A szerk.

A pillanatnyi szükség

A szerk.

Az a pár szó, amit Orbán a Benjamin Netanjahuval közös keddi fellépésén (sajtótájékoztatónak azért ne nevezzük) mondott a magyar állam felelősségéről a holokausztban, ha nem is volt túl sok, tartalmát tekintve többé-kevésbé rendben van. „…Magyarország kormánya egy korábbi időszakban hibát, sőt bűnt követett el, amikor nem védte meg Magyarország zsidó származású polgárait.

Szeretném világossá tenni, hogy a fölfogásunk szerint minden magyar kormánynak az a kötelessége, hogy minden állampolgárát származásra való tekintet nélkül megvédje. A II. világháború idején ennek a követelménynek, ennek az erkölcsi és politikai követelménynek Magyarország nem tett eleget. Ez bűn. Ugyanis akkor úgy döntöttünk, hogy a zsidó közösség védelmezése helyett a nácikkal való kollaborálást választjuk. Világossá tettem a miniszterelnök úr számára, hogy ez soha többé nem fordulhat elő, a magyar kormány a jövőben minden állampolgárát meg fogja védeni.”

Különösen szép eredmény és gyors gyógyulás ez, ha tekintetbe vesszük azt is, hogy pár hete ugyanezen forrásból Horthy, mint valami bűzös, mérgező gázfelhő egy kevéssé vonzó pocsolyából, még kitűnő államférfiként párállott elénk, és hogy a kormánypárt mind ez idáig utolsó próbálkozása saját nélkülözhetetlenségének bizonyítására a Cion bölcseinek jegyzőkönyveinek a legmodernebb igények szerinti adaptálása volt. (Vagy lehetséges lenne, hogy Horthy nem kollaborált a nácikkal? Még kiderülhet az is, hogy csak ráhamisították a hitleres képekre.) Mindegy, várjuk a zéró toleranciát és „az antiszemitizmus minden formája” elleni harc előttünk álló ütközeteit. Ha szabad rögtön javasolnunk is valamit, érdemes lenne a régebbi magyar politika és államgépezet antiszemitizmusát eltagadó vagy ellégiesítő, netán a zsidóközpontú világösszeesküvés-elméletek kolportálásával életvitelszerűen foglalkozó tudományos és egyéb intézmények alapos átvilágításával kezdeni a munkát. És mikor kezdik bontani a Szabadság téri „emlékművet”, amely – megmagyarázhatatlan módon – épp a fenti min. eln.-i szavak cáfolataként magasodik még mindig szeretett fővárosunk központi terén?

De bármi is lesz eztán – Orbán nem teljesen jószántából ment bele ebbe a játékba. Annak idején, amikor az izraeli miniszterelnök budapesti látogatását komolyan tervezni kezdhették, ő és Netanjahu egyként úgy ítélték, hogy szükségük van egymásra, illetőleg egymás hátának nyilvános lapogatására, és jó okkal. Orbán mostanában mindenkinek csak örülhet, aki benéz hozzá, és ha a zsidó állam vezetője az illető, külön jó, hisz’ az biztos nem barátkozik antiszemitákkal. Netanjahunak körülbelül ugyanezért – hervasztó nemzetközi elszigetelődése miatt – fontos egy jó barát, és különösen az unióban; az unió ugyanis néha hajlamos – főként a palesztin területeken épülő telepek ügyében – különféle Izrael-ellenes lépéseket, állásfoglalásokat, bojkottokat fontolgatni. (És Orbán rögtön három másik ilyen potenciális barátot is szervíroz Netanjahunak: a visegrádi országok vezetőivel lapzártánk után esedékes a nyalomaszád.) A képhez az is hozzátartozik, hogy Netanjahu a diaszpórában élő zsidók – vagy inkább mondjuk így: a nem Izraelben élő, ilyen vagy olyan formában és mértékig, nyilvános vagy otthoni használatra zsidó identitással, vagy azzal is rendelkező személyek tömegei – iránt kevés érzékenységet dédelget kebelében. A zsidóknak van országuk, ha máshol élnek és nem tetszik nekik a rendszer, költözzenek oda, ha meg nem költöznek, az legyen az ő bajuk. Ez biztos durva leegyszerűsítés, de az sem véletlen, hogy Netanjahu első (és körülbelül egyetlen) gondolata Magyarországról a keddi nyilvános fellépésén az volt, hogy lám, milyen nagyszerű hely ez, itt született Herzl Tivadar, a modern kori cionista mozgalom feltalálója és megalapítója.

Ezt a harmóniát, vagy inkább a két kormányfő nemzetközi és hazai politikai érdekei­nek összefutását csak némiképp árnyalja a látogatás előtt kialakult aprócska malentendu, a semmiből előbukkanó horthyzás, meg a magyar társadalom egy részének zsidózási ösztöneire rájátszó plakátkampány, az izraeli nagykövet reakciója erre, és az izraeli kormány reakciója saját nagykövetének reakciójára, a Mazsihisz állásfoglalása. Hogy mindez mekkora zavart okozott valójában, azaz hogy felmerült-e akár kimondatlanul is a látogatás lemondása, nem tudjuk, nem tudhatjuk – de amit láttunk, mégiscsak sejtet valamiféle izraeli intervenciót, hovatovább alkudozást a két fél között. A magyar kormány nyilvános ígéretet tett arra, hogy a plakátokat leszedik, és Orbán csak kimondta – Netanjahu kimondatta vele – azt a pár mondatot, melyek következetes és becsületes végiggondolása, s az ehhez szükséges szisztematikus munka elvégzése valóban segíthetne kigyógyítani Magyarországot, illetve az ország lakóinak erre fogékony, nem csekély hányadát Magyarország momentán legsúlyosabb, őt mélyen a lehetőségei alatti teljesítményre kárhoztató aberrá­ciójából, az etnikai alapú világmagyarázatból.

Bár Netanjahu lapunk nyomdába adása után még két napot Magyarországon tölt, már most jól látszik, hogy mindkét fél megkapta a másiktól, amit akart (ha nem is engedmények nélkül), önnön fontosságuk megerősítését és felmutatását. És biztos sokkal rosszabb lenne, ha a magyar és az izraeli kormányfő semmiféle beszélgetésben nem állna egymással, ne adj’ isten, ha a magyar kormány valamilyen formában az Izrael legitim létét tagadó nemzetközi koalícióval fújna egy követ (mint a komcsiban). De az izraeli kormányfő szerdán még benéz a zsidókhoz, aztán csütörtökön hazamegy, mint aki jól végezte dolgát. Észre sem fogja venni, hogy mi történik azokkal, akiknek a biztonságáról most Orbán szavát vette.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.