Magyarország nem kíván csatlakozni ahhoz a megállapodáshoz, amely a pénzügyi válság leküzdésének érdekében az egyes uniós tagállamok nemzeti költségvetését szigorú közösségi ellenőrzés alá helyezné. Precízebben: Magyarország - Nagy-Britanniával együtt - megvétózná a lisszaboni szerződés, az uniós alapszerződés ilyen értelmű átírását.
Ez a három, magát megnevezni nem kívánó, mert a magyar kormány retorzióitól tartó független forrás Nicolas Sarkozy francia államelnök, valamint Donald Tusk lengyel és Iveta Radicová szlovák kormányfők. A lapzárta szorításában több miniszterelnököt, illetve államfőt sajnos nem állt módunkban kifaggatni. Sőt, hogy őszinték legyünk, Sarkozyt sem mi hívtuk, csak megnéztük a péntek reggeli sajtótájékoztatóját, és Tuskkal sem beszéltünk, csak elolvastuk, hogy mit mondott ekkor. Radicovát kerestük, de rossz helyen (a Négy Kalap nevű sarki bejzliben már évek óta nem látták, talán átszokott a kínaihoz), viszont amikor nem találtuk, utánanéztünk, hogyan nyilatkozott erről a szlovák sajtónak.
Lehet, hogy ez hiba volt vagy restség, és a svédet és a luxemburgit is meg kellett volna kérdezni - de önök is kínosan éreznék magukat, ha avval kéne ismeretlen külföldieket hívogatniuk, hogy vajon igazat mondott-e a saját miniszterelnökük. Különösen, ha tudják, hogy nem, most sem mondott igazat, hogy a miniszterelnökük a hazugságok Paganinije, és ha nem nyomnák el a magyart mindenütt, már rég a legnagyobb európai koncerttermekben kéne fellépnie egész estés hazugságokkal, úgy szólóban, mint nagyzenekari kísérettel.
Még egyszer: péntek hajnalban úgy állt fel Orbán Viktor, a magyar miniszterelnök a desszert romjai mellől, hogy Magyarország nem kér a megállapodásból. Nem úgy, hogy erről megkérdezi a parlamentet, vagy ezt még azért megfontolja, és hívják fel valamikor a jövő héten, hanem avval, hogy nem. Esetleg nem mondta, hogy igen - de ezt azért érthették az asztalnál ülők nemnek, mert azt jelenti. Orbán Viktor pár órára kiléptette az Európai Unióból Magyarországot, és előre felmondta a még el sem kezdődött tárgyalásokat az unióval és az IMF-fel a magyar államnak nyújtandó hitelről. Érdekes módon ekkor valahogy nem jutott az eszébe a magyar Országgyűlést megkérdezni a döntés épelméjűségéről.
Az Országgyűlés csak valamikor péntek délelőtt úszott be a képbe, amikor a magyar külügy meg minden hadra fogható személy elkezdett kármenteni, hogy nem, nem is úgy történt: Martonyi János külügyminiszter "kommunikációs zavarról" beszélt, és Győri Enikő, a brüsszeli magyar képviselet vezetője szerint is a nagy káoszban értették félre a magyar álláspontot - ami egyáltalán nem a nem, hanem az, hogy... öööö... Megkérdezzük a parlamentet! Esetleg az, hogy igen, de előbb megkérdezzük a parlamentet? Hogy a péntek hajnal és a péntek délelőtt között mi történhetett, valaki elmagyarázta Orbánnak, hogy hol is töltötte az előző estét, és ki volt az a sok elegáns ember körülötte, meg hogy mi lenne a következménye a nemnek, és hogy ez a valaki a magyar külügy volt-e, vagy a németek nyomták Orbán fejét egy vödör jeges vízbe, nyilván sose fogjuk megtudni.
Innentől aztán minden a normális kerékvágásban ment: Orbánt kivakarták abból, amit maga alá rondított, és ő flottul, a hazai közönség szája íze szerint, nagyobb nemzetközi bonyodalmakat immár nem okozva hazudozhatott tovább. És hazudozott is: amikor az unióra próbálta kenni azt a felfoghatatlan kormányzati kudarcot, hogy december közepén új költségvetést kell írni - hisz az, hogy a 2012-es büdzsé múlt hétig érvényes tervezete megalapozatlan volt, hetek óta köztudomású. Hazudott, amikor azt mondta, hogy az ellenzéket tájékoztatta arról, mi lesz az álláspontja az uniós csúcson - hiszen Orbánnak a csúcson nem volt álláspontja. Hazugság volt az is, hogy 5 milliárd euró elég lesz majd az IMF-től: kedd délután már 15-20 milliárdnál tartunk. Szemfényvesztés az is, hogy majd a parlament jól megfontolja a dolgot, és dönt - ha demokráciában ez is lenne a dolgok rendje, úgy itt és most csak arra szolgál, hogy Orbán elbújhasson a döntés politikai következményei elől. Hisz a parlamenti kétharmad nem a saját jobb meggyőződése, hanem az ő akarata szerint fog határozni: még akkor is, ha a kormányfő meg se szólal majd ebben a vitában.
A csúcson az unió országai - ha nem is mindegyik - újabb lépést tettek a nemzeti költségvetések szigorú uniós, közösségi ellenőrzése felé; és mert ez a német kormány szándéka szerint történt így, a németek is adtak valamit. Bár az európrés beindításáról hallani sem akarnak, az eurókötvények felfuttatására - vagyis arra, hogy az eurózóna egyes tagjainak adósságáért az eurózóna közösen, egyetemlegesen vállaljon felelősséget - nem mondtak nemet. Júniusig meglátják. Attól függ, hogy melyik tagállam hogyan halad majd az új költségvetési szabályok bensővé tételével. De addig is összekalapoznak egy kis aprót - 200 milliárd eurót - az IMF-nek, hogy az a bajba jutott tagállamokat még jobban ki tudja támasztani.
Lehet, hogy ez a "piacoknak" még mindig kevés lesz, és azok a magánbefektetők, akik nélkül ezeket az adósságokat finanszírozni képtelenség, ettől még mindig nem érzik majd biztonságban a pénzüket; és csak drágán vagy egyáltalán nem fognak kölcsönözni. Lehet, hogy az uniót alkotó nemzetállamoknak, vagy azok némelyikének ez az alku éppenséggel sok lesz: és a felhorgadó nemzetállami indulatok a következő hetekben, hónapokban megkérdőjelezik e nagyralátó idea teljes körű kivitelezhetőségét. Nagyon is meglehet, hogy az unió épp ezen nemzeti indulatok mintázata szerint fog koncentrikus zónákra bomlani.
De ha van ország, amelyik nem teheti meg, hogy ne kötelezze el magát e terv mellett, az épp a miénk. És nem csak elvi okokból, nem csak azért, mert Magyarországnak az európai integráció legszűkebb köreiben lenne a természetes helye. Hanem merőben rövid távú, napi érdekekből is. Hisz épp most kuncsorgunk 15 vagy 20 milliárd olyan euróért, amit csak akkor kapunk meg, ha a tervezett uniós alapszerződés-módosításban foglalt szabályoknak már most, még azok elfogadása és érvénybe lépése előtt megfelelünk.
Az az ember, aki a dolgok mai állása szerint erről egy személyben dönteni fog, mindezt nem érti, vagy nem akarja érteni. Már az is felfoghatatlan, hogyan juthattunk idáig: hogy Orbán minden külső kontroll nélkül, az ilyen horderejű döntésekben illetékes állami intézmények teljes kizárásával kockázhat az ország uniós tagságával és gazdaságának túlélésével. De az még nagyobb képtelenség lenne, ha mindezt a múlt csütörtök éjjel történtek után is folytathatná. Mindazok, akik őt ebben aktívan vagy csendestársként, vagy csak a hallgatásukkal továbbra is segíteni fogják, most már a saját hazájuk ellen játszanak.
