Egy olyan országból jöttem, ahol a hétvégén, húsvétkor felavattak egy stadiont, amiben több mint kétszer annyi néző fér el, mint a lakosság lélekszáma azon a településen, ahol felhúzták. Az országban, jobbára a nagyobb városokban most elég sok stadion épül, ilyen időket élünk, de egyikben sem férnek el kétszer annyian, mint ahányan laknak ott. Ez a stadion persze még így is kicsike, csupán négyezer vendégnek építették, ilyen ministadionokat máshol nem is építenek, csak nálunk. Máshol nagy stadionokat építenek, s azok a nagy stadionok gyakorta meg is telnek, van, amelyik heti rendszerességgel. De a mi országunkban egy átlagos labdarúgó-mérkőzésre úgy 100-150 ember megy ki szurkolni, azoknak ugyebár a négyezres stadion is túl nagy, szinte elvesznek benne. De ebben a stadionban elveszettségükben is jól érzik majd magukat a nézők, mert a székek alulról fűthetők, ez nálunk nagy dolognak számít, mert egy másik épülő stadionról azt mondta a város vezetője, ahol építik, hogy ott az összes szék nem is szék lesz, hanem fotel. De azok talán nem lesznek fűthetők alulról, vagy lesznek, de csak oldalról, mert az a stadion az ország második legnagyobb városában épül. Viszont ebben a stadionban, az 1800 lelkes falucska stadionjában majd a játékosok is jól érzik magukat, mert a pálya is fűthető. Szintén alulról. Egy pillanat, nemcsak a nézők és játékosok érezhetik jól magukat ebben a stadionban, de még maga a miniszterelnök is! Van például saját VIP-páholya, vagy pályára néző szalonja... (Itt bizonytalanodom el először a nyelvtudásomban, lehet, hogy az idegen nyelvekben nincs is az ilyesmire szó? A miénkben sincs.) A páholyra, tárgyalóteremre legalábbis kiírták, hogy "Miniszterelnökség". Hogy mit keresne a miniszterelnök egy ilyen kis falucsek stadionjában? Hát, mindenesetre névre szóló parkolója is van, ami annál is jogosabb, mert a stadion a miniszterelnök háza mellé épült.
Hova gondolnak, nem arról van szó, hogy azt a tíz-húsz métert sem tudja gyalog megtenni a miniszterelnök, épp ellenkezőleg, ha hazajön fáradságos munkájából, itt is leparkolhat, és akkor sétál egyet hazáig, hogy kiszellőztesse a gondoktól a fejét azon a hét-nyolc méteren. (Legyen hetven-nyolcvan, bazdmeg.) A hétvégén, áldott húsvétunk szent napján adták át ezt a szép stadiont, amit hazánk egy hazánkban nagyon híres építésze kezdett el tervezni, csak már nem érhette meg a tervek szárba szökkenését. S azért is jó volt, hogy áldott húsvétunk szent napján adták át ezt a stadiont, mert így két püspök is megáldhatta, hétköznap talán csak egynek lett volna rá érkezése. A labda is a mennyből érkezett a stadion nyitómeccsére, mint írta az üzemeltető honlapja, mi persze tudjuk, hogy nem is, ez csak egy szép metafora, valójában a labdát repülőgéppel hozták, s egy ügyes ejtőernyős szállt alá vele, tényleg, mint a mennyekből, pontosan a kezdőkör közepére. De nem csak püspökök mentek el sokan az avatásra, ott volt az ország teljes vezetése, neves művészek, gondolkodók, mindenféle hatalmasságok. És Lothar Matthäus is eljött, ő volt a díszvendég, ott ült névre szólóan a miniszterelnök mellett. Igen, Matthäus személyesen, az Atletico Paranaense, a Red Bull Salzburg, a Maccabi Netanya és a bolgár válogatott edzője. Ezeknél a kiváló csapatoknál sajnos a stadionavatónk díszvendége kivétel nélkül megbukott, de szerencsére már azután, hogy a mi válogatottunknál is megbukott, viszont még nagyobb szerencsére még azelőtt, hogy a miniszterelnök meghívta most díszvendégnek. Mert így pontosan tudhatta, hogy kit hívott meg. Mert a mi miniszterelnökünk az ilyeneket szereti, a stadionavató beszédet például hazánk ugyancsak többszörösen bukott volt köztársasági elnöke mondta, aki konkrétan azért bukott meg vagy le, mert lopta a diplomamunkáját. Ezért konkrétan a mi miniszterelnökünk vezette ki szerencsétlent az ország házából, amikor lemondani kényszerült. Mára meg van bocsátva neki, nem is csak azért, mert rajta kívül talán senki nem mondta volna azt ebben az avatóbeszédben, hogy a falucska futballakadémiájának csapata azért játssza a beszéde után a húsvéti torna döntőjét a Real Madriddal, mert a sors (bocsánat: a Sors) a legnagyobb rendező, hanem azért is, hogy mindenki lássa, a miniszterelnök nem tévedhet. Annak idején ő választotta ki ezt a férfit tízmillió honfitársunk (plusz a határon túliak) közül államfőnek, akkor csak alkalmas lehet. Bármire. Jó, volt ez a csúnya ügye, de besározták. És a Matthäust is besározták, amikor azt terjesztették róla, hogy azért szerepelt az ő szövetségi kapitánysága alatt messze a legtöbb focista a válogatottban, mert a válogatott játékosokat drágábbért lehet eladni, s ilyenkor könnyen leeshet valami ennek-annak. Szerencsére a mi miniszterelnökünk nem hagyja, hogy besározzák a jó embereit, de önmagát is megvédi, ha kell, például az újságírót is rögtön lekommunistázta, aki afelől érdeklődött, hogy milyen érzés, hogy a kertje végébe közpénzből építettek egy stadiont. Az nem is közpénz volt, hisz adóból lehetett elirányítani, nálunk az nem közpénz, én ilyen országban élek. Hol? Hogyhogy hol? Nem értem a kérdést. Hát otthon, Európa közepén. Az Európai Unióban. Hogy önök meg a választ nem értik? Hogy nem hiszik el? Nos, az nem az én bajom. Megvan nekem a magam baja.
Tisztelt olvasóink, ha önök a fenti sorokból némi iróniát véltek kihallani, felejtsék el. Szó sincs ilyesmiről. Leginkább azért nem, mert mindezzel egyszer el kell számolni. S nem csak azoknak, akik ott tolongtak segget nyalni a hétvégén, abban a mucsai minipiramisban, de mindenkinek. Színt kell majd vallani, hogy te hol voltál, mit csináltál 2014. április 21-én, húsvétkor! Nem a rendőrségnek kell erről vallomást tenni, nem a történelem ítélőszéke előtt kell számot adni róla. A gyerekeink, az unokáink fogják megkérdezni, és furcsán néznek majd ránk. Hogy hagyhattátok? Hogy nem sült le a képetekről a bőr?
