Lemez

Újra csúcsformában

Björk: Vulnicura

Zene

Ez a cikk túl rövid terjedelmű ahhoz, hogy felsoroljuk, ki mindenkire hatott Björk az elmúlt bő húsz évben.

A 49 éves énekesnő már régóta amolyan intézményrendszernek számít, és sikerének az is titka lehet, hogy nem az angolszász világból érkezett, hanem egy olyan országból, amit a mai napig szívesen használnak a filmesek sci-fik forgatásához. Brit és amerikai kolléganőihez képest Björk maga is olyan, mint egy ufonauta, aki valamilyen egzotikus bolygóról csöppent ide; teljesen máshogyan is intonál, mint egy angol anyanyelvű vokalista, és nincs két olyan sor, amit ugyanúgy énekelne el. Természetesen ez a legújabb, az életműben kilences sorszámmal ellátott albumon sincs másként, bizonyos szempontból mégis rendhagyó alkotásról beszélhetünk.

Björk ugyanis eddig még sohasem készített szakítós lemezt, most viszont ez is megadatott számára. És ami a művésznek a nagy fájdalmat jelenti, az a hallgatónak örömforrást. A Vulnicura ugyanis kiváló alkotás, színvonala a művésznő legjobb munkáit, vagyis a 90-es évekbeli albumokat (a Debut-t, a Postot, a Homogenicet) súrolja. Ami azt is jelenti, hogy szerencsére csiszoltabb a hangvétel az utóbbi bő egy évtized terméséhez képest – itt most nyoma sincs a Medullán vagy a Voltán hallható, sokszor túlzott mértékű kísérletezésnek. A klasszikus korszak slágereit viszont nem kapjuk vissza – ahogy említettük, ez egy szakítós lemez, úgyhogy alacsony a bpm, viszont magas fokú a szomorúság.

A Vulnicurán zenei szempontból két világ találkozik: az elektronikus alapoké és a vonósoké. (A hangzásért két huszonéves producer, a venezuelai Arca, illetve az ambientszakértőnek számító angol The Haxan Cloak felelt.) A kiszivárgás miatt idő előtt megjelentetett lemez kilenc dala három részre osztható: az első három szám a szakítás közvetlen előzményeit énekli meg, a középső három a szakítás után játszódik, a maradék pedig szabadon értelmezhető – talán ekkor már a megváltásnál járunk. Érdekes, hogy az első három dalban egyáltalán nincsenek ritmusok – dobszerűség először a tízperces, amolyan központi tételnek és egyben érzelmi mélypontnak is tekinthető Black Lake-ben szólal meg. Björk rendkívül szókimondóan meséli el a szakítását, és valahogy egyszerre nehéz és lenyűgöző ezeket a monumentális szerzeményeket hallani. Hogy a végére mégiscsak valamennyire pozitívan csengenek le a dolgok, azt az is jelzi, hogy a Mouth Mantrából már valamilyen slágergyanú is kihallatszik, nem beszélve az albumzáró, rövid és kifejezetten rádiókompatibilis Quicksandről. Akár így, akár úgy, ne csodálkozzunk rajta, ha a szakítós lemezek jövőbeli listáin a Vulnicura magas helyezést ér majd el.

 

Sony, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.