Az egyik a korabeli színtér egyik legfontosabb zenekara, a leedsi Gang Of Four, míg a másik egy ugyancsak kulcsfontosságú és nagy hatású együttes, a bristoli The Pop Group, melynek comebackje még nagyobb szenzáció, hiszen az együttes harmincöt év után készített új nagylemezt.
A táncos ritmusok, a karcos gitárok és a közéleti ihletettség egyvelegében utazó zenekar (az alapfelállás: Mark Stewart – ének, szövegek; John Waddington – gitár; Gareth Sager – gitár; Simon Underwood – basszusgitár; Bruce Smith – dob) 1977-ben alakult, és működése első szakaszának négy évében zenéjére egyszerre hatott a punk, a dub és a reggae, a funk, a Miles Davis-féle dzsessz, a Captain Beefheart-féle avantgárd, a no wave és a kortárs zene. Ami pedig a szövegeket és az ideológiát illeti: játszott az egzisztencialista filozófia, a balos agit-prop, a beatköltészet és a Last Poets afroamerikai spoken wordje és prehiphopja.
A zenekar 1981-es feloszlásáig két stúdiólemezt készített: az elsőt, az Y-t 1979-ben, míg a másodikat, a For How Much Longer Do We Tolerate Mass Murder? címűt (melynek borítóján André Kertész Csókolózó purdék című fotóját láthatjuk) egy évvel később. A zenekar 1981-ben belső feszültségek miatt szétszéledt. Az énekes („Mark Stewart megváltoztatott mindent”, nyilatkozta róla Nick Cave) az On-U Sound kollektívával kollaborált, s Mark Stewart & The Maffia néven adott ki nagylemezt 1983-ban, később pedig szólópályára lépett, és saját nevén hét szólólemezt jelentetett meg, de dolgozott többek közt Trent Reznorral, a Massive Attackkel és a Primal Screammel is. Egykori zenekara két kulcshangszerese, Sager és Smith Rip Rig + Panic néven alakított együttest, melynek az akkor 17 éves Neneh Cherry lett az énekesnője. Sager a Rip Rig + Panic 1983-as feloszlása után kisebb zenekarokban folytatta, míg a korábban a Pop Group mellett a Slitsben is zenélő Smith néhány évvel később a Public Image Limited tagja lett.
A jelenleg négytagú Pop Group 2010-ben állt össze néhány klub- és fesztiválkoncertre, de már abban az évben szóba került, hogy új nagylemezt rögzít. Bár az akkor tervezett album nem jött össze, mostanra elkészült az új sorlemez, melyet az a Paul Epworth gondozott, aki legnagyobb sikereit Adele-lel és a Florence and The Machine-nel aratta, de dolgozott olyan táncos-karcos gitárzenekarokkal is, mint a Futureheads, a Rapture vagy a Bloc Party. A Citizen Zombie, melynek már a címe is telitalálat, minden bizonnyal a kompetens produceri kezelésnek köszönhetően is jó érzékkel libikókázik a múlt és a jelen között, nem görcsöl rá sem az egyikre, sem a másikra, viszont van tétje, van lüktetése és van (fekete) humora. Csíp, rúg és harap, horzsol, táncoltat, és itt-ott elképesztő hangörvényeket nyit. Ha nem is hibátlan, de nagyszerű világvégi zaj- és tánczene.
Freaks R Us, 2015
