A szerk.

A szégyen

A szerk.

Orbán, aki idegen közegben és valódi ellenféllel szemben többnyire zavartan és gyáván viselkedik, a sajátjai előtt a rettenthetetlen és tévedhetetlen vezető alakjában tetszeleg.

2006-ban, Gyurcsánnyal szemtől szemben állva idegesen rakosgatta, majd leverte a jegyzeteit – azóta semmilyen nyílt vitára nem is vállalkozik –, míg tőle biztonságos távolságban mindennek elhordja. Emlékezetesek szánalmas brüsszeli fellépései is: amint egy tanácskozás előtt tanácstalanul téblábol az őt semmibe vevő uniós vezetők között, vagy idétlen vigyorral az arcán bámul Strasbourg-ban az EP plenáris ülésén, amikor bírálatok özöne zúdul rá – hogy aztán itthon nagy arccal szónokoljon az Európában általa „kiosztott” „sallerekről és kokikról”. Márki Zayjal pedig nem vitázik azzal a hazug indokkal, hogy „beosztottal” neki nincs dolga.

Március 15-én ismét hazai pályán lépett fel, és az összegyűlt-összeterelt több tízezernyi tömeg a harcias Orbán Viktort hallhatta. Erre szükség is volt, hiszen miután elkötelezetten putyinista külpolitikáját az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt nem vállalhatja oly nyílt és demonstratív önérzettel, mint február 24. előtt, az utcai harcos Orbánból egyik napról a másikra a béke embere lett. Kedden a Kossuth téren viszont végre sikerült összebagzatni ezt az új szerepet a nagy küzdő imázsával.

Régi szokásának – és világképének – megfelelően beszédének vezérfonala az erő dicsőítése, az erőkultusz volt. „Erőre van szükség, mert gyenge nemzetnek nem jár a szabadság”, s a szerencse is az erős népeket kedveli. Magyarország (= Orbán Viktor) fő törekvése a „tekintélyt parancsoló erő” elérése; „előbb legyen erőnk, aztán igazunk, és ne fordítva”, és így tovább. Az erő pozíciójából fitymálta politikai ellenfeleit (Márki-Zayról, „az üstökösről kiderült, hogy földbe csapódott kihűlt kődarab”, vele együtt beleállt a földbe a „baloldali miskulancia”), és kijutott az alázásból az ellenzéki rendezvényen fölszólalt lengyel Donald Tusknak is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.