A szerk.

A pojáca

A szerk.

Nagy napokat él át mostanság Magyarország miniszterelnöke, a minap Prága, tegnap Berlin várta ezt a kétségtelen világpolitikai főtényezőt. Holnap sajnos csak Szijjártó Péter mehet Moszkvába, hisz’ az talán még nekünk is kicsit snassz lenne, ha a főnök Berlinből rögtön Putyinhoz, pláne Lavrovhoz vagy valami osztályvezetőhöz talpalna.

Szerencsére azt nem lehet mondani, hogy világjáró kormányfőnk ne ért volna el kimagasló eredményeket. Prágában és Berlinben is füttykoncert fogadta, Prágában is, Berlinben is a hátsó bejáraton távozott – mondja valaki, hogy ez nem teljesítmény, így, pár napon belül.

A prágai esemény valójában puszta reprezentálás volt, „informális uniós csúcs” terített asztallal még akkor is, ha Orbán Viktor összes honi csatornája azt közvetítette, hogy ott dőltek el aztán csak igazán a világ dolgai, s a magyarok megint győztek, elérték, amit akartak, sőt még sokkal többet is. A „magyarok” meg tudjuk, hogy kicsoda.

Ehhez képest pénteken végigfutott a függetlenségét még valamennyire őrizni képes magyar sajtón egy 40 másodperces videofelvétel arról, ahogy Orbán Viktor bevonul a Hradzsinba. Hát, az minden volt, csak diadalmenet, az pont nem. Megérkezik a kapu elé Magyarország miniszterelnökének különbusza… A különbusz itt szó szerint értendő, hiszen Orbán Viktor volt az egyetlen európai kormányfő, akinek külön utána vitték a saját kisbuszát, hogy azzal tehesse meg az utat a szálláshelyétől vagy a reptértől vagy az öreganyja térde kalácsától a várig. Tehát megérkezik a járat, Orbán kiszáll, s következik az itthon már szokottnak tekinthető, de ilyen közegben azért mégis szerfelett sokkolónak ható szerelvényigazítás. Ing a has alatt decensen kilóg, zakó begombol, kravátli igazít, indulás. A jeles alkalomból összegyűlt közönség ekkor még azon jámbor óhajtásait skandálja, hogy az EU tartson ki Ukrajna támogatásában. Ám amikor felismerik Magyarország miniszterelnökét, kitör a füttykoncert, s végigkíséri a bevonulót hosszú, huszonpár másodperces sétáján. Orbán az arcára száradt kényszeres vigyorral halad el a fotósok előtt, egyedül van, féltávnál kínjában zsebre vágja a kezét, akarna valami vicceset mondani a fotósoknak, de nem nevet senki, vagy ha mégis, akkor rajta.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.