Boban Marković Orkestar: Mrak Ha rákattint valaki az európai világzenei rádiósok TOP 20 listájára (www.wmce.de), azt látja, hogy a Boban Marković Orkestar vezeti. „Na, ne – kaphatja fel a fejét –, tíz évvel a balkáni rezes őrület lecsengése után?! Ez komoly?” Ám hiába minden kétely, a helyzet az, hogy a huszonöt éve pörgő Marković most vette fel pályafutása legdögösebb albumát. Ki hitte volna?
A Vladicin Han nevű szerb falu rezesbandája a nyolcvanas években tűnt fel a legendás gučai „trombitásfesztiválokon”, ahonnan többnyire az első díjjal keveredett haza. Nem kellett sok, hogy rájuk bukkanjon Goran Bregović, aki azonnal bevonta őket az Arizonai álmodozók és az Underground című Kusturica-filmek zenéjébe. Ezzel aztán Bobanék előtt megnyílt a világ, sőt tovább tágult azután is, hogy szétvált az útjuk Bregović-tyal.
2006-ban új szakasz kezdődött a banda történetében, amikor is Boban a 18. születésnapjára Marko fiának ajándékozta a zenekarvezetés jogát. Úgy tíz évig Boban i Marko Marković Orkestar néven futottak, majd Marko jobbnak látta, ha kilép apja árnyékából, és megalapítja saját zenekarát. Amivel lépésre kényszerítette a papát…
Megismétlem, tényleg nem gondoltam volna, hogy ekkorát…! Mrak című albumával Boban úgy robbant a csúcsra, hogy az utóbbi években kifulladt rezes cigányzenét is gatyába rázta. Jól hallható vérátömlesztést hajtott végre zenekarában, alákavart egy kis elektronikát, és úgy remekelt szerzőként, hogy közben jókora teret engedett a befolyásainak. Bregovićnak, Frank Londonnak és az indiai rezeseknek, bónuszként pedig a maga képére alakított egy Gipsy Kings-nótát és az örökzöld Ederlezit. Mit mondjak, le a kalappal! (Fonó Budai Zeneház, 2019)
Romano Drom: Give Me Wine Az utóbbi években kevesebbet hallhattunk az oláh cigányzenében egykor remeklő Romano Dromról, és erre tessék, húszéves pályafutását nemcsak megünnepelte, de meg is koronázta a Give Me Wine című albumával. (Pörög is rendesen az európai világzenei rádiókban, most hetedikként a pár sorral feljebb említett listán.)
A Romano Dromot a nagyszerű Ando Drom egyik utódzenekaraként alakította meg idősebb s ifjabb Kovács Antal és Lakatos János, akikhez Rostás Mazsi Mihály és – vendégként – Lakatos Mónika csatlakozott. Déta Dévla címmel egy kitűnő albummal debütáltak, de az azt követő Ande Lindri megjelenésére átalakult a felállás: Lakatos János, Rostás Mazsi Mihály és Lakatos Mónika – Romengo néven – új zenekart alapított. Majd még nagyobb, szinte végzetes érvágásként 2005-ben elhunyt idősebb Kovács Antal, úgyhogy a fiának szinte az alapoktól kellett újjáépítenie a zenekart. Ifjabb Kovács mindig is pompásan énekelt és gitározott, szerzőként ugyancsak emlékezetes dolgokat művelt, de elkövette azt a hibát, hogy túlzottan a nemzetközi trendekhez fazonírozta a bandát. Amit így kissé elöntött a latin rumba, a balkáni rezes és a rockos vadulás.
De ebből a sok vargabetűből egy hang sem hallatszik a (Balogh József, Egri János, Kovács Máté és Kovács Krisztián körében készített) Give Me Wine albumon. Kovács persze nem adta fel kalandozó kedvét, ezúttal a Berán Vonósnégyest fűzte be pár számba. Spanyol és arab felhangokban sincs hiány, de tolakodás, harsányság és aránytalanságok nélkül. Az oláh cigányzene örökzöldjeinek feldolgozásai, a saját szerzemények és a messzeségek cigányzenéi úgy olvadnak egybe, hogy a bennük lévő határtalan fájdalom és öröm tisztasága, szépsége és hitele hangyányit sem sérül. (Riverboat Records, 2019)
DHOAD Gypsies of Rajasthan: Times of Maharajas Az északnyugat-indiai Rádzsasztán a cigányok szülőhazája és 15. századi vándorlásának a kiindulópontja volt. És már az 5. században rádzsasztáni muzsikusokkal szórakoztatták magukat a perzsa uralkodók. Azóta persze számos befolyás érte a rádzsasztáni zenét, de változatlanul tetten érhető benne a muzulmán és a hindu, a szakrális és a világi, illetve a különböző indiai etnikai csoportokhoz kötődő hagyomány. Megőrizte eksztatikus ritmusait is, és éppolyan szorosan kötődnek hozzá a tűznyelők, fakírok és táncosok mutatványai, mint az egykori vásárokon. Továbbá nincs az az isten, amely feledtetni tudná a rádzsasztáni kultúrát felvirágoztató és a zenészek kasztjának megélhetését garantáló maharadzsák emlékét.
A DHOAD Gypsies Of Rajasthant alapító Rahis Bharti is végtelenül hálás ezért. Hiszen ameddig csak visszatekint, udvari muzsikusok voltak a felmenői, akik mindent tudtak az elmélyült szórakoztató és az emelkedett szakrális zenék fogásairól. A DHOAD Gypsies of Rajasthan az idén elnyerte az UNESCO-tól a „Rádzsasztán kulturális nagykövete” címet, de talán még ennél is nagyobb szám volt, amikor Mick Jagger születésnapi bulijára hívták játszani a bandát.
És most kijött a Times of Maharajas című albuma. Fakírokkal és táncosokkal nem szolgál, de amúgy mindent megtesz, hogy méltó alapossággal tükrözze a rádzsasztáni zene gazdagságát. Első osztályú a sarangi, súlyos az ének, és a tablák is rogyásig… De mintha ez nem lenne elég, az istenek és a maharadzsák csak a távolból követik a fejleményeit. Nélkülük pedig a kívánatos elragadtatás nélkül pörög le az album, úgy pedig nem az igazi. (ARC Music, 2019)
