Magyarországon Orbán Viktor korlátlan hatalommal rendelkező vezető, mely hatalmat megannyi törvénnyel, esetenként alaptörvényi paragrafusokkal biztosította be magának. Nem függetlenül e mindenre kiterjedő kontrolltól (ám nem kizárólag emiatt) a magyarországi választóközönség túlnyomó többsége nagyjából 2008 óta jobbra húz. Igaz, 2014-ben, de főleg 2018 után sokan azzal nyugtatták magukat, hogy az ellenzék pártjai darabszámra több voksot szereztek, de ez az érvelés már akkor is sántított. Ebbe ugyanis rendre beleértették a 2014-ben masszívan szélsőjobbos, 2018-ban pedig a valamiféle néppárti fordulattal kísérletező Jobbik szavazatait is. A rideg valóság azonban már 2014-ben az volt, hogy a Fidesz és az akkori neonáci Jobbik együttesen a leadott szavazatok 64,4 százalékát szerezte meg. 2022-re a négy évvel azelőtti 1 milliónyi jobbikos szavazó egy része a szélsőjobbos Mi Hazánkhoz pártolt, másik része pedig a Fideszt választotta (és a legkisebb hányada maradt Jakab Péter vállalható Jobbikjánál). Így hát nem meglepő, hogy tavaly tavasszal azzal szembesült az egyeduralom bármilyen formáját elutasító, demokrácia- és Európa-párti magyar polgár, hogy az ellenzéki szövetség kevesebb választót mozgatott meg, mint négy évvel azelőtt a pártjai külön-külön.
Mára kialakult egy olyan – pontosabb kifejezés híján: jobbos – szavazói bázis, amelynek jelentékeny része hajlamos nyíltan szélsőjobbos alakulatra is szavazni akkor, ha életképes pártot lát benne. Ha ilyen nincs, marad számukra a Fidesz. Ez persze nem örökérvényű jelenség, ahogyan az 1994–2008 közötti baloldali-liberális tábor sem volt az, amely 2006 után néhány röpke év alatt szétesett. A 2006 utáni Fidesznek és Orbánnak tartósan sikerült azt a képet kialakítani magáról, hogy Magyarország jólétét és biztonságát egyedül ő szavatolhatja. Ezzel az összezuhant baloldali választói csoportokból is sok új hívet szerzett. Ennek belátásához elég az olyan, amúgy gazdaságilag rendkívül kártékony populista intézkedésekre utalni, mint a rezsicsökkentés vagy az időnkénti – rendszerint valamely választáshoz kapcsolódó – nagy osztogatások. A biztonság „garantálása” pedig mára odáig fajult, hogy Magyarország – noha lakossága többségének a nyugati, és nem az orosz vagy a kínai életnívó elérése a vágyott célja – reménytelenül elszigetelődött Európában és a saját szövetségi rendszereiben.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
