Lemez

Lady Wray: Queen Alone

  • - greff -
  • 2016. december 3.

Zene

Furcsán megbicsaklott karrierekkel a poptörténet összes alfejezetében tele a padlás, de a legdurvább töréseket mégiscsak az r&b-ben látni. Pontosabban az r&b női szakaszában. Tehetséges, kritikailag elismert, ám a teljes áttörés elmaradásával az örök sötétségbe száműzött énekesnőkkel a műfaj hőskorában is találkozhatunk (Betty Davis vagy Claudia Lennear tudna mesélni), de azok persze még úgy a nők, mint a feketék szempontjából cudarabb idők voltak. Bonyolultabb, és már inkább a hírnév és a személyiség komplikált viszonyrendszerével hozható összefüggésbe mindaz, ami azokkal a lányokkal történt, akik a 90-es években robbantak be, majd rövid tündöklés után fejelték le a márványpadlót. Lauryn Hill 1998 óta nem volt képes lemezt kiadni, és az ugyanabban az évben a Make It Hottal magát észrevétető Nicole Wray is csak most, 18 évnyi szünet után vállalkozott a visszatérésre. De legalább megadta a módját: első kislemeze, a Do It Again olyan telitalálat, amely 8-10 éve, amikor a neo-soul volt épp divatban, milliós eladásokhoz segítette volna. Most jóval szerényebb hullámokat fog vetni, de ettől még hibátlan formában hozza azt a stílust, amely a mából tekint vissza abba az időbe, amikor a királynőket még Arethának és Dianának hívták. A végig ezen a retrós vonalon zötyögő album a továbbiakban is kínál még pár hasonló nívójú számot (például a Guiltyt), de annyi erő és eredetiség nincs benne, hogy érdemes legyen összemérni mondjuk Amy Winehouse-zal – és mégis: aki a Back To Black óta nem talált magának méltó társat, feltétlenül tegyen egy próbát ezzel a Ladyvel.

Big Crown, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.