Kik nyírják a Klubrádiót?

A csend ára

A szerk.

És biztos érdekes kérdés, hogy ők öten az eszme iránti hűségből cselekedtek-e, a „komcsik” iránti személyes, zsigeri bosszúvágyból, esetleg pénzért – azért a havi úgy hétszázezer forintért, amit a médiatanácsi tagságért kapnak –, vagy mert féltek Orbán rettentő haragjától. De annyira azért nem érdekes.

Tegnap megtudtuk, hogy miért vette el a Médiatanács a Klubrádió frekvenciáját. Hogy miért vesztettek az ún. „pályázaton”. Kiricsi Karola szóvivő ugyanis kimerítő sajtótájékoztatót tartott, melyben kitért erre a momentumra is. „A szubjektív értékelési szempontok alapján a Médiatanács például a műsortervre, illetve a tapasztalatra a Klubrádiónak a lehető legtöbb pontszámot adta, a Klubrádió objektív vállalásai viszont nem voltak elegendők arra, hogy elsőként kerüljön ki a pályázati eljárásból.”

A Médiatanács ezen kívül semmilyen magyarázatot, közleményt nem adott ki; a pályázatok vagy az elbírálás és a szavazás jegyzőkönyvének nyilvánosságáról pedig ne is álmodozzunk.

De rendben van: akkor ebből a mondatból dolgozunk. Ebből a mondatból pedig a következők derülnek ki.

A Klubrádió szubjektíve tök oké. Szubjektíve a Klubrádió pompás pályázatot nyújtott be, szubjektíve az öt Médiatanács-tag minden további nélkül odaadná nekik azt a nyomorult frekvenciát. Elismerték a tapasztalatukat is. Lehet, hogy nem értenek egyet a Klubrádió irányultságával, lehet, hogy nem egy politikai platformon állnak vele, de ezt szubjektíve nem vették figyelembe, hisz ízig-vérig demokraták, talpig semleges közszolgák. Mi másért adták volna neki a legtöbb pontot, ami szubjektíve adható?


Fotó: MTI

 

Ámde a rivális pályázó az ún. objektív szempontok alapján mégis több pontot kapott. Több pénzt ígért a frekvenciahasználatért, így a kiélezett versenyben ő győzött. Az objektív szempontokat pedig nem írhatják felül a szubjektívek, hiszen az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás a mai vészterhes idők kategorikus imperatívusza, a nagyobb közösség mindenek előtt való érdeke. Még ha vannak is kárvallottjai.

Hagyjuk most mi is a kárvallottak hosszú listáját: a Klubrádió kinyírásának pusztító hatását a demokratikus nyilvánosságra, meg a döntés – nem tudunk rá jobb szót – kegyetlenségét is. (A kegyetlenség belátásához képzeljük el a Klubrádió ama idősebb, egyedül élő átlaghallgatóját, akinek mindennapjaiban jószerivel ez a rádió szolgáltatta az egyetlen emberi hangot, akinek a Klubrádió volt a legjobb védekezése a magány ellen – ő februártól nem hallgat majd semmit, csak ül egyedül a sötétben, és azon töpreng, vajon mivel érdemelte ki, hogy nem létezőnek tekintsék.)

Hagyjuk azt is, hogy a Klubrádió számos kitűnő, közszolgálati funkciójú műsort szervírozott – még ha pompásan alkalmas volt is arra, hogy bárki, aki önnön „szellemi függetlenségét”, „középen állását” akarta maga vagy mások előtt bizonyítani, beletörölje a sáros talpát. (Ennek a magatartásnak kétségkívül legundorítóbb válfaja a „drágajóbolgárurazás” volt: bizonyára önöknek is akadt dolga olyan seggfejjel, aki avval igyekezett önnön erkölcsi felsőbbrendűségét, a „szekértáboroktól” való távolságtartását demonstrálni, hogy „jó, a Magyar Nemzet ciki, de most őszintén, a bolgárgyörgy hogy vezethet műsort egy normális országban?”.)

De hova tegyük a döntés érvelésének és a sajtótájékoztató koreográfiájának cinizmusát?

A végső hivatkozás tehát az állami bevétel nagysága lenne: a Klubrádió nem kínált eleget.

Csakhogy a győztes cég által beígért frekvenciahasználati díj normális esetben kitermelhetetlen. A normális eseten pedig olyan hirdetési piacot értenénk, amit nem torzítanak el a kormány tulajdonában vagy befolyása alatt álló vállalatok politikai alapú „marketingköltései”.

Afelől viszont szemernyi kétségünk nincs, hogy a pályázaton győztes cég valódi gazdái találnak majd annyi pénzt, amennyi a frekvenciahasználati díjat fedezni fogja, sőt még többet is. Úgy legyen ötösünk a lottón, hogy a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Posta, az Új Széchenyi Terv meg a többi, a kormány valagából integető jobboldali sajtóból ismert állami izé pont ennek a rádiónak a közönségében találja majd meg igen értékes célcsoportját. Amikor a Médiatanács szubjektíve mossa a kezét, és objektíve az államkassza bevételeire hivatkozik, az valójában az ellenkezőjét jelenti. Azt, hogy a nem kormányfüggő politikai sajtó egyik utolsó intézményének felszámolása állami pénzen, az adófizetők pénzén, többek közt a Klubrádió hallgatóinak adójából történik. Hogy még ezt, a demokratikus nyilvánosság kinyírását sem lehet lopás nélkül csinálni.

Az Autórádió Kft. bevételi terveinek kivitelezhetőségével nyilván a Médiatanács tagjai is tökéletesen tisztában vannak, miként avval is, hogy evvel és az ő személyes szerepükkel is tisztában van mindenki. Bizonyára ezért bujdokolnak, a narancs.hu például két napja hiába próbálja elérni azt a Koltay Andrást, akivel eddig minden nézetkülönbségünk ellenére legalább párbeszédben álltunk. (Interjúnkat vele lásd itt. Nem kőbe vésett bölcsesség, 2010. július 1.) Vajon ő, aki egy éve oly szívhez szólóan érvelt amellett, hogy a médiatörvény nem és nem a sajtó letörésére lett kitalálva, és hogy senki nem fog visszaélni vele, hogyan szavazott a Klubrádióról? És amikor épp az ő aktív közreműködésével használják a médiatörvényt arra, amiről megesküdött, hogy soha nem fogják – vajon miért nem mond le?

Vagy miért nem hív legalább vissza minket?

Pedig gazembernek stílusosan is lehet lenni. Álltak volna ki személyesen, vállalva a felelősséget, a saját személyes felelősségüket, és mondták volna azt, hogy a komcsiknak coki, így akarja Orbán Viktor. De ebben az indoklásban, meg abban, hogy maguk helyett azt a szerencsétlen leányt küldték ki tegnap „sajtótájékoztatót” tartani – égjen ő: elvégre ezért fizetjük, nem? –, abban nincs stílus, nincs semmi, csak a menekülés a felelősség elől. A sötét sarokban szűkölő gyávaság. A személyiség teljes feladása.

Hisz tényleg tök mindegy, hogy utasította-e őket Orbán, vagy nem. Ezt a döntést nem fogjuk az ő számlájára írni. És biztos érdekes kérdés, hogy ők öten az eszme iránti hűségből cselekedtek-e, a „komcsik” iránti személyes, zsigeri bosszúvágyból, esetleg pénzért – azért a havi úgy hétszázezer forintért, amit a médiatanácsi tagságért kapnak –, vagy mert féltek Orbán rettentő haragjától.

De annyira azért nem érdekes.

Az, ami megmarad, öt név. A Klubrádió felszámolását jegyző öt ember neve. Szalai Annamária, Auer János, Kollarik Tamás, Koltay András, Vass Ágnes.

Miként az ország őrájuk, ők lehetnek erre büszkék életük végéig.

 

Cikkünk megjelenése után dr. Koltay András levélben arról értesítette szerkesztőségünket, hogy a Médiatanács döntését követő két napon családi okok - gyermeke születése - miatt nem használta a telefonját, és ezért nem tudott a rendelkezésünkre állni. Reméljük, az ily módon elmulasztott interjút hamarosan sikerül bepótolnunk.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.