Zene

Scott Walkerről szokás elmondani, hogy karriertörténete meglehetősen rendhagyó, és hát valóban, ennél rendhagyóbb aligha lehetne, és még csak nem is azért, mert született amerikai létére Angliában futott be.

Voltak előzetes fenntartásaim a Cure negyedik magyarországi fellépésével kapcsolatban, mert sem a 2002-es szigetes, sem a három évvel későbbi szegedi koncert nem hagyott mély nyomokat bennem, ráadásul a zenekar 2011-ben előállt egy botrányosan gyenge koncertlemezzel.

Kínos Desmond Child-klip, dal­író verseny és az emlékbizottság által támogatott komplett 56-os melléklet a Best magazinban, hogy az október 23-i utcai megemlékezésekről már ne is beszéljünk: minden jel szerint az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulóját is sikerült amúgy magyarosan megünnepelnünk.

Új lemezzel és Aréna-koncerttel készül Koncz Zsuzsa, aki kertelés nélkül beszél a körülöttünk zajló változásokról, a női egyenjogúság terén a középutat preferálja, és örül, hogy Adele visszaadta a pódiumzene becsületét.

Az első lökést egyszerre érzem a homlokom közepén és a gyomorban.

Volt idő, amikor ő uralta a popzenét. Ma viszont...

hátrafordulni. Friss áru érkezett az ötvenes-hatvanas évekből. A legújabb múlt idő, főleg latin holmikkal.

A hetvenes-nyolcvanas években progresszív zenészkörökben illett megbotránkozva beszélni Pendereckiről, a Gyászzene Hirosima áldozatainak emlékére és a Lukács-passió egykori szerzőjéről, aki későbbi műveiben „elárulta” a kortárs zenét azzal, hogy „eladta magát” az akkoriban újdonságszámba menő retró irányzatnak, amelyet azóta sokféle módon neveztek, többek közt neoromantikának és eklektikának is.