A szerk.

Az utolsó példányig

A szerk.

„Ha reggel nem akar felkelni, mondd azt, hogy van friss Nemzeti Sport, egyből kinyitja a szemét. Elsőnek kell olvasnia, volt rá példa, hogy kivasaltam, hogy ropogós legyen” – nyilatkozta a Story magazinnak még 2014-ben Lévai Anikó, de ebből legfeljebb a kivasalásnak mint házastársi teendőnek volt hírértéke.

Orbán Viktor ekkor már évek óta a sportnapilap legismertebb reklámarca volt, számos alkalommal maga mondta el, hogy a napja a Nemzeti Sport „áttanulmányozásával” kezdődik. Ami különös szokás, de nem mondhatnánk, hogy ne lennének hagyományai. Az érett szocializmus éveiben, amikor a futballmeccsek látogatása hellyel-közzel a valódira hasonlító sportélményt adott, a Népsport tényleg sokak életéhez hozzátartozott. (A lap fő vonzereje mindig is a labdarúgás volt.) Hányast kapott Ebedli a Dózsa ellen? Pedig bunda volt, és tudtuk is. Így lehetett ezzel serdülő- és ifjúkorában Orbán is, s ez akár magyarázhatja is a miniszterelnök rajongását a Nemzeti Sport iránt. De ugyanennyi erővel a 2010-es évek elején a Fidesz spin doctorait is elképzelhettük ennek hátterében; az efféle művelődés ugyanazt a népközeli imidzset erősítette, mint amit a számítógéptől való büszke idegenkedés, a butatelefon kizárólagos használata, a pálinkázás, kolbászozás.

Ám amikor 2014-ben a Mészáros Lőrinc-féle Mediaworkshöz került a sportnapilap, már sejteni lehetett, hogy nem elsősorban a királyi öltöztetők erőltetik a Nemzeti Sportot, hanem valóban az 1. számú futballista lelkesedése. Miután pedig 2016-ban Orbán mindenkit túllihegő talpasa, Szöllősi György lett a főszerkesztő, majd két év múlva ez a lap is a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kezébe került, az is egyértelművé vált, hogy a reggeli rutin már nem csak az ifjúkori rögzültségeknek tudható be. Az új főszerkesztő személye, a kiadó nyílt propaganda-hitvallása garantálta a „szűrt tartalmakat”, és a talpnyalás mellett azóta arra is kínosan ügyelnek, hogy az eredmények meghamisítását leszámítva (ami egyelőre észak-koreai specialitás) kizárólag Fidesz-kompatibilis tartalmakat közöljenek. És mindeközben a magyar futballvilág is megváltozott: bár a labdarúgást a Kádár-korszak politikája is saját játszóterének tekintette, ma a magyar nemzeti bajnokság egyre inkább úgy mutatja magát, mint az önmaga ellen gombfocizó kisfiú szórakozása, aki egyedül pöckölgeti a saját bajnoksága összes csapatát, és persze ő a bíró is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.