A szerk.

Fent is, lent is

A szerk.

Emlékeznek a legendás légügyi dinasztia sarjaként feltörő Hingyi Beatrixre? Nem? Pedig génjeiben hordta ő a boldog jövőt: a nemzeti együttműködést. Mert képzeljünk csak el egy országot, ahol valami politikusarc vagy valamelyik fullajtárja ír egy törvényt, aztán a szerint a törvény szerint kinevezik a feleségét, volt feleségét, leendő feleségét egy állami hivatal élére.

Nem is akárhová, hanem egy igazságszolgáltatási hivatal (nevezzük fikciósan Országos Bírósági Hivatalnak) elnöke lesz az asszonyka - tehát egy kormánytól független hatalmi ág vezető pozíciójába ül bele. Aztán még oda is nyilatkozik, hogy ő ugyan soha nem szégyellte a miniszterelnök családjához fűződő meleg, baráti viszonyát - értik, a törvényfaragó csávó főnökének a retyerutyájával is cuki jóban van, és ezzel még dicsekszik is. Szerintünk ilyen ország nincs. Mert a nepotizmus az egy (nem túl szép) dolog, de ekkora hülyeség vagy hatalmi arrogancia láttán csak leszakadna mindenhol a plafon.

De minálunk nem szakad le, minálunk ez a praxis: a nemzeti együttműködés. Amelynek keretein belül egy vezető tisztviselő simán gondolhatja úgy, hogy ha eddig nem titkolta sógorságát, komaságát, azt, hogy kivel csókos, kivel span, akkor már rendben is van a kinevezése. Az csak akkor lenne gáz, ha eddig titkolta volna. Orbánnét, én? Mit képzel? Mondtam én ilyet? Nem mondtál, basszus, jár a hivatal.

Ez a történet más szereplőkkel, de olvasható Mikszáthnál, Móricznál, miénk ez az egész szőröstül-bőröstül, de nem eleve. Az ilyet mindig csinálják. Létrehozzák, irányítják, megteremtik hozzá a megfelelő körülményeket - mindig fentről.

Csináljunk magunknak egy olyan televíziót, ahol a nekünk nem tetsző szereplőket a szerkesztők szemrebbenés nélkül retusálják le a felvételekről, ahol a miniszterelnök riportert rendel magának, ha meg akar szólalni (s Jani lábhoz megy), ahol egy szellemi vetélkedőt a főszponzor kabalafigurájával nyeretnek meg. Tényleg, mi van, ha véletlenül a főszponzor reklámarca egy sün? Akkor bejön a süni a tévébe, Gundel-Takács Gábor kicsit eltréfálkozik vele, aztán a kisállat megmondja, hol született Wass Albert, és viszi a hárommillát?

És csináljunk mindent az utolsó szegig ilyenné az országban, s onnantól már csak felesleges biztonsági intézkedés magunkra szabott választási törvényt írni, kicsinálni az Alkotmánybíróságot, meg elkövetni a többi disznóságot, mert ha mi diktáljuk az erkölcsöket, konkrétan a saját erkölcseinket tesszük meg az előrejutás fő feltételének, akkor úgyis miénk a hatalom örökre.

És ezért szemenszedett hazugság minden szerecsenmosdatási kísérlet: a plafon már ki van próbálva, nem szakad le akkor sem, ha Deutsch Tamás ugróiskolát rajzol az MTI elé, és akkor sem, ha arról cikkeznek magukat mértékadónak tekintő orgánumok (s itt nem is az orbánumokra gondolunk), hogy Orbán Viktor azért rendelte maga alá Betlen Jánost, mert már neki is elege van a közmédiumok szervilizmusából. Egy hiteles arcot keresett, akinek kiöntheti a szívét. Francokat!

Orbán Viktor azért választ magának mikrofonállványt, mert ennyit tart a sajtószabadságról, maga s hazája erkölcseiről. Ezért dolgozott eddig, s ezen fárad most is, hogy így legyen, hogy ez legyen a praxis. Ez a nemzeti együttműködés: a felpántlikázott és törvényerőre emelt erkölcstelenség.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.