A szerk.

A névtelen ország

A szerk.

Tisztelt Gazdasági Versenyhivatal! Halaszthatatlan állampolgári kötelességemnek eleget téve, a magyar életmód védelméről szóló törvény értelmében azzal a bejelentéssel fordulok a hivatalhoz, hogy Kovács (II. emelet, 4-es ajtó) folyamatos kihágásokat követ el a magyar életmód terhére.

Kezdjük azon, és erre tanúim is vannak, hogy a gyerekének hosszú a haja, pedig fiú. Józan megítélésem szerint azzal, hogy nem viszi el a borbélyhoz, egyértelműen akadályozza nevezett kiskorút születési neméhez fűződő, elidegeníthetetlen jogai gyakorlásában, mert most úgy néz ki, mint egy lány. Ugyancsak többen igazolhatják, hogy Kovács legalább egy alkalommal azt mondta a Három Szerecsen pultjának támaszkodva, hogy Kádár alatt jobb volt, ezzel valósítván meg a kommunista diktatúra uralma alatt elkövetett bűnök semmibevételét, vagyis a „rendszerváltás előtti évtizedek bűneit kicsinyítő módszeres tevékenységet”. Kovács ezzel nyilván szoros összefüggésben a mondott műintézményben ugyancsak legalább egyszer nem állt fel, amikor a magyar–eszkimó válogatott futballmérkőzés előtt a Nélküledet játszották. Kovács továbbá csalja a feleségét, s ezzel egyértelműen a „házasság és család alkotmányjogilag elismert szerepének” kétségbevonásának tényállását követi el életvitelszerűen… – nem folytatjuk tovább, úgyis tudja mindenki, hogy miről van szó, s különben is, már csak az aláírás van hátra, az meg úgysincs.

Van az a régóta közszájon forgó, s módfelett rosszindulatú pletyka, mely szerint feljelentő nép lenne a magyar, s ezt olyan kevéssé bizonyított közlésekkel szokás alátámasztani, hogy itt írták Európában a legtöbb feljelentést a Gestapónak, és az ÁVH-hoz is zsákszámra érkeztek napi rendszerességgel a „rendes, géppel írt” árulkodások. Nos, a magunk részéről, illetve minden kedves olvasónk nevében ezt kikérjük magunknak – és ezt komolyan mondjuk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.

Három méterrel a tenger szintje alatt

Április 13-a, hétfő reggel. Még csípős a tavasz, de lassan vége a fűtési szezonnak. Mindenhol kialvatlan emberek, a munkavégzés akadozik. Minden második ember csalódott. Elcsalódott, mondják, elcsalták! Többen szervezni kezdik a kivándorló bulikat. Mások csöndben csomagolnak.