A szerk.

Visszaszerezni a szavak értelmét

A politika nem szitokszó. Azt jelenti, hogy foglalkozunk közösségünk ügyeivel. Ebben az értelemben például az lenne politika Magyarországon, ha a közelgő társadalmi katasztrófát megelőzendő elkezdődne az összeomlás előtt álló ellátórendszerek átgondolt, hosszú távú konszenzuson alapuló rendbetétele.

Vona Gábor zsidó

Még nem egészen zsidó, csak úgy derékig, pontosabban deréktól lefelé, de hamarosan majd feljebb is megtörténnek a szükséges elváltozások, megnő az orra s a többije. S hogy ezt honnan tudjuk?

A hatalom pesti srácai

„Nagy Imre szépen halt meg, de nem ő az igazi hős. Az igazi hős az, aki fegyvert fogott a szabadságért. A szabadságharcot azon hétköznapi emberek áldozatvállalása teszi nagyszerűvé, akik nem hősnek készültek, de az adott pillanatban megcselekedték, amit megkövetelt a haza. Ez nagyon erős, egyértelmű üzenet” – nyilatkozta a múlt héten Schmidt Mária, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója megünneplésének kormánybiztosa.

Az üzlettárs

Szeretett orgánumunk múlt heti számában egy lenyűgöző életmunkásságú nemzetközi üzletember pályafutásának némely romantikus részleteivel volt szerencsénk megismertetni olvasóinkat.

Hozam, hozam, te mindenem

A hvg.hu keddi információja szerint 2021-ig fokozatosan kivezetik a befektetési piacról a magyarországi letelepedési kötvényt, és erről igen gyorsan, akár két héten belül dönthet az Országgyűlés.

A semmiben

Hogy Pecina, a Magyarországon régóta közkedvelt stróman előbb-utóbb bezúzza a Népszabadságot, elég régóta tudni lehetett – és még nem döntöttük el, hogy csodálkozzunk vagy megbotránkozzunk azon, hogy Ausztriából, a sógorok irányából mennyi mocsok és kétes egzisztencia és fekália áramlik át ebbe az országba, mintegy folyásirányban. (De minthogy nemzeti múltunk és történelmi hagyományaink sötétebb tónusú foltjai iránt is erős, öntudatos kötődést érzünk, inkább nem fogunk sem csodálkozni, sem megbotránkozni).

A hetedik

„A népszavazás a migránskérdésen túlnyúlva valójában az alkotmányos identitásunkról szólt” – mondta Orbán Viktor, miután az Országgyűlés elé vitte az Alaptörvény hetedik módosítását.

A némák

Az ellenzék szörnyű (borzasztó, elkeserítő stb.) állapotban van. A lamentálás évek óta folyik – és tényleg, látjuk, abban van. Oké. De milyen állapotban van a Fidesz?

A vörös gomb

Eltelt már pár nap úgy, hogy a reggeli újságolvasáskor nem tudjuk kinyitni a Népszabadságot, vagy nem tudunk odakattintani. Mégis élünk, meg lehet ezt is szokni. Különben sem kezdi mindenki hírekkel a reggelt, és sokan voltak az újságolvasók közt is, akik kifejezetten kerülték a Népszabadságot, hisz volt például egy múltja. 1956-ban indult, a legrosszabb időpontban, november 2-án, s még előzménye is volt, úgy hívták: Szabad Nép. Ilyenformán, ha a Népszabadság 1989. november 2-án szűnik meg, nos, akkor is hiányzott volna nyilván so­kaknak, de a megszűnés okát betudta volna mindenki az új időknek.

Amerika visszainteget

Donald Trump elnökségének a lehetőségével most nem sokat fogunk foglalkozni, részben mert e cikkünk írásakor, napra pontosan egy héttel a szavazás előtt megnyugtatóan távolinak tűnik, részben meg hiányzik hozzá a fantáziánk.

Rogánnak röpülnie kellett

Mint ahogy azt már az egész ország tudja, Rogán Antal propagandaminiszter, a Fidesz egyik vezető politikusa helikopterrel utazott a népszavazás hétvégéjén egy sorozatceleb lagzijába meg vissza. E tény önmagában nem is érdemelne sok szót, viszonylag sűrűn megesik az ilyesmi különösebb lelki-szellemi muníció vagy munka nélkül tehetőssé lett embe­rekkel. Bizonyos típusú országokban még az is előfordul elvétve, hogy vezető politikus cselekszik így nagy szükségében, de ezek az országok tipikusan nem az Európai Unióban (voltak eddig) keresendők.

Elkenték

Érvénytelen lett a vasárnapi népszavazás a „kötelezően” „előírt” „betelepítési” kvótáról, vagyis győztek azok, akik számos – emberiességi, bel- vagy külpolitikai, jogi stb. – megfontolásból eleve ezt tartották kívánatosnak.

Gyere csak, majd jól megverünk és elkergetünk!

„Agresszívak voltak, közölték velünk, hogy ha nem tesszük azt, amit mondanak, könnygázt fújnak ránk és megvernek. Nem adtak semmilyen papírt, és ujjlenyomatot sem vettek. Visszavittek minket a határhoz Kelebiánál, belenéztek az útleveleinkbe, majd átdobták azokat a kerítésen” – idézi fel az Amnesty International friss országjelentése egy 16 éves szíriai menedékkérő beszámolóját a magyar rendőrség fellépéséről.