Ezek közül a második út lényegében járhatatlan, az első pedig, a következő "megszorítás" immár a magyar állam alapvető funkcióit kezdené ki. Ennek nem volt nehéz kiderülnie: azt már tavaly júliusban, az ún. előzetes költségvetés elfogadásakor tudni lehetett, hogy a használatarányos útdíjból vagy a pénztárgép-razziából nem fog befolyni 75 meg 95 milliárd. Ezekhez, meg a többi hasonlóan betervezett, ám elmaradó bevételhez nyugodtan hozzászámolhatjuk a gazdasági növekedés elmaradásából származó állami bevételkiesést. Még egy-két százmilliárdot. Az ugyanis felette valószínű, hogy nem a kormányfőnek (és az elfogadott költségvetésnek) lesz igaza, amikor másfél százalékos gazdasági növekedéssel kalkulál idénre, hanem inkább az Európai Bizottságnak, amelyik stagnálással vagy kis recesszióval. És ha a hiány 3 százalék körül tartása üdvözlendő is, távolról sem mindegy, hogy ezt milyen áron sikerül(het) elérni. A bizottság fanyalgása épp ennek tudható be: a kormány gazdaságpolitikája kimerítette a tartalékait, amennyiben tovább kopasztható adóalanyok nemigen maradtak az országban, az eddigi kopasztás viszont jó előre kinyírta a növekedés esélyeit. Végigmehetnénk megint az egészen, tételesen: a bankok, a távközlési és az energiacégek rablóadóztatásától és veszteségbe kényszerítésétől az értelmetlenül kiadott százmilliárdokon meg az IMF elhajtása miatti kamatfelár okozta veszteségeken át az egykulcsos adóig, a gazdasági nacionalizmust a hozzá nem értéssel és tökéletes alkalmatlansággal vegyítő kombináción, de már végigmentünk rajta ezerszer, hogy tudjuk: Magyarországot nem a válság intézte el, hanem az, hogy a kormánya alkalmatlannak bizonyult a válság hatásainak tompítására.
A büdzsé korai kiszenvedése vad hazudozást generált, amiben még nem is lenne semmi feltűnő; de a hazudozás minőségromlása szemmel látható. A miniszterelnök évértékelő beszédében húsz év múlvára jósolta a talpra állást - csak legyen, aki kivárja. (Helyesbítünk: ez a maga módján legalább őszinte mondás volt.) És ez még a jobbik része. A kétharmad momentán ott tart, hogy törvényben készül megakadályozni "a rezsicsökkentés-ellenes magatartást": a törvényalkotói dühöt az a fogyasztóknak küldött Elmű-levél váltotta ki, amelyben az áramszolgáltató elmagyarázta, hogy miből áll össze az áram ára. (Hogy mi lesz még rezsicsökkentés-ellenes magatartásnak minősítve, és hogyan lesz szankcionálva, elképzelni sem bírjuk. Ha a fogyasztó a számla kézhezvétele után nem emeli, hálát rebegve a kormánynak, könynyes szemét az égre, esetleg a szobája sarkában álló festett képre, amely Orbánt a gázóra leszerelése közben ábrázolja, elviszi a rendőr?) Innen tényleg egy lépés a gazdasági ezotéria maradéktalan diadala, Széles Gábor függőleges széltorony projektje, mely nemcsak az emberiség energiagondjait oldja meg, de Orbán Viktor hatalmát is évszázadokra biztosítja.
Két és fél évvel ezelőtt, amikor már körvonalazódott gazdaságpolitikájának lényege, Orbán ejtett pár szót arról, hogy nagy nyereménnyel kecsegtető, de igen kockázatos irányt fog vinni. Vagy bejön, vagy nem jön be. Nem jött be - ezért Magyarország következő egy éve arról fog szólni, hogy a kudarcot hogyan próbálja majd valaki más - a bankok, az unió, az idegenek és persze politikai ellenfelei - felelősségévé tenni. Miközben Orbán már nem ellenük, hanem a közgazdaság, a matematika és a józan ész törvényeivel hadakozik. Ezért annyira ijesztő, hogy akár még sikerülhet is neki.
