A szerk.

Hulot úr visszatér

Már csak hármat kell aludnunk, s ismét miniszterelnök úr társaságában vághatunk neki a szokásos tűzijátéknak. Nem, egyelőre még nem a letöltött szabadság tiszteletére robbannak a főváros fölött a petárdák, s a vizes vébét sem játsszák újra, noha igény nyilván lenne rá.

Egyedül

A Momentum küldöttgyűlése a hírek szerint a minap azt a döntést hozta meg, hogy a párt egyedül vág neki a 2018-as országgyűlési választásoknak. Olyannyira, hogy nemcsak önálló listát állítanak (amit eddig is mondtak), de mind a 106 egyéni körzetben saját jelöltet indítanak (amit eddig nem mondtak ki egyértelműen). Sőt, arról is döntöttek, hogy döntésük végleges, vagyis még tárgyalni sem fognak más, a Fidesz ellenében induló pártokkal semmiféle együttműködésről, még koordinált jelöltállításról sem.

Jogszerűen és szakszerűen

A múlt pénteken meghalt egy 57 éves férfi Budapesten, a Népsziget környékén, rendőri igazoltatás közben. A rendőri intézkedés jogszerű és szakszerű volt – állítja a sajtó írásban feltett kérdésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Ebből az állításból aligha lehet másra következtetni, csak arra, hogy a véletlenek fatális egybeeséséről van szó, szerencsétlen flótásnak épp akkor ütött az órája, amikor rendőri intézkedés alá vonták. Meghalt volna akkor is, ha nincs épp intézkedés alá vonva. Sőt, az intézkedés olyannyira jogszerű és szakszerű volt, hogy a rendőrök még újraéleszteni is próbálták a férfit, feltehetően ugyancsak szakszerűen, de ez sem segített, sőt még a kiérkező mentők sem tudták megmenteni.

A magyarok 66 százaléka

Egy washingtoni székhelyű nonprofit cég fölmérése szerint Magyarország az egyetlen olyan ország, ahol a menedékkérőktől félnek a legjobban; jobban, mint a terrorizmustól, a globális fölmelegedéstől, a gazdasági válságtól vagy – hogy régióspecifikus problémát is említsünk – az orosz hegemón törekvésektől. (Mielőtt bárki prüszkölni kezdene, hogy aha, washingtoni: a kutatási eredményeit közzétevő, 2004-ben alakult Pew Research Center különböző közvélemény-, demográfiai, média- és más empirikus társadalomtudományi kutatásokat végez szerte a világban. Néhány anyagát – például az európai muszlimok körében végzett egyes kutatásait – lelkesen idézte a kormánypárti sajtó is, már amikor épp erősítették a Fidesz-propaganda lózungjait.)

Leszólnak fentről

Tombol a nyári szünet, kitört a kánikula, s a figyelem pillanatnyi lanyhulását a kormány arra használja fel, hogy csókosait ültesse a megüresedett iskolaigazgatói székek egyikébe-másikába, vagy simán csak megakadályozza a tőle független jelöltek újrázását.

Igaznak tűnik

Boldogult Torgyán József a kilencvenes évek közepén, már a Bokros-csomag után, amikor a tőle megszokottnál is jobban belehergelte magát a hülyeségbe, egy országgyűlési fölszólalásában arról értekezett, hogy valamiért (a pontos indokolásra már nem emlékszünk) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének minimálbérért kellene dolgozni.

Soros kapcsolás

A BKK online jegy- és bérletárusító platformjának két héttel ezelőtti debütálása óta jószerivel naponta kerül elő újabb és újabb bizonyíték arra, hogy az informatikai rendszer ezer sebből vérzik, és hogy nagy valószínűséggel legjobb esetben is félkész munkáról van itt szó.

Halmazállapot

Az a legszebb, amikor a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor soros rendezvénye előtt azzal jön a sajtó nagy része, hogy na, milyen nagy bejelentést tesz majd ott Orbán Viktor?

A rumot ön fizeti

A magunk részéről elég régen jártunk már a 8888. számú Italboltban (későbbi nevén: Mennyiségi borozó), de a nyakunkat tesszük rá, hogy ezt a történetet először H. Kovács Géza mesélte el a mondott műintézetben körülötte lábatlankodóknak.

A pillanatnyi szükség

Az a pár szó, amit Orbán a Benjamin Netanjahuval közös keddi fellépésén (sajtótájékoztatónak azért ne nevezzük) mondott a magyar állam felelősségéről a holokausztban, ha nem is volt túl sok, tartalmát tekintve többé-kevésbé rendben van. „…Magyarország kormánya egy korábbi időszakban hibát, sőt bűnt követett el, amikor nem védte meg Magyarország zsidó származású polgárait.

Vizes lepedők

Már csak egyet kell aludni, drága olvasóink, és részesei lehetünk a világ legcsodálatosabb (sport)eseményének, az ún. vizes vébének. Holnap felgördül a függöny, eldördül a startpisztoly, a játékvezető a sípjába fúj, este pedig a Duna fölött lebegő színpadon – a valamilyen puccos autóverseny okán épp a környéken csövező híresség – CeeLo Green belecsap a valamicskével több mint tízesztendős Crazy című slágerébe, s azzal kezdetét is veszi az ünnep, már ha nem a hét évvel ezelőtti Fuck yout énekli el, mintegy közkívánatra, de legyen ez meglepetés!

Trump Lengyelországban

Trump (franciásan: Thömp, ukránul: Trrimp) elnök úr múlt heti európai fellépései végül is szép rendben, nagyobb kravál nélkül lezajlottak, az eredmények a legrosszabb esetben is vegyesek, és ez már önmagában sem olyan rossz.

De hát meztelen!

Budakalász és Békásmegyer között a régi úton, a két helységnévjelző tábla között lehet úgy 100 méter a távolság, de legyen 160.