A szerk.

A szégyen

A szerk.

Orbán, aki idegen közegben és valódi ellenféllel szemben többnyire zavartan és gyáván viselkedik, a sajátjai előtt a rettenthetetlen és tévedhetetlen vezető alakjában tetszeleg.

2006-ban, Gyurcsánnyal szemtől szemben állva idegesen rakosgatta, majd leverte a jegyzeteit – azóta semmilyen nyílt vitára nem is vállalkozik –, míg tőle biztonságos távolságban mindennek elhordja. Emlékezetesek szánalmas brüsszeli fellépései is: amint egy tanácskozás előtt tanácstalanul téblábol az őt semmibe vevő uniós vezetők között, vagy idétlen vigyorral az arcán bámul Strasbourg-ban az EP plenáris ülésén, amikor bírálatok özöne zúdul rá – hogy aztán itthon nagy arccal szónokoljon az Európában általa „kiosztott” „sallerekről és kokikról”. Márki Zayjal pedig nem vitázik azzal a hazug indokkal, hogy „beosztottal” neki nincs dolga.

Március 15-én ismét hazai pályán lépett fel, és az összegyűlt-összeterelt több tízezernyi tömeg a harcias Orbán Viktort hallhatta. Erre szükség is volt, hiszen miután elkötelezetten putyinista külpolitikáját az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt nem vállalhatja oly nyílt és demonstratív önérzettel, mint február 24. előtt, az utcai harcos Orbánból egyik napról a másikra a béke embere lett. Kedden a Kossuth téren viszont végre sikerült összebagzatni ezt az új szerepet a nagy küzdő imázsával.

Régi szokásának – és világképének – megfelelően beszédének vezérfonala az erő dicsőítése, az erőkultusz volt. „Erőre van szükség, mert gyenge nemzetnek nem jár a szabadság”, s a szerencse is az erős népeket kedveli. Magyarország (= Orbán Viktor) fő törekvése a „tekintélyt parancsoló erő” elérése; „előbb legyen erőnk, aztán igazunk, és ne fordítva”, és így tovább. Az erő pozíciójából fitymálta politikai ellenfeleit (Márki-Zayról, „az üstökösről kiderült, hogy földbe csapódott kihűlt kődarab”, vele együtt beleállt a földbe a „baloldali miskulancia”), és kijutott az alázásból az ellenzéki rendezvényen fölszólalt lengyel Donald Tusknak is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.