Magyarország jelenlegi külügyminiszteréről beszélünk, a haza kifelé mutatott arcáról, szövetségi rendszerünk, az Európai Unió reménybeli biztosáról, aki majd – ha minden jól megy – az oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozik Strasbourgban, Brüsszelben. Feltéve, ha megválasztják. De miért ne választanák meg, az ilyesmi általában csak formaság, egy tagállam jelöl valakit, azt megküldik valami tárcával, s teszi, amit tennie kell… Emlékeznek még Rocco Buttiglionéra? Na, őbelőle nem lett biztos, épp tíz esztendeje. Berlusconi jó embere valami olyasmit talált mondani, hogy a homoszexuális emberek elpusztítják a társadalmat. Egy egészséges buzizás már akkor sem számított jó ajánlólevélnek Európában – a szavaknak pedig azóta is megvan a maguk hatalma. Navracsics Tibor szavainak is.
Ugyanakkor tény, hogy Navracsics Tibor biztosi jelölésének sem örül mindenki felhőtlenül az unióban. „Egyáltalán nem zárom ki, hogy az Európai Parlament szakbizottságában a többség ellenzi majd Navracsics Tibor jelölését” – nyilatkozta a Népszabadságnak Barbara Spinelli olasz EP-képviselő, aki élénken lobbizik is azért, hogy e hipotézise valósággá váljon.
„Éppen egy olyan ember legyen most felelős a bizottság ezen területeiért, aki korlátozza a polgári jogokat, aki korlátozza a sajtószabadságot, és aki úgy építette át a magyar igazságszolgáltatást, hogy az ember azt kérdezheti magától, vajon valóban még a demokratikus alapelvek szerint mennek a dolgok?” – idézi fel a galamus.hu Olaf Zimmermann, a német kulturális szervezetek csúcsszerve, a Német Kultúrtanács ügyvezetőjének kérdését. A német közszolgálati rádió hivatkozott műsorában Zimmermann azon reményének is hangot adott, mely szerint a kinevezést „még meg lehet akadályozni”.
Sorolhatnánk még hosszan az aggályoskodókat és az aggályaikat, azt sem rejtve véka alá, hogy a mondott aggályok többségét magunk is osztjuk. De nem soroljuk, mert ismerjük a válaszokat: akik ilyeneket mondanak, azok Magyarország ellenségei (még véletlenül sem Magyarország kormányáé, egyenesen a magyar nép ellenségei), akik ráadásul úgy vádaskodnak, hogy nem is ismerik a mi viszonyainkat. Még hogy korlátozott sajtószabadság, haha, kérem, rólam már annyi mindent leírtak, de még az ellenkezőjét is, haha… még hogy az igazságszolgáltatás méretre szabása, haha… és így tovább.
Navracsics Tibor mindezektől persze nyugodtan lehet még EU-biztos, bármi. Az Európai Unió bürokráciája nyilván valamelyest csikorogva, de különösebb erőfeszítések nélkül képes kezelni egy olyan helyzetet, amiben az egyik biztosa történetesen egy illiberális államot építő kormányfő valamiért elkergetett csicskája. Túlélik, hiszen Navracsics Tibor kártékonyságának elszenvedője a biztosi kinevezése esetén is főként Magyarország lesz. Egyfelől azért, ahogyan viszi majd szövetségi rendszerünk rábízott ügyeit, másfelől pedig azért, amit eleddig itthon cselekedett és majdan EU-tisztviselőként, kvázi az unió nevében cselekszik a jövőben.
S pontosan innen folytatódik a bevezetőnkben felidézett történet. Az arca kicsit felpüffedt, erősen fénylik is, ja, nehéz idők járnak, de teli szájjal beleröhög a kamerába, és elsüt egy tréfát, haha, jó, nem? „Állatokon mégsem lehet egy tankönyvet kipróbálni” – mondja röhögve a hvg.hu azon kérdésére, hogy vajon miért kell a szerinte kísérleti tankönyvekben olyan gonosz baromsággal traktálni serdülőkorú gyerekeket, hogy aki Coca-Colát iszik vagy hamburgert eszik, s CNN-t néz, az Nyugat-imádó etc. S az „interjú” komolyan vett részében pedig olyanokat mond, hogy „hét évvel később vették észre, hogy bent van: ez diákoknak, tanároknak és az újságíróknak is egy szegénységi bizonyítványa”.
Magyarul hülyék a diákok, a tanárok és persze az újságírók, csak ők nem hülyék. Akik ezt a könyvet kizárólagossá tették a közoktatásban. Hát akkor, azon túl, hogy a hvg.hu a Magyartanárok Egyesületének elnökére hivatkozva tényszerűen is cáfolja Navracsics kijelentését, gyönyörködjünk el kicsit a majdani biztos lelkivilágában.
Ebben a világban a gyerekek szegénységi bizonyítványa, ha penetránsan bűzlik egy tankönyv, s ha állatokon nem lehet, kísérletezzünk bátran a gyerekeken, tankönyvekkel, ezzel-azzal. Ebben a világban lehetséges mindezt röhögve a nyilvánosság képébe vágni.
Mindez persze nem szól az Európai Unióról, s ne féljünk, Magyarországról sem túl vészesen szól, ez csak Navracsics Tiborról, az egykor a belsőbb körökhöz tartozó, igyekvő táskacipelőről, ügyes kabinetfőnökről, magas rangú kormánytisztviselőről szól. Aki tán hibázott egyet, vagy nem is hibázott, csak úgy jókedvében kergette el a gazda, s betömte a száját ezzel az EU-biztosi jelöléssel, ami vagy összejön, vagy nem. Csoda, hogy idegesen röhög az ember? Ez a történet a lumpenlélekről szól.
