Érvelése szerint a pénzromlásban (az itthoniban és az európaiban) az energiaárak emelkedése a ludas, és ez (lesz) az oka a gazdasági recessziónak is. „A mai három-négyszeresére növekedő energiaár rögtön 15–20 százalékos áremelkedést jelent. Ebben élünk ma” – foglalta össze levezetését a kormányfő. Ez nem csak önmagában kárhozatos, folytatta érvelését, hanem azért is, mert az Oroszország elleni szankciók a háborúnak sem vetettek véget. „Brüsszelben, júniusban az európai bürokraták azt ígérték, hogy a szankciók elhozzák a háború végét.” És nem hozták.
Ha szigorú szemmel vizsgáljuk e két, axiomatikusnak beállított tézist, nagy a kísértés, hogy kapásból hazugságnak nyilvánítsuk őket. Az elsőt azért, mert jelen pillanatban – az oroszországi kőszén behozatalának tilalmán kívül, amelynek csekély a jelentősége – nincsen érvényben lévő uniós energetikai szankció Oroszország ellen. Az unió országai – mínusz Szlovákia, Csehország és Magyarország, amelyek egyelőre mentességet kaptak az összeurópai blokádban való részvétel alól – januártól valóban nem fognak kőolajat vásárolni Oroszországtól, de az orosz gáz vásárlását semmilyen európai intézkedés nem tiltja. (Az uniós tagállamoknak még abban sem sikerült megegyezniük, hogy egységesen lépjenek fel az orosz eladókkal szemben; ez lett volna a közös uniós ársapka.) Ha valaki e körben mostanában szankciózgat, az leginkább Putyin, aki nem szállít elég gázt európai vevőkörének. (Az egyébként, ahogyan Orbán a beszédében elfedi azt a tényt, hogy nem az unió tiltotta ki Putyin gázát, hanem fordítva, igazi retorikai mestermunka.) Annyiban viszont igaza lehet Orbán Viktornak, hogy a Kreml azért nem küld elég gázt, azért próbálja büntetni ezzel Európát, hogy kicsikarja az őt büntető nyugati szankciók feloldását.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
