Magyarországon sokan elégedetlenek a sorsukkal, s elég sokan, de valamivel mégis kevesebben elégedetlenek a környülállással, a dolgok menetével, az állam helyzetével, kormányzással, politikusokkal stb. Nagyon sokan azt is tudják, hogy mi kéne ahelyett, ami van. Nem látni az emberek veséjébe, de a közélet mozgásai, választások és tüntetések, fogyasztási és kultúrafogyasztási szokások, utcai viselkedés vagy éppenséggel a népbetegségek kirajzolják a közállapotokat. Magyarországon sokan akarnak változást. A számottevő többség egészen biztosan, hisz’ például pénz az pont nincsen. Igen, sokan akarnak politikai változást rögtön, sürgősséggel. Most – figyelmen kívül hagyva a választási ciklust is. Változzon meg a politika!
Magyarország új Fideszt akar!
Mindjárt kettőt is, de Fidesz legyen mind a kettő. A változást akarók (engedjük meg, kicsivel nagyobbik fele) a jelenlegiből (tudniillik ebből a Fideszből, ami van) szeretne egy újat kapni. Ne lopjanak, ne urizáljanak, övezze őket teljes tisztelet külföldön és itthon is, és oldják meg a dolgokat. E csoport tán csak abban megosztott, hogy van közöttük olyan is, aki nem Orbán Viktorral az élen akarja az új Fideszét, hanem egy másik Orbán Viktorral. Nem Pokorni Zoltánnal, nem Navracsics Tiborral, jaj, dehogy Lázár Jánossal, hanem egy Orbán Viktorral. Aki viszont Orbán Viktorral akarja az új Fideszét, az is új Orbán Viktort akar, minimum generálozva: fogyjon le, ne nyújtogassa állandóan a nyelvét, pénteki rádiószózatában jelentse be, hogy nem költözik föl a várba, s igen, igen, kedves gyengébb idegzetű hallgatóink, nem épít több stadiont a budija mellé, mert kell a hely füstölőnek (lásd még: kolbászka). Szerintük Orbán Viktor képes ilyen változásra. Megoldja. Nos, mindez óhajtás nem sokban, de még inkább semmiben sem különbözik a nyolcvanas évek végén változást akarók kívánalmaitól, a szocializmust kell megreformálni, belülről. Kádárral vagy új Kádárral.
A változást, egyszersmind új Fideszt óhajtók másik fele meg a régi Fideszből (a ’88-asból) szeretne egy másikat, ezt meg visszavinnék legszívesebben a boltba: nem is tudom, valahogy elszaródott, először elkezdett hülye hangokat kiadni, aztán a kenyeret is vastagabbra szelte, most meg már a bútort hasogatja – cseréljék ki, olyat akarok, amilyet vettem, amilyet hirdettek a tévében.
Ők azok a változást akarók, akik egy-egy tüntetésről úgy hiányolják a fiatalokat. Akik tiszta szemű, tiszta erkölcsű, jóképű ifjakat várnak csoportosan befordulni a sarkon, kezükben friss virág, zsebükben friss diploma, kisujjukban szakértelem, szellemesek és kellemesek, tudják, hogy mit akarnak, csak süt belőlük Európa, Amerika, a nagybetűs Nyugat. Akik megmondják, hogy mi van, s főként, hogy legyen eztán, és meg is oldják. Szakasztott olyanok, mint amilyennek a fideszesek tűntek 1989-ben. Igaz, akkor még majdnem mindenki úgy volt vele, hogy azért egy kicsit még ráérnek a hatalomra kerülni.
De hiába a sok tüntetés az utcán, s hiába az is, hogy egynémely könnyen elérhető televíziós csatorna rendszeresen kritizálja a kormányt vagy éppenséggel személyesen az állam vezetőit. Hiába közeleg március 15-e, hiába hasad a tavasz, ez itt nem a nyolcvanas évek legvége. Szevasz, Magyarország, vár a 21. század, kerülj beljebb! De legyél olyan szíves kinnhagyni az összes Kádár-kori, késő Kádár-kori és a rendszerváltás idejéből szalasztott nosztalgiádat, amit már évtizedek óta hurcolsz válladon, s tök púpos vagy tőle. Szabadulj meg tőle, s vess számot azzal, amit eddig éppenséggel pont tőle nem láttál. Hogy mit szúrtál el, mit csináltál jól, de legfőként hova jutottál, s az jó-e, rossz-e, s hova lehet jutni abból, ami van, s módfelett sajnálatos módon azokkal, akik vannak. Mert akikről te beszélsz, azok egyfelől már leléptek, vagy amint tehetik, mennek, de leginkább nem is léteztek soha (vesd össze: Fidesz 1988).
Viszont ameddig az ország Fideszt akar, bármilyet is, Orbán Viktor tutira itt marad, megnyitják a lányának a királyi páholyt, szolgahad hordja kis vendégei elé a pezsgőt, s míg te ezt bámulod az RTL-en, a papa felsiklózik a várba.
