A szerk.

A magányos elkövető

A szerk.

„A gyerekek nagyon hamar és nagyon túlzóan képesek nyilatkozni” – mondta Böjte Csaba a Magyar Hangnak, majd azt is hozzátette, hogy „ha magának van kamaszkorú gyereke, akkor tudja, hogy az egy eléggé komplikált dolog”. Az, komplikált.

Oh, jaj, jaj, szövegkörnyezetükből brutálisan kiragadott mondatok ezek, s különben is, Csaba testvér ezt nem is arról mondta, hogy a csíkszeredai bíróság harminc év letöltendőre ítélte erőszaktétel, kínzás és egyebek miatt gyerekotthonainak egyik alkalmazottját, hanem csupán „annak kapcsán”. „Annak kapcsán” ugyanis felmerült, hogy az elítélt főnöke – a tíz éven át folytatólagosan elkövetett erőszak egyik helyszínéül szolgáló gyerekotthon vezetője – ellen is előkerültek gyermekbántalmazási vádak. Csaba testvér szerint ez a vezető „kicsit erélyesebben rászólt a gyerekre, ennyi történt”. S természetesen ő sem tudott semmiről, Böjte sem tudott semmiről, senki nem tudott semmiről, de amint Böjte tudomást szerzett az erőszakoskodásról, azonnal a hatóságokhoz fordult. Mások erről mást mondanak, de a történet lényege szempontjából gyakorlatilag másodlagos, hogy hiszünk-e Böjte Csabának vagy sem (csupán a jegyzőkönyv kedvéért: mi nem).

Mert azt épp el lehet képzelni simán, hogy Csaba testvérnek a gyerekmentő alapítványa élén annyi dolga volt, hogy nem ért rá ilyen csip-csup ügyekkel veszkődni, még akkor is, ha e között a rengeteg tennivaló között az egyik leghangsúlyosabb az volt, hogy nyilvános szerepléseivel nevezett testvér modellt álljon az Orbán-rendszer leporellószerűre hizlalt szárnyas oltárának egyik mellékalakjához. A társutas, aki épp lehozza a csillagot is az egekről, hogy az árvák már amúgy rogyásig dúsan rakott asztalára letegye. Ez valóban fáradságos munka lehet, s nagy odafigyelést is igényel. Ám azt mesélje – Csaba testvér és a nagy hirtelen védelmére sereglő komplett Fidesz-világ – a nénikéjének, hogy a cirka hat­ezer gyerek istápolásán dolgozó jelentős számú munkaerő közül egy, de egyetlenegy sem akadt, aki a legcsekélyebb jelét is kiszúrta volna, hogy a most elítélt bestiális gazember gyermekeket bántalmazott. Hát hogy is, az álcázás nagymestere volt az, egy báránybőrbe bújt farkas, aki egyedül dolgozott, lopva.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.