A szerk.

A békében, szeretetben és viszketeg tenyerek közt eltöltött áldott húsvét után is hasonlóan keresztényi keretek közt zajlik tovább a honi közélet.

A múlt hét valamelyik estéjén, nem emlékszünk pontosan, melyiken (a szerdain – a szerk.), midőn munkában megfáradt csont­jainkat a késő esti órán lehelyeztük a televízió elé, a következőt láttuk.

Trump elnök április 7-én hajnalban ráküldött 59, a Földközi-tengeren horgonyzó rombolóról indított Tomahawk rakétát az al-Sajrat szíriai légi bázisra.

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) keretein belül működő ’56-os Intézet elkészítette jelentését 1956 „emblematikus” képeinek „azonosítása” címen.

Aláírta. Áder János aláírta. Hiába kérte va­sárnap 80 ezer, a fővároson átvonuló ember, hogy ne tegye, ő megtette. Aláírta Orbán Viktor CEU-t ellehetetleníteni akaró törvényét.

Az első kör utáni szerkesztőségi analízis.

De szép nap is volt az, amikor fővárosunk főpolgármestere sívó oroszlánként egyszer csak az autósok védelmére kelt.

Ki akarja űzni a CEU-t, a Közép-európai Egyetemet Orbán Viktor Magyarországról, hogy hogyan, arról beljebb részletesen beszámolunk, még beljebb a törvénymódosítás hivatalos indoklásának értelmetlenségéről és orcátlanságáról is szólunk. De miért akarja ezt tenni valójában?

A magyar emberekben két szörnyeteg lakozik, s vívja ádáz harcát. Az egyiket Szirtes Andrásnak hívják, a másikat Garanvölgyi Ádámnak. Szirtes András, kora (a korai 90-es évek) jelentős független filmalkotója egyszer azt találta mondani, hogy ha egy forintod van, egy forintból kell filmet csinálni.

Rodrigo Dutertét 2016. május 6-án választották a Fülöp-szigeteki Köztársaság elnökévé, és június 30-án iktatták be. Bár a hazai és nemzetközi statisztikák szerint a kábítószer-fogyasztás a Fülöp-szigeteken nem kirívóan magas és nem is szerepelt előkelő helyen a választók problémalistáján, a nép egyszerű fiaként pózoló Duterte mégis ennek a „megoldását” tette választási hadjárata központi elemévé. Sokáig nem ő volt a választás esélyese, végül mégis hatmillió szavazattal verte meg legerősebb riválisát.

Megy a főnök, utazik a hátsó ülésen, bóbiskol. Lát egy negyvenes táblát, oké, akkor legyen negyven. Később felriad Hatvannál, hú, hatvan, remek ötlet, miért is ne. Húsz kilométerrel később már fészkelődik: ha már hatvan, akkor miért nem nyolcvan? Szép kerek szám.

Milyen ország ez már? Milyen ország az, ahonnan elengedik a baltás gyilkost, ahol a közszolgálati tévé az adófizetők pénzén sztárolja a lúgos támadót, mert az történetesen egy többszörösen bukott politikus retyerutyája? Milyen ország az, ahol a másodfokon kiszabott 9 éves börtönbüntetéssel szabadlábon lehet várakozni a következő bírósági fordulóig, s közben televíziós programbeszédet lehet tartani egy alákérdezős interjúban az ártatlanságról? Milyen ország? Milyen közszolgálat? Milyen televíziózás? Egyáltalán milyen lelkület kell mindehhez?

„Most pillanatnyilag nincs olyan elhatározásom, hogy olyan nagyon pályázni akarnék, még kevésbé kilincselnék vagy pedáloznék ezért. (…) Azt tudom magának mondani, hogyha szigorúan vesszük, már 2014-ben sem kapaszkodtam két kézzel ezért a székért, és pillanatnyilag nincs olyan elhatározásom, hogy pályáznék. Most ha valaki azt kérdezné, hogy merjen-e fogadni arra, hogy indulok ezért a pozícióért, azt mondanám, hogy jelentős tétet ne tegyen rá” – Tarlós István mondta ezt vasárnap az ATV Heti napló Sváby Andrással című műsorában. A hír órákon belül végigszáguldott a sajtón: Tarlós nem indul harmadszor Budapest főpolgármesterségéért!

Emlékeznek önök Balogh Andrásra? Nem? Nevezett magyar történész, diplomata, egyetemi tanár, a történelemtudományok (akadémiai) doktora. E mivoltában nem is emlékezni kéne rá, inkább követni, hogy hol tart a pályáján, végtére még csak 73 éves.