A szerk.

A főnök hangja

Március 17-én, két héttel azután, hogy Magyarországon hivatalosan is azonosítottak egy koronavírusos beteget, s néhány nappal azelőtt, hogy a fertőzöttek száma (minden előrejelzés szerint) drasztikusan emelkedni kezd majd, az országos tiszti főorvos azt válaszolta egy újságírói kérdésre, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökével jó a kapcsolata. Később azt is hozzátette, hogy minden javaslatra nyitottak, és a MOK elnökségének a járvány megfékezésére javasolt 11 pontjából a legtöbbet már életbe is léptették.

A nagy viadal

„Várkonyi Zoltán színházát tekintem igazi előképnek, követendő példának” – írja a Vígszínház igazgató posztjáért bejelentkező pályázatában Rudolf Péter.

Jézus és a pénzcsap

Bátran kijelenthetjük, hogy a nemzeti együttműködés rendszerét nemcsak pátosz, büszkeség és öntudat jellemzi, a fiatalos lendület is gyakran tetten érhető.

Babák takarodója

Nyilván van az úgy, hogy az ember fejében ott ül egy bajszos ellencenzor, és azt óbégatja, hogy mondjad ezt, mondjad azt, csináld ezt, csináld amazt, vedd elő nekik, rakd ki eléjük – csupa megveszekedett rosszaságot.

Külsősök

Folytatódik Karácsony Gergely kampánybeli „alkalmatlanozása”, csak más eszközökkel: újabban a választási programját kérik számon rajta – az ám, kik is? Nem, nem hardcore fideszes pártpolitikusok vagy a propagandagyár verőlegényei, még csak nem is az emberarcú fideszizmus kijelölt figurái.

Átvernek mindenkit

Tavaly decemberben a Bálnában volt a díj­átadója annak a fotópályázatnak, amelyet „Magyarország Kormánya kezdeményezett a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével és a Magyar Természetjáró Szövetséggel együttműködésben”, és amely elsőre a nagyvonalúság és a demokrácia csimborasszójának tűnt.

A főesztéta főesztétikája

Amúgy sem pöttyedt irodalmi életünkbe az elmúlt hetekben örvendetes pezsgést hozott egy új virtuóz határozott hangú bejelentkezése. A fiatal prózaművész – talán azzal összefüggésben, hogy korábban megjelent három kötete méltatlanul kevés visszhangot kapott – most új műfajjal kísérletezik, jelesül az abszurd drámával.

Sűrű napok

Talán akkor törött el valami, amikor a múlt hét elején Orbán Viktor Berlinben járt.

Szembefordulva

Vasárnap, miközben Orbán Viktor azzal kábította válogatott közönségét, hogy az ő tíz éve Magyarország utolsó évszázadának legsikeresebb időszaka, a dunaújvárosi időközi országgyűlési választáson a Fidesz embere súlyos vereséget szenvedett az ellenzéki szövetség jelöltjétől. (A körzet korábbi országgyűlési képviselőjét, a jobbikos Pintér Tamást tavaly ősszel megválasztották Dunaújváros polgármesterének, ezért összeférhetetlenség miatt lemondott parlamenti mandátumáról.)

Igazat és jól

Egyre-másra látnak napvilágot a tiltakozások és petíciók az új Nemzeti alaptanterv ellen, megszólalnak iskolák, egyetemek, az Akadémia, a szakszervezet, és ez szívet melengető és örvendetes.

Az NDK odavág

Orbán Viktor Berlinben tárgyalt a német kancellárral, és az egész a kutyát se érdekelte.

Trump visszavág

A múlt szerdán az Egyesült Államok szenátusa rövid úton lezárta a Trump elnök úr ellen indított jogi eljárást, az alkotmányos vádemelést (a. k. a. impeachment).

Bónuszmumus

Nem kell túl nagy képzelőerő ahhoz, hogy felmérjük, az ingyenreklámon túl nem sokat várhatott Niedermüller Péter, midőn 2020. január 23-án az ATV stúdiójába igyekezett, A nap híre című műsorba.