A szerk.

Az egypártrendszer ünnepe

  • A szerk.
  • 2020.06.07 11:05

A szerk.

A múlt szombaton ünnepséget tartottak a parlamentben. A megjelent képviselők és egyéb főhivatalnokok a rendszerváltás utáni első szabadon választott Országgyűlés 1990. május 2-i alakuló ülésére emlékeztek. Elfogadtak egy politikai nyilatkozatot is, amelyet nyolc kormánypárti képviselő (köztük Orbán Viktor és Kövér László) javasolt.

Ez a fogalmazvány az 1956 előtti kötelező főhajtás mellett méltatja ugyan a harminc évvel ezelőtti eseményt, sőt, az első szabad választásért a még pártállami keretek küzdő ellenzékieknek is jut elismerő szó – ebbe talán még Kis Jánost, Demszky Gábort meg a hajdani demokratikus ellenzék és a későbbi SZDSZ többi tagját is bele lehet érteni. Ám az irat legelsősorban mégiscsak az orbánizmus előtti mély főhajtás. Az 1990-es biztató kezdet után ugyanis – nem fogják elhinni! – „az adott külső é́s belső történelmi helyzet adta nehézségek közepette, a rendszerváltoztatás továbbvitele során hozott döntésekkel nem sikerült gátat szabni a társadalom jelentős részét érintő kiábrándulásnak é́s a kommunista diktatúrát korábban fenntartó csoportok meg-megújuló uralmi törekvéseinek. E – posztkommunizmusként jelölhető, az ország újbóli lecsúszásának és külső függésbe kerülésének veszélyét többször felidéző – korszakot az új Alaptörvény 2012. január elsejei hatályba lépése zárta le.” Ily módon az ünnepélyes nyilatkozat csak újabb ürügy annak deklarálására, hogy Magyarországon a modern időszámítás az Orbán-rezsimmel indul. Újabb lehetőség annak a görcsös bizonygatására, hogy hazánkat Orbán Viktor a szabad demokráciák európai közösségéből nem keleti despoták vonzás- és befolyási körzetébe taszigálja, hanem az igazán független Magyarországot teremti meg. Mely Magyarországon az állam és a közigazgatás dehogy pár kleptokrata klán foglya, hanem a nemzetépítő magyar családok ezer éve vágyott Kánaánja!

Mindebben tulajdonképpen nincs semmi meglepő. Ez a gyermeteg mítoszteremtő szándék köszön vissza minden propagandatermékükből hosszú évek óta. A tényeket az indítványt fogalmazó nyolc bátor képviselő is lazán kezeli, például Orbán Viktor első kormányát is simán leposztkomcsizzák – csak nehogy bajuk legyen belőle! Amúgy meg a pufajkás Horn Gyulát és az MSZP-t, fájdalom, nem a kommunista titkosszolgálatok meg az egész világot behálózó judeobolsevista „erők” – a jelenleg érvényes NER-szótárban: a „liberálisok” – hozták vissza, hanem a magyar választók; ahogyan 2002-ben és 2006-ban is ők mondtak ítéletet Orbánról és a pártjáról. Persze, Orbánról rég tudjuk: számára kizárólag az a tiszta és igazságos választás, amelyet ő nyer meg; és erre az infantilis történelemszemléletre az ország nagyobbik fele, ahogyan korábban se, úgy most sem vevő – és ez sem újdonság.

A nyilatkozat tartalmánál fontosabb az elfogadásának a mikéntje. A Fidesz-kétharmad ugyanis az ellenzék jelenléte nélkül borult le önmaga és vezére előtt. A rendszerváltozás fideszes értelmezését egyszínű parlamenti szavazással fogadták el majdnem száz százalékkal. (Az ülésen részt vevő két társutas szélsőjobbos egyike szavazott csak nemmel.) Bár az ellenzéki pártok mindegyike tett kísérletet a szöveg árnyalására, az ordító ideológiai elfogultság korrekciójára, a kormánypárt egy vesszőt nem volt hajlandó változtatni. És miután nyilvánvalóvá vált, hogy szerepük ily módon az Orbán Viktor zsenije előtti hódolásra és saját maguk megtagadására korlátozódna, a bojkott mellett döntöttek. Így lett az indítványnak 99 százalékos többsége.

Ez a 99 százaléknyi igen viszont világosan mutatja, valójában mi is az orbáni „illiberális demokrácia” lényege. A NER-nek ezúttal nincs lehetősége még arra az álságos magyarázkodásra sem, amivel az uniós kritikákra szokott nagy önérzettel reagálni, hogy tudniillik Magyarországon működő parlament, tehát működő demokrácia van. Az Országgyűlésben a látvány ezúttal mindenki számára egyértelműen egybeesett a valósággal. A parlament: csak a Fidesz. Csak Orbán. Mint egy kifejlett, igazi pártállamban. Egy diktatúrában.

Neked ajánljuk