Lemez

Wagner: Operarészletek; Siegfried-idill

  • - csont -
  • 2013. július 13.

Zene

Kurta, de annál tartalmasabb előszavában a karmester, Fischer Iván hangsúlyozza, hogy noha Wagner szinte emberfeletti gigászként élt és alkotott, mégsem hiányzott belőle a humorérzék, a líra, egyáltalán az emberi megszólalás képessége.

A pár operarészlet (Mesterdalnokok; Az istenek alkonya) mellett az eleve önálló műnek koncipiált Siegfried-idillt tartalmazó összeállítás ezt a Wagnert kívánja bemutatni, és célját részben el is éri. (Annyiban persze nem, hogy a roppant zenedrámákból kiszakított darabok valahogy mindig sután hatnak.) A Siegfried fia születése alkalmából szerzett röpke zenekari mű valóban idill, finom ábrándozás, kicsit giccses, de még a tűréshatáron belül. A Budapesti Fesztiválzenekar remekel az apró szépségek kiteregetésében, és ugyanezt a merengő lírát élvezhetjük a Siegfried rajnai útja elnevezésű részletben is. A nürnbergi mesterdalnokok nyitánya már monumentálisabb falat, de itt is - különösen a kidolgozási részben - az apró, felbukkanó, majd ismét eltűnő motívumok plasztikus rajza teremti meg az intimitás érzületét. Még ennél is hatalmasabb tömb Az istenek alkonya vége (alighanem az operatörténet leginkább falhoz vágó fináléja), amelyben Brünnhilde bezárja az addig megbízhatóan üzemelő isteni bazárt, és leoltja a villanyt - pontosabban meggyújtja a máglyát. Itt elsősorban Petra Lang nem elég átütő erejű éneklése miatt siklik az érdektelenség felé a lemez; de úgy tűnik, ez a fajta gigantizmus eleve kissé távolabb áll Fischer Iván finomabb alkatától.

Channel Classics, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.