Augusztus elején volt a nevezetes "fokozott ellenőrzés", amelynek szükségtelen voltáról és brutális módozatairól máig is folyik a szakmai és a társadalmi polémia (melynek magunk is adózunk belül, a stop-and-frisk eljárás bemutatásával). A dologból parlamenti interpelláció született, a Helsinki Bizottság pedig az ombudsmanhoz fordult, ám minő meglepetés, sem az illetékes miniszter, sem maga a szerv nem állt elő máig sem a kilenc fővárosi kerületet érintő akció hitelt érdemlő megokolásával, alkalmasint semmiféle magyarázattal.
Ellenben hamarosan kiderült, hogy rendőrtisztek fenyegették meg kollégáikat, befolyásolandó vallomástételüket a halállal végződő izsáki kényszervallatás tárgyalásán (konkrétan azt követelték tőlük, hogy vonják vissza a vallomásukat).
Szinte ugyanebben az augusztus második felére eső időpontban látott napvilágot az a melegfelvonulást követő eset, amikor egy boltos baseballütővel óhajtotta megrendszabályozni az üzlete előtt megítélése szerint helytelenül viselkedő melegeket, és a kiérkező rendőrök ebbéli szándékai beteljesítésére buzdították az illetőt. Még jó, hogy nem álltak be buzit verni.
Pár nap sem telt bele, máris a szombathelyi utcazenészek elleni kivételesen brutális rendőrattaktól volt hangos a sajtó - ott állítólag az volt a Savaria Karnevál résztvevőinek bűne, hogy nem fizettek helypénzt a zenélésükért, kaptak is a pofájukra, rendesen.
Lapunk egyik visszatérő szerzője online felületünkön meséli el tökéletesen indokolatlan igazoltatásának történetét, s nyomtatott lapszámunk zárásakor épp arról szólnak a hírek, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyészség nyomozást rendelt el egy soproni igazoltatás ügyében, melynek során egy motorost tomfa, bilincs és egyéb brutális kényszerítési módszerek alkalmazásával igyekezett egy rendőr az általa kívánatosnak tekintett közlekedési magaviselet betartására ösztönözni. Lábat szét, bilincs, hátrafeszített kar, nyilván szigorúan előírás szerint.
Bizonyára mindezen disznóságok szerencsétlen egybeesésből adódtak, s pusztán csak rossz hónapja volt a rendőrségnek, mindenkivel megesik az olyan, hogy rossz időszakot él át, és akkor dühöngeni, csapkodni kezd, csúnyán beszél idegenekkel, miegymás. Lehet. De szerintünk inkább megengedhetetlen szerepzavarról van itt szó, távolról sem szolgálatról és védelemről, hanem megfélemlítésről. De ha csak annyi az egész, hogy valami felülről sugallt teljesítménykényszer miatt alakult ki olyas tévhit a rendőrökben, hogy terrorizálniuk kell mindenkit, akinek nem tetszik a pofája? Nos, az is több a soknál! Mert akár így, akár úgy, nem lehetnek illúzióink: a rendőrség bizonytalansága a hatalom bizonytalansága. A rendőrségi rosszindulat a hatalom rosszindulata. Egy gyengécske, illegitimitását jól érzékelő, rossz lelkiismeretű, beijedt, incifinci diktatúrácska bizonytalansága.
