A szerk.

Plenáris züllés

A szerk.

A békében, szeretetben és viszketeg tenyerek közt eltöltött áldott húsvét után is hasonlóan keresztényi keretek közt zajlik tovább a honi közélet.

A magyar országgyűlési székében trónolva Latorcai János például – nagyon határozott fegyelmezési szándékkal – azt mondta Kunhalmi Ágnes képviselőnek, hogy „Kunhalmi képviselő asszony, a sok bekiabálás árnyalja a szépségét”. „Árnyalja” a „szépségét”, basszus! Magyarra fordítva a megszólaló stílustalanságában is röhejes finomkodását, az Országgyűlés levezető elnöke a következő tartalmat közölte: ne rinyálj má’, kis­anyám, mert árt a szépségednek.

Nem újdonság „parlamentünk felszentelt falai közt” sem ez az aszfaltbetyár tempó, ezúttal mégsem intézhetjük el annyival a dolgot, hogy egy hetvenpluszos nyálcsorgató marha a pillanatnyi hatalmi helyzetével orcátlanul visszaélve belekötött egy fiatal nőbe, hiszen ennél jóval többről van szó, kapaszkodjanak meg: nyelvről, erkölcsről, nemzetről. Nem mellesleg csupa olyasmiről, amiről az említett vénember pártja és kormánya oly nagy nekibuzdulással szokott papolni… De távolról sem ezért nem lehet szó nélkül hagyni a levezető elnök hervadt faragatlanságát. Hanem azért, mert Latorcai János, e papírvékonyságú jellem csak pedálozik, csak teljesíteni igyekszik, amikor így beszél, csak kapaszkodik egyre lankadó kezével abba az elnöki székbe, s jobb ötlete nem lévén: mintát követ. A kereszténydemokrata kirakatfő Latorcai megszólalása látványosan Orbán Viktor ez irányú közléseinek majmolása. S ez most – alig néhány nappal washingtoni követük elcsapatása s az arra adott miniszterelnöki reakció után – a napnál is világosabb. „Nőügyekkel nem foglalkozom” – mondotta akkor Orbán Viktor, amit csak úgy érthetett, hogy azt, hogy kicsoda éppen Magyarország nagykövete az Egyesült Államokban, lesöprendő „nőügynek” tekinti, éppenséggel azért és csakis azért, mert szerepel benne egy nő is. A folytonosság nem szorul magyarázatra. Ráadásul Orbán mondott már ennél cifrábbakat, mint ahogy Magyarország parlamentjében is mondtak ennél cifrábbakat nőknek, Szél Bernadett harcait csak felsorolni is újságoldalakat igényelne – egyébként Latorcai primkóságát is ő kérte ki magának.

Az sem szorul magyarázatra, hogy távolról sem csupán a nőkről van szó: a focipályák lumpenstílje jó ideje elfészkelt a magyar köz­életben, s csorog rendesen lefelé onnan. Ez éppúgy egyenes következménye Magyarország évek hosszú sora óta tartó egyszemélyi vezetésének, mint a többi disznóság, ami mondjuk a 2010-es választások másnapján ellopott magánnyugdíjpénztári vagyon óta felhalmozódott. A nyelv ugyanis tökéletesen egyenlő az erkölccsel, és minden tekintetben meghatároznak egy nemzetet, s ezenképpen minősítik is. Tehát, ahogy ez a szotyolanyelv, a csicskázás, a hiénázás, a viszkető tenyerek emlegetése, szóval Orbán és első fűzfapoétájának, Bayer Zsoltnak a nyelve átvette a hatalmat a magyar közélet jobbfele fölött, az pusztán kísérőjelensége annak, ahogy nevezettek erkölcsei foglyul ejtették az országot.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.