A múlt szerdán bejelentett népszavazási kezdeményezés két párhuzamos politikai pályán fut, mely párhuzamosok a végtelenben hivatottak találkozni. A semmiben, amely felé Magyarországot csábítja Orbán Viktor referenduma.
Az egyik pálya kétségkívül a nemzetközi bajkeverés. Orbán, ezt jól látjuk, szövetségeseket keres Angela Merkel ellen. A diplomáciai próbálkozások mérsékelt sikert hoztak, egyelőre mindenki inkább fél ujjat húzni a német kormánnyal, sőt, azt sem igen értik, hogy miért kéne ezt tenniük. Gyökeresen változna meg azonban a helyzet, ha valakik valamelyik uniós tagállamban, netán többen ugyancsak behúznának egy hasontárgyú népszavazást. (Orbán maga is erre biztatott a sajtótájékoztatóján.) A Kukiz’15 nevezetű lengyel parlamenti párt – a Jog és Igazságosság (PiS) csendestársai a szejmben – már futtat is egy aláírásgyűjtést nagyjából ugyanezzel a kérdéssel. A népszavazáshoz félmillió támogató kéne, egyelőre – saját bevallásuk szerint – ennek az ötöde van meg, s a dolgukat az is nehezíti, hogy a PiS nemhogy nem támogatja őket, de elfogadja a kvótából Lengyelországra eső részt. De láttunk már nagy jobboldali kormánypártot kérdést lopni a széljobbos kistestvértől. Sőt. Németországban is van olyan formáció, nevezetesen az egyre ocsmányabbá váló Alternative für Deutschland, amely rokonszenvkiáltásokkal fogadta a magyar népszavazás hírét. Sőt: a menekültválságot kezelni hivatott Merkel-terv elleni magyar diverzió egészen konszolidált politikai közegek érdeklődését is felkeltette, Horst Seehofer bajor miniszterelnök például a menekültekről szóló uniós csúcs előtt teszi tiszteletét Budapesten.
Arról, hogy miért akarja Orbán a porban látni Merkelt, csak sejtéseink lehetnek, és egyik hipotézis sem túl szívderítő. Az első szerint Putyinnak tenne ezzel szívességet (Merkel ellenzi az Oroszország elleni szankciók feloldását), a második értelmében ez afféle nem szándékolt következmény lenne, hisz a fő cél a belpolitikai haszonszerzés, a megrokkant Fidesz-tábor reparálása, sőt, kiegészítése a három-, három és fél, négymilliós tömegig, arccal a 2018-as, netán korábbi választás felé!
Ez utóbbit, mármint a belpolitikai motivációt talán szükségtelen is részletezni. Afelől nincs kétségünk, hogy a kérdés alkotmányosságát és népszavazásra bocsáthatóságát elbírálni hivatott fórumok, jelesül az Alkotmánybíróság és a Kúria nem fognak felesleges akadályokat támasztani a népakarat érvényesülése elé (a Nemzeti Választási Bizottság már át is engedte magán a kérdést, mint a híg fost), vagy ha igen, akkor ezen akadályok gondos törvényhozási beavatkozással leküzdhetők lesznek. Ez lehet Orbán első nyereménye ebben a játékban, a „mindent megtehetek, azt is, amit nem” doktrína újbóli felmutatása a köztársaság hűlő teteme felett, mint valami negatív kereszté a sírgödörnél, ami nem a feltámadást, hanem a sötét, időtlen megsemmisülést hirdeti. Az sem kétséges, hogy a rezsim demokratikus ellenzéke nehéz helyzetben van, amikor viszonyulnia kell a népszavazáshoz. Ha arra biztatják a választópolgárokat, hogy menjenek el és szavazzanak igennel (azaz Orbán ellen), azt reszkírozzák, hogy a népszavazás érvényes lesz (ehhez 50 százalékos részvételre van szükség), és ezzel növelik a kormány számára minden bizonnyal kedvező végeredmény jelentőségét. Ha bojkottot hirdetnek, kivonják magukat a vitából, s legfeljebb a kérdés értelmetlenségén lamentálhatnak. És a kérdés valóban eléggé értelmetlen – hiszen a kormány saját hatáskörben is szavazhat majd az újabb menekültkontingens uniós elosztása ellen, ahogy ezt már az előző körben, azon az emlékezetes Európai Tanács-ülésen tavaly szeptemberben megtette. (Ezt a döntést támadta meg a magyar állam az unió bíróságán.)
De ha a kérdés értelmét nem valamely jogi keretben, s nem a mi hazánkat a külvilágban elhelyező szerződések hálózatában keressük? Képzeljük el az Európai Tanács azon jövőbeli ülését, amikor újabb kvóták elosztásáról döntenek majd, és Orbán előrántja a népszavazás eredményét. Lehet, hogy a jog, a Magyarország által is aláírt szerződések arra köteleznék Magyarországot, hogy a rá osztott pár ezer menekültet befogadja – de sajnos, ezt nem tudom figyelembe venni. Szarok rá. Sőt. Muszáj ezt tennem, hisz erre kötelez szavazók millióinak egyöntetű, a demokrácia legelemibb formájában felszínre törő akarata!
Ez a nap jelenti majd a párbeszéd, az Európai Unió, illetve az Európai Uniót alkotó országok és a mi hazánk közötti strukturált párbeszéd végét. Vagy a végének a kezdetét: az eszkaláció csak idő kérdése lesz. A menekültek befogadásáról szóló népszavazás Magyarország uniós tagságáról, egészen pontosan az uniós tagság önkéntes felmondásáról szóló népszavazás lesz.
