Claudia Effenberg megvan? Egy modellkarrierrel a háta mögött televíziós ún. doku-soapok sztárjaként öregbítette hírnevét; olyan volt az egyik, mint a Győzike Show, csak az övének az volt a címe, hogy Effenbergs Heimspiel, sajnos megbukott, nem sokan nézték, ahogy korábbi hasonigényű próbálkozását, az Exfeleségek klubját sem elegen. Mindez Claudiának nem szegte kedvét, ma már író és dizájner, de főként a bajor bulvármagazinok korosodó üdvöskéje.
De hogy jön ez ide?
Nos, Claudia Effenbergnek két közös vonása is van Orbán Viktorral. A fontosabb nyilván, hogy a múlt héten együtt voltak díszvendégei Gloria von Thurn und Taxis hercegnő regensburgi kastélyfesztiváljának. A kevésbé fontos pedig az, hogy mindketten rajongnak úgyszólván a fociért; míg Viktor hű honfiként a Vidiért, addig Claudia hű honleányként a Bayernért, ezért mehetett férjhez először a csapat középpályásához, Thomas Strunzhoz, majd a védőjéhez, Stefan Effenberghez.
Persze nem csak kétes hírű celebecskék voltak ott a 10. születésnapját ünneplő hercegi játékokon (díszvendég volt egy ugandai javasember is). A magyar miniszterelnök például sűrűn fotózkodott a Bertelsmann-vagyon javának birtokosával, Liz Mohnnal, még a Varázsfuvolát is egymás mellett ülve nézték. Ami azt illeti, bennük is van közös vonás, bár arról nincs információnk, hogy Liz Mohn mennyire bírja a focit. Ellenben mindketten alulról küzdötték föl magukat, Liz például telefonos kisasszonyként kezdett a Bertelsmann-nál, ám gyorsan a vezér, Reinhard Mohn egyik szeretője lett, majd huszonhárom év szívós munkával elérte, hogy nevezett feleségül vegye.
De hagyjuk a vájkálást mások múltjában, nézzük, hogy mi is történt valójában a múlt héten Regensburgban.
Gloria von Thurn und Taxis hercegnő, a fesztivál lelke - az említettek és néhány hasonló kiválóság és sztárfodrász társaságában - díszvendégül hívta Magyarország miniszterelnökét, aki ment is azonmód. Gondolnánk, gondolkodás nélkül, de az is lehet, hogy hosszas brainstorming előzte meg az útját; most vigyem a Lázárt, vagy ne vigyem, ilyeneken mehetett az agyalás, végül vitte. Így ugyan még nagyobb lett a szégyen, de közel sem akkora, mintha Nyirő József hamvait vitte volna.
Kinn aztán a hivatalának kijáró teljes pompával fogadta a fenséges asszony, mondván, ugorjon már fel mellé a színpadra, mert hisz' "ön az én hősöm" (mármint Orbán). S Orbán ment. Feltehetően ugyancsak gondolkodás nélkül. A hercegnő szépen megsimogatta kedvenc miniszterelnöke buksiját, s megkérte a tisztelt egybegyűlteket, hogy énekeljék el együtt a magyar Himnuszt az ő hőse tiszteletére, de ha nem ismerik a szövegét, legalább állva hallgassák végig. S valóban, a Mozartra hangoló muzsikusok elhúzták a himnuszt, amire volt, aki felállt, volt, aki meg a főrendi óhaj ellenére sem, mint például Armin Gugau helyi CSU-főnök, aki a maga közvetlenségével csak annyit mondott az esetről, hogy "német vagyok, nem magyar". Azt most hagyjuk, hogy a CSU mennyire nagyon testvérpártja a Fidesznek, bár, ha Stoiber mester egykori kijelentéseire hagyatkozunk, akkor módfelett, ugyebár.
Nála jóval messzebb ment viszont az ugyancsak ülve maradó helyi SPD-elnök, Margit Wild, aki azt mondta: "Ez botrány! A hercegnő magánvendégeként azt hív meg, akit akar, és felőlem még rokonszenvesnek is tarthatja Orbán urat. Nem megengedhető viszont, hogy engem mint látogatót arra használjanak fel, hogy egy Európa-szerte megvetett embernek a tiszteletemet fejezzem ki. Orbán populista felbujtó, a sajtó- és a véleményszabadság ellensége."
Orbán rivaldafényben, előbb halk dobpergés, majd a Himnusz, van, aki ül, akad, aki áll, gyér taps itt-ott... a show elkezdődött, hölgyeim és uraim, Papageno szerepében hamarosan... satöbbi, satöbbi.
Miként a szereplőit, úgy magát az eseményt is próbáljuk a helyén kezelni, amiből pedig Magyarország jelenére nézvést annyi szűrhető le feltétlenül, hogy lesz még itt szép jövő, s főként dús potenciál a nemzeti együttműködésben. Lám, Kumin Ferenc helyettes államtitkár Hugh Grantnek és más világlapoknak címzett levelein túl, miniszterelnöki szinten is lehet bohócot csinálni magából bárkinek. Bicikliző csimpánzot a személyéből, közröhejt a hivatalából, szégyenbe hozva a hazáját. Mert ez az, gyalázat a javából. Még akkor is, ha csak a kisember nagyokhoz dörgölőzésének nyilván megérthető szándékából kezdődött, a vége - mint a tárgyban jegyzett színdarabokban rendszerint - megszégyenülés lett.
