A magyarok 66 százaléka tart a menedékkérők számának a növekedésétől; hasonlóan magas számokat csak a menekültkérdésben valóban érintett országok lakossága produkált (Görögország, Olaszország, Spanyolország, ahová tényleg ezrével érkeznek menekültek). Sőt, Libanonban vagy Törökországban sem magasabb az ettől félő polgárok aránya, noha az előbbi széteséséhez éppen a palesztin menekültinvázió vezetett, míg az utóbbi déli, délkeleti határain jelenleg is több millióan vesztegelnek menekülttáborokban. Megjegyzendő továbbá, hogy sem Görögországban, sem Spanyolországban, sem Libanonban, sem máshol a világon nem a menedékkérőktől rettegnek a legjobban a népek – csakis Magyarországon.
A magyarok 2015-ig tudomást sem vettek erről a problémáról – Orbán Viktor idegenellenes kampánya tanította meg újra a magyar társadalmat arra, hogy az abszurditásba hajlón féljen. Ezt a folyamatot a szabad sajtó, így ez az újság is, részletesen dokumentálta: az összes hazugságot és aljas politikai manipulációt (ahogyan a kezdetektől összemostak háború elől menekülőt és gazdasági okokból bevándorlót), a politikai haszonlesést, amely célja érdekében embertelen és gonosz eszközöket használ mindmáig. (Ez a cél pedig a hatalom megtartása. Mert amíg ez megvan, addig zavartalanul lehet lopni; és ha végre az ő tulajdonuk minden négyzetcentiméter, következésképpen minden és mindenki tőlük függ, akkor már úgysem lesz, aki felelősségre vonja őket bármiért is. Hát, ez volna a mesterterv.)
A mai 66 százalék és mindaz, ami e szám mögött van – az irracionalizmusig fokozott pánikhangulat – kizárólag Orbán Viktor műve. Ne tévedjünk: a 2015. augusztusi–szeptemberi budapesti menekültkrízis nem a valóban jelentős menekülthullám szükségszerű következménye volt, hanem egy tudatos belpolitikai akció eredménye, hogy a magyarok lássák is végre, mitől kell félni, és mitől védi meg őket Orbán Viktor. (Akit azokban a napokban, legalábbis a nyilvánosság előtt, valami hülye focimeccs izgatott a legjobban.) A magyar társadalom immunrendszere (most nem részletezendő történelmi okok miatt – bár az 1944-es zsidóirtásban eljátszott szerep legújabb kori tabusítását azért érdemes fölhozni) képtelen megbirkózni a xenofóbiával, főleg, ha azt felülről gerjesztik; így a kormánypropaganda által sugallt katasztrófaérzet fokozatosan beette magát a mindennapok világába.
A múlt héten néhány településen hisztéria tört ki amiatt, hogy a Migration Aid szervezésében egy külföldi magánszemély birtokán egy-egy alkalommal húsz-egynéhány menekültet nyaraltatnának a Balaton mellett. Kivétel nélkül olyan embereket, akiknek a magyar állam a hivatalos eljárás során megadta az oltalmazotti státuszt. (Ami azt jelenti, hogy valóban háború vagy egyéb borzalmak miatt voltak kénytelenek elhagyni az otthonukat. Meg azt is, hogy az Alaptörvény értelmében senki nem korlátozhatja őket a szabad mozgásukban.) Az indulatok felszításában a térség fideszes országgyűlési képviselője járt az élen, és hamarosan csatlakoztak hozzá az esetlegesen szóba jöhető települések polgármesterei is. Még a hazai kommentkultúrán edződött olvasó is visszahőkölt attól a sötét, gyilkos indulattól, ami Manninger Jenő alarmista posztjára érkezett hozzászólásokból áradt (Manninger azóta törölte a Facebook-bejegyzését, s a vitát a maga részéről lezártnak tartja. Ah, minő polgári elegancia!)
Orbán Viktor nem csak félni, de zsigerből gyűlölni is újra megtanította a magyar társadalom erre fogékony részét. Történhetett volna ez másképp is, hiszen szigorú menekültpolitikát lehetne úgy is folytatni, hogy a menedékkérőkkel emberségesen és jogszerűen bánik a magyar állam. (Istenem, hányszor írjuk le: az emberséges és jogszerű bánásmód nem „Soros-terv”, nem Magyarország elnégeresítése, nem a határok ellenőrizetlen megnyitása, nem minden, magát menekültnek mondó ember automatikus betelepítése – csupán tisztességes eljárás.) Magyarországnak, a magyar társadalom tagjainak akkor is a tükörbe és mások szemébe kell nézni, ha az orbánizmusnak leáldozik. Hogy ez a szembenézés mekkora szégyenérzettel párosul, azt továbbra sem lehet látni. De ez a mocsok, rárakódva a megülepedett és eddig el nem távolított régi mocsokra, napról napra jobban terjed; és ha egyszer végre rászánja magát Magyarország arra, hogy megszabaduljon tőle, hát még az unokáinknak is bőven lesz dolga vele. Már ha tényleg rászánja magát egyszer.
