Sukke. Most már a világzenében is (újra) idõszerû, hogy egy kiadó ne csak a tuti befutót hajtsa, hanem újdonságokkal, kuriózumokkal is szolgáljon. Az Intro-ducing felcímû World Music Network-sorozat elsõ három korongját szeretettel köszöntjük ebbõl az alkalomból: a dél-afrikai Shiyani Ngcobo zulu gitárzenéje garan-táltan nóvum, s a Vakoka néven összeállt madagaszkári "all-starsból" sem nehéz a betévõ különlegességet kiszippantani. A Sukke klezmereivel viszont kicsit köte-kednem kell; azzal együtt, hogy a három lemez közül bizonyára az övéknek lesz a legtöbb hallgatója, és nem is alaptalanul. Az angol Merlin Shepherd ugyanis kiváló klarinétos, a holland Sanne Möricke kiváló harmonikás és a német Heiko Lehmann kiváló bõgõs, s mi több, azt is pontosan tudják, hogy a tradicionális klezmerrepertoárban hová érdemes nyúlni, vagyis hogy melyek a kevésbé szétcincált darabjai. Szóval, amit hallunk, az elsõ osztályú minõség, mégsem gond nélküli: tudniillik a borítón beígért "újszerû hangvételnek" nyoma sincs. A feldolgozások és a saját szerzemények irányzékából inkább a klezmer-revival nyolcvanas évekbeli gondolkodásmódja tûnik ki, mintha mondjuk a korai Brave Old Worldrõl lenne szó. Ami persze igazán klassz, csak mondom, frissnek nem tekinthetõ: a Sukkéhoz hasonló felállásban manapság messze bátrabb dolgokat mûvel akár a lengyel Kroke, akár a finn Doina Klezmer, hogy az amerikai forradalmárokról ne beszéljünk. (World Music Network/IndieGo, 2004) HHHH
Warsaw Village Band: Uprooting. Az év elején azt írtuk, hogy "korántsem véletlenül nyerte el ez a társaság a BBC3 világzenei díját, nem hiába járták a falvakat, nem hiába szegõdtek a múlt idõ nyomába, a húrokban, a dobokban és a lányok hangjában egyaránt ott van az a sûrû és mély erõ, amitõl végre kedvünkre betéphetünk". Akkor persze a mostanit megelõzõ Wiosna Ludu album került szóba, de ez igazán csak részletkérdés, hiszen az Uprooting ugyanabban az eddig ismeretlen, transzra hajazó mazúriai folklórban búvárkodik. Mindenesetre (így röviden) ideje leszögezni: immár hangyányit sem lehet kétséges, hogy a Warsaw Village Band pillanatok alatt az egyik leg-jelentõsebb európai folkzenekarrá nõtte ki magát; ráadásul most alighanem õk játsszák a legkorszerûbb középkori muzsikát. Persze nem azért, mert szívesen munkálkodnak dj-kkel. Hanem zsigerbõl. (JARO, 2004) HHHHH
Buena Vista Social Club Presents Manuel Guajiro Mirabal. Akik nem voltak biztosak abban, hogy hosszú lejáratú tartalék rejlik a havannai nyugdíjasklubban, most meg kell hogy nyugodjanak: a hetvenegy éves Manuel Guajiro Mirabal elsõ szólóalbuma éppolyan revelatív élmény, mint a nyolc évvel ezelõtti Buena Vista Social Club. Mirabal azóta biztos támasztéka volt az összes mérföldkõnek, kísérte Ibrahim Ferrert, Omara Portuondót és Rubén Gonzálezt, sõt már azon az 1979-es Estrellas De Areito címû felvételen is fújt, amely Ry Coodert a Buena Vista nyomkeresésére ösztökélte. Amúgy csendes ember, akiben (a kissé kései debütálás miatt) nyoma sincs csalódottságnak, s persze neki van igaza: "Mindennek eljön az ideje."
Amíg az idõ eljött, már legalábbis az utóbbi harminc évben, Mirabal a havannai Tropicana Club házizenekarában muzsikált, azelõtt meg az Orquesta Cubana de Música Moderna, azelõtt meg a Conjunto Rumbacana és a Swing Casino tagja volt. Mindent tudott az amerikai dzsesszrõl, és még annál is többet a kubai falusi és városi stílusokról, és amikor nagyon keveset kellett fújnia, akkor is kitûnt, hogy a trombitájának micsoda sajátos tónusa van. És most tessenek ehhez hozzáadni: szólistaként végre a frontvonalban áll!
Mirabal és társai - lényegében az összes legenda, köztük Manuel Galbán, Cachaito López, Ibrahim Ferrer, Roberto Fonseca, Jesús Ramos, Amadito Valdés, Miguel Angá Diaz - ezúttal csupa-csupa Arsenio Rodríguez-darabot játszanak. A negyvenes-ötvenes évek ragyogó dolgait a negyvenes-ötvenes évekre jellemzõ felállásban, még sincs ebben semmi nosztalgikus - Kuba zenéje többek közt éppen az idõtlenségtõl olyan varázslatos. Ami pedig a fiatalon megvakult Arsenio Rodríguez munkásságát illeti, az is inkább jelkép és sors: a legnagyobbaknak kijáró kultikus tisztelet közepette halt meg Los Angelesben - nyomorban.
Így eshetett meg, hogy miközben simán az albumra fért egy afféle A-tól Z-ig Buena Vista, kialakult a maga külön bejáratú világa is, amelybe végre Manuel Guajiro Mirabal úgy istenigazából beletehet-te a magáét. Mind. (World Circuit/BMG, 2004) HHHHH
Marton László Távolodó
