A szerk.

A pojáca

A szerk.

Nagy napokat él át mostanság Magyarország miniszterelnöke, a minap Prága, tegnap Berlin várta ezt a kétségtelen világpolitikai főtényezőt. Holnap sajnos csak Szijjártó Péter mehet Moszkvába, hisz’ az talán még nekünk is kicsit snassz lenne, ha a főnök Berlinből rögtön Putyinhoz, pláne Lavrovhoz vagy valami osztályvezetőhöz talpalna.

Szerencsére azt nem lehet mondani, hogy világjáró kormányfőnk ne ért volna el kimagasló eredményeket. Prágában és Berlinben is füttykoncert fogadta, Prágában is, Berlinben is a hátsó bejáraton távozott – mondja valaki, hogy ez nem teljesítmény, így, pár napon belül.

A prágai esemény valójában puszta reprezentálás volt, „informális uniós csúcs” terített asztallal még akkor is, ha Orbán Viktor összes honi csatornája azt közvetítette, hogy ott dőltek el aztán csak igazán a világ dolgai, s a magyarok megint győztek, elérték, amit akartak, sőt még sokkal többet is. A „magyarok” meg tudjuk, hogy kicsoda.

Ehhez képest pénteken végigfutott a függetlenségét még valamennyire őrizni képes magyar sajtón egy 40 másodperces videofelvétel arról, ahogy Orbán Viktor bevonul a Hradzsinba. Hát, az minden volt, csak diadalmenet, az pont nem. Megérkezik a kapu elé Magyarország miniszterelnökének különbusza… A különbusz itt szó szerint értendő, hiszen Orbán Viktor volt az egyetlen európai kormányfő, akinek külön utána vitték a saját kisbuszát, hogy azzal tehesse meg az utat a szálláshelyétől vagy a reptértől vagy az öreganyja térde kalácsától a várig. Tehát megérkezik a járat, Orbán kiszáll, s következik az itthon már szokottnak tekinthető, de ilyen közegben azért mégis szerfelett sokkolónak ható szerelvényigazítás. Ing a has alatt decensen kilóg, zakó begombol, kravátli igazít, indulás. A jeles alkalomból összegyűlt közönség ekkor még azon jámbor óhajtásait skandálja, hogy az EU tartson ki Ukrajna támogatásában. Ám amikor felismerik Magyarország miniszterelnökét, kitör a füttykoncert, s végigkíséri a bevonulót hosszú, huszonpár másodperces sétáján. Orbán az arcára száradt kényszeres vigyorral halad el a fotósok előtt, egyedül van, féltávnál kínjában zsebre vágja a kezét, akarna valami vicceset mondani a fotósoknak, de nem nevet senki, vagy ha mégis, akkor rajta.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.