A szerk.

A magányos elkövető

A szerk.

„A gyerekek nagyon hamar és nagyon túlzóan képesek nyilatkozni” – mondta Böjte Csaba a Magyar Hangnak, majd azt is hozzátette, hogy „ha magának van kamaszkorú gyereke, akkor tudja, hogy az egy eléggé komplikált dolog”. Az, komplikált.

Oh, jaj, jaj, szövegkörnyezetükből brutálisan kiragadott mondatok ezek, s különben is, Csaba testvér ezt nem is arról mondta, hogy a csíkszeredai bíróság harminc év letöltendőre ítélte erőszaktétel, kínzás és egyebek miatt gyerekotthonainak egyik alkalmazottját, hanem csupán „annak kapcsán”. „Annak kapcsán” ugyanis felmerült, hogy az elítélt főnöke – a tíz éven át folytatólagosan elkövetett erőszak egyik helyszínéül szolgáló gyerekotthon vezetője – ellen is előkerültek gyermekbántalmazási vádak. Csaba testvér szerint ez a vezető „kicsit erélyesebben rászólt a gyerekre, ennyi történt”. S természetesen ő sem tudott semmiről, Böjte sem tudott semmiről, senki nem tudott semmiről, de amint Böjte tudomást szerzett az erőszakoskodásról, azonnal a hatóságokhoz fordult. Mások erről mást mondanak, de a történet lényege szempontjából gyakorlatilag másodlagos, hogy hiszünk-e Böjte Csabának vagy sem (csupán a jegyzőkönyv kedvéért: mi nem).

Mert azt épp el lehet képzelni simán, hogy Csaba testvérnek a gyerekmentő alapítványa élén annyi dolga volt, hogy nem ért rá ilyen csip-csup ügyekkel veszkődni, még akkor is, ha e között a rengeteg tennivaló között az egyik leghangsúlyosabb az volt, hogy nyilvános szerepléseivel nevezett testvér modellt álljon az Orbán-rendszer leporellószerűre hizlalt szárnyas oltárának egyik mellékalakjához. A társutas, aki épp lehozza a csillagot is az egekről, hogy az árvák már amúgy rogyásig dúsan rakott asztalára letegye. Ez valóban fáradságos munka lehet, s nagy odafigyelést is igényel. Ám azt mesélje – Csaba testvér és a nagy hirtelen védelmére sereglő komplett Fidesz-világ – a nénikéjének, hogy a cirka hat­ezer gyerek istápolásán dolgozó jelentős számú munkaerő közül egy, de egyetlenegy sem akadt, aki a legcsekélyebb jelét is kiszúrta volna, hogy a most elítélt bestiális gazember gyermekeket bántalmazott. Hát hogy is, az álcázás nagymestere volt az, egy báránybőrbe bújt farkas, aki egyedül dolgozott, lopva.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.