Az első ilyen az volt, amikor a Szépművészeti Múzeumban bő félórás „eszmecserét” folytatott Áder Jánossal, Orbán Viktorral és Semjén Zsolttal; a második alkalmával más felekezetű egyházi vezetőkkel találkozott ugyanott, a harmadik során pedig a magyar katolikus egyház püspökeivel. A legmagasabb szintű találkozón elhangzottakról beszámolni nem áll módunkban, arról ugyanis egyik fél sem közölt érdemben semmit (a Vatikán „szívélyes hangulatúnak” minősítette az eseményt, aztán slussz), a máspapi és a kat. püspöki sereglet előtt elhangzott két orációt azonban, akárcsak a pápai igehirdetés szövegét az érdeklődőnek módjában áll tanulmányoznia a Vatikán hírszolgálatának honlapján.
Ferenc, midőn (többek közt) a magyarországi református és zsidó felekezet képviselőivel elegyedett beszédváltásba, az antiszemitizmus napjainkban is fenyegető veszélyeire hívta fel a figyelmet: „Mindig, ha valaki be akarta kebelezni a másikat, az nem építő volt, hanem romboló, ahogyan az is, aki ki akarta rekeszteni a másikat, ahelyett, hogy befogadta volna. Hányszor megtörtént ez a történelem során! Őrködnünk és imádkoznunk kell, hogy ez soha többé ne következzen be. Azon kell együtt dolgozni, hogy a testvériségre neveljük az embereket, hogy a gyűlölet hullámai ne söpörhessék el többé a jó viszonyt. Itt az antiszemitizmus veszélyére gondolok, amely még mindig itt lappang Európában és másutt.” A magyar püspökökhöz intézett felszólalásában Ferenc arról számolt be hallgatóságának, hogy ezt az országot is „különféle nemzetiségek, kisebbségek, vallási felekezetek, vándorlók alakították multikulturális közeggé. Ez új valóság, amely kezdetben megriasztja az embereket. A különbözőség mindig kicsit félelmet kelt, mert veszélyt jelent a megszerzett biztonságra és kihívást hordoz az elért stabilitás ellen. Ugyanakkor nagy lehetőség arra, hogy megnyissuk a szívünket az Evangélium üzenetére: »Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket« (Jn 15,12). A kulturális, etnikai, politikai és vallási különbségekkel szemben kétféle magatartást tanúsíthatunk: vagy bezárkózunk mereven úgynevezett identitásunkba, vagy megnyílunk a másikkal való találkozásra és együtt gondozzuk egy testvéri társadalom álmát.” E két választási lehetőség közül beszédében a pápa a második mellett tette le a garast. Mindemellett határozott gyakorlati útmutatást is adott az elébe járult, csodálatos fekete-lila öltözetet viselő felsővezetőknek: „a püspökök feladata elsősorban: nem a struktúrák bürokratikus irányítása, nem előjogok és előnyök keresése, hanem hogy lángolóan szeressék az Evangéliumot, úgy, ahogyan van”. (A homília elemzésére az egzegézis területén tapasztalható sajnálatos járatlanságunk okán, illetve a műfaj e hasábokon feltűnő tájidegensége miatt nem vetemednénk, de annyit azért talán megértettünk, hogy Ferenc ebben is a szívből jövő, hatalmi érdekektől nem szennyezett istenhitet állította figyelmének középpontjába.)
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
