A szerk.

Az ész, az intelligencia és a magyarok

A szerk.

„Ukrajnával kapcsolatban ugyanazt tettem volna, mint Putyin” – mondotta Štefan Harabin, és nézett intelligensen. Na, de ki ez a Štefan Harabin, aki ilyen intelligensen tud nézni?

Már azon túl kicsoda, hogy egy kapitális seggfej. Nos, ő a szlovák legfelsőbb bíróság egykori elnöke, az egyik korábbi Fico-kormány igazságügyi minisztere, többszörös elnökjelölt. Az volt már öt éve is, az volt most szombaton is, s vasárnap odanyilatkozott, hogy az lesz öt év múlva is – de addig is meg kell élni valamiből.

Nem is az a fő probléma ezzel a Štefan Harabinnal, hogy egy gyakorló náci, hanem inkább az, hogy ezen az elnökválasztáson 11,73 százalékot szerzett. S ha ezt a távolról sem jelentéktelen számú (több mint negyedmilliónyi) szavazatot, vagy csak egy nagyobbacska részét odaadjuk április 6-án Robert Fico Peter Pellegrini nevű jelöltjének az összenő, ami összetartozik elv szerint, akkor már közel sem annyira rózsás a helyzet kedvenc északi szomszédunknál, mint amilyennek, mondjuk, vasárnap hajnalban kinézett. Mert akkor úgy nézett ki, hogy a szavazatok 100 százalékának összeszámolása után Ivan Korčok nyerte a köztársaságielnök-választás első fordulóját a maga 42,51 százalékával (nevezett Pellegrini 37,02 százalékával szemben). Azért egy öt és fél százalékpontos győzelemnek lehet egy kicsit örülni.

Leginkább azért, mert Ivan Korčok jeleníti meg ebben a pillanatban Szlovákia európai arcát. Karrierdiplomata, volt berlini, majd washingtoni nagykövet, külügyminiszter is pár évig az előző ciklusban, most pedig a demokratikus ellenzék közös jelöltjeként vágott neki a küzdelemnek – nem túl jó esélyekkel.

Szlovákiában tavaly szeptemberben parlamenti választást tartottak, ahol Robert Fico és szatellitjei egyértelmű győzelmet arattak, s nem telt el azóta annyi idő, hogy jelöltjük ne okkal bízzon például a győzteshez húzás év­ezredes népszokásában, a kormányzati háttér, pénz, paripa, fegyver kampányformáló erejében, satöbbi, satöbbi. Így is mérték a múlt ősz óta a közvélemény-kutatások, vezet Pellegrini, nyer Pellegrini, Korčok meg második lesz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.