sok meglévő elemet, kelléket, jelmezt felhasználtunk, mégis minden vadonat­újnak tűnik.

WE: Az a jó a magyar operaházban, hogy minden műhelyt – a díszlet-, a jelmez- és a kellékműhelyt – az intézmény működtet, Angliában például mindent külső cégektől kell megrendelni, ami sokkal költségesebbé teszi a produkciót. Londonban egyetlen előadás, az Alice Csodaországban költségvetése volt 1,4 millió font (kb. 680 millió forint – K. A.).

ST: Jó volna, ha mi egész évadban ennyit fordíthatnánk balettprodukciókra!

Neked ajánljuk