A szerk.

A magyarok 66 százaléka

A szerk.

Egy washingtoni székhelyű nonprofit cég fölmérése szerint Magyarország az egyetlen olyan ország, ahol a menedékkérőktől félnek a legjobban; jobban, mint a terrorizmustól, a globális fölmelegedéstől, a gazdasági válságtól vagy – hogy régióspecifikus problémát is említsünk – az orosz hegemón törekvésektől. (Mielőtt bárki prüszkölni kezdene, hogy aha, washingtoni: a kutatási eredményeit közzétevő, 2004-ben alakult Pew Research Center különböző közvélemény-, demográfiai, média- és más empirikus társadalomtudományi kutatásokat végez szerte a világban. Néhány anyagát – például az európai muszlimok körében végzett egyes kutatásait – lelkesen idézte a kormánypárti sajtó is, már amikor épp erősítették a Fidesz-propaganda lózungjait.)

A magyarok 66 százaléka tart a menedékkérők számának a növekedésétől; hasonlóan magas számokat csak a menekültkérdésben valóban érintett országok lakossága produkált (Görögország, Olaszország, Spanyolország, ahová tényleg ezrével érkeznek menekültek). Sőt, Libanonban vagy Törökországban sem magasabb az ettől félő polgárok aránya, noha az előbbi széteséséhez éppen a palesztin menekültinvázió vezetett, míg az utóbbi déli, délkeleti határain jelenleg is több millióan vesztegelnek menekülttáborokban. Megjegyzendő továbbá, hogy sem Görögországban, sem Spanyolországban, sem Libanonban, sem máshol a világon nem a menedékkérőktől rettegnek a legjobban a népek – csakis Magyarországon.

A magyarok 2015-ig tudomást sem vettek erről a problémáról – Orbán Viktor idegenellenes kampánya tanította meg újra a magyar társadalmat arra, hogy az abszurditásba hajlón féljen. Ezt a folyamatot a szabad sajtó, így ez az újság is, részletesen dokumentálta: az összes hazugságot és aljas politikai manipulációt (ahogyan a kezdetektől összemostak háború elől menekülőt és gazdasági okokból bevándorlót), a politikai haszonlesést, amely célja érdekében embertelen és gonosz eszközöket használ mindmáig. (Ez a cél pedig a hatalom megtartása. Mert amíg ez megvan, addig zavartalanul lehet lopni; és ha végre az ő tulajdonuk minden négyzetcentiméter, következésképpen minden és mindenki tőlük függ, akkor már úgysem lesz, aki felelősségre vonja őket bármiért is. Hát, ez volna a mesterterv.)

A mai 66 százalék és mindaz, ami e szám mögött van – az irracionalizmusig fokozott pánikhangulat – kizárólag Orbán Viktor műve. Ne tévedjünk: a 2015. augusztusi–szeptemberi budapesti menekültkrízis nem a valóban jelentős menekülthullám szükségszerű következménye volt, hanem egy tudatos belpolitikai akció eredménye, hogy a magyarok lássák is végre, mitől kell félni, és mitől védi meg őket Orbán Viktor. (Akit azokban a napokban, legalábbis a nyilvánosság előtt, valami hülye focimeccs izgatott a legjobban.) A magyar társadalom immunrendszere (most nem részletezendő történelmi okok miatt – bár az 1944-es zsidóirtásban eljátszott szerep legújabb kori tabusítását azért érdemes fölhozni) képtelen megbirkózni a xenofóbiával, főleg, ha azt felülről gerjesztik; így a kormánypropaganda által sugallt katasztrófaérzet fokozatosan beette magát a mindennapok világába.

A múlt héten néhány településen hisztéria tört ki amiatt, hogy a Migration Aid szervezésében egy külföldi magánszemély birtokán egy-egy alkalommal húsz-egynéhány menekültet nyaraltatnának a Balaton mellett. Kivétel nélkül olyan embereket, akiknek a magyar állam a hivatalos eljárás során megadta az oltalmazotti státuszt. (Ami azt jelenti, hogy valóban háború vagy egyéb borzalmak miatt voltak kénytelenek elhagyni az otthonukat. Meg azt is, hogy az Alaptörvény értelmében senki nem korlátozhatja őket a szabad mozgásukban.) Az indulatok felszításában a térség fideszes országgyűlési képviselője járt az élen, és hamarosan csatlakoztak hozzá az esetlegesen szóba jöhető települések polgármesterei is. Még a hazai kommentkultúrán edződött olvasó is visszahőkölt attól a sötét, gyilkos indulattól, ami Manninger Jenő alarmista posztjára érkezett hozzászólásokból áradt (Manninger azóta törölte a Facebook-bejegyzését, s a vitát a maga részéről lezártnak tartja. Ah, minő polgári elegancia!)

Orbán Viktor nem csak félni, de zsigerből gyűlölni is újra megtanította a magyar társadalom erre fogékony részét. Történhetett volna ez másképp is, hiszen szigorú menekültpolitikát lehetne úgy is folytatni, hogy a menedékkérőkkel emberségesen és jogszerűen bánik a magyar állam. (Istenem, hányszor írjuk le: az emberséges és jogszerű bánásmód nem „Soros-terv”, nem Magyarország elnégeresítése, nem a határok ellenőrizetlen megnyitása, nem minden, magát menekültnek mondó ember automatikus betelepítése – csupán tisztességes eljárás.) Magyarországnak, a magyar társadalom tagjainak akkor is a tükörbe és mások szemébe kell nézni, ha az orbánizmusnak leáldozik. Hogy ez a szembenézés mekkora szégyenérzettel párosul, azt továbbra sem lehet látni. De ez a mocsok, rárakódva a megülepedett és eddig el nem távolított régi mocsokra, napról napra jobban terjed; és ha egyszer végre rászánja magát Magyarország arra, hogy megszabaduljon tőle, hát még az unokáinknak is bőven lesz dolga vele. Már ha tényleg rászánja magát egyszer.

Figyelmébe ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.