A szerk.

Az ő coming outja

A szerk.

A Heti Válasz szerint rettenetesen elpimaszodtak a buzik: "Alföldi Róbert homoszexuális darabot rendez, Lakner Zoltán coming outol, és nyakunkon a szivárványmenet."

E közelgő sáskajárás immár nyilvánvalóan kiállást, előbújást követel, mutassuk meg magunkat mi is "halmozottan hátrányos kisebbségiként", ennyi meg annyi (18) "éve szentségi házasságban élő keresztény" emberként színre lép tehát a lap ismert publicistája, Szőnyi Szilárd. Vigyázat, idézetek jönnek mélyen keresztényi felszólamlásából.

Azzal nyit, hogy ne ugráljatok, mert mi tartunk el titeket: "Homoszexuális polgártársaim nyugdíját valószínűleg a gyermekeim adóbefizetései fogják fedezni" - még szép, hisz' a magyar törvények szerint, aki saját neméhez vonzódik, annak nem kell nyugdíjjárulékot fizetni.

Kettes pont: "A jelen helyzetet tehát úgy élem meg, hogy nekem az elveimből jóval többet kell feladnom, mint a homoszexuális aktivistáknak." Ezt már mondta, el vannak pimaszodva, de még tűri.

Szerencsére már a harmadik pontban eljutunk minden rasszizmus legsötétebb, leggonoszabb kulcsmondatáig. Jelesül addig, mely szerint "nekem vannak zsidó/cigány/buzeráns/kutyafejű barátaim is". Szőnyi egy egész passzusban írja körül a dolgot, de csak annyit képes hozzátenni, hogy de nem ám itt, hanem Barcelonában meg Belfastban. Mert egyfelől én már ilyen sokfelé jártam a világban (ez a nyomorult kisebbrendűségi komplexus vezérfonalként fut végig az íráson), másfelől pedig azért, mert azok rendes buzik voltak: "Végtelenül korrekt emberek voltak, hajlamaikat nem tették úton-útfélen közszemle tárgyává." Ha kussoltok tehát, bérelek szobát tőletek hét határral arrébb. Mondom, ha kussoltok. Én azokat a homárokat szeretem, akiknek az identitását "nem kizárólag nemi hovatartozásuk határozta meg (ahogy az enyémet sem)" - emlékeztetőül: Szőnyi a felszólamlását azzal kezdte, hogy ő heteró, hány gyereke van, s mióta van együtt az asszonnyal.

Eztán jön a szokott koncsítawursztozás, a homoszexualitás természetellenes voltának szajkózása, meg az olyan bölcsességek, hogy a rasszizmus és a homofóbia elleni harc szüli a rasszizmust és a homofóbiát. A legszebb mégis a vége: "A homoszexuálisok az utóbbi évtizedekben okkal követelték, hogy ne zárják börtönbe őket, ne gúnyolódjanak rajtuk megalázó módon, és bizonyos jogokat ők is élvezhessenek." Ez milyen már, "bizonyos jogokat ők is élvezhessenek". Értelemszerűen valamivel kevesebbet, de ezt csak meg lehet érteni, mégis buzikról van szó. Zárásként még odabigy-gyeszti, hogy aki kifogásolni meri közleményét, az megbélyegzi őt, s tiporná elfele a szólás szent szabadságát, amiért Szőnyi naponta adná a fél karját. Például Kerényi Imre szólásának szabadságáért, mert ő ugyan megengedhetetlenül csúnyán beszél, de eléggé igaza van neki ("hajlamos vagyok egyetérteni a Kormánybiztos Úr állításának tartalmával").

Magyarok, nem az a baj, hogy Szőnyi írása gonosz. Nem is az, hogy ostoba. Hanem az, hogy valakinek/valaminek a képviseletében igyekszik fellépni, s epeömlése pontosan adja ki a Nemzeti Együttműködés Rendszerének lényegét: a jogok tetszésünk szerinti adagolását, a kegyosztást. Ne tévedjünk, Szőnyiből nem a megátalkodott homofób bújt most elő, ő csak megfelelni szeretne cefetül, amikor ellenségként tünteti fel azokat, akik nem olyanok, mint ő. Mert ő pontosan olyan, amilyennek szerény eszközeivel elképzeli a korszak kitüntetett figuráját. A jó magyart. Keresztény, heteroszexuális, sok gyereke van, s harcol mindenki ellen, akitől egy rossz szót is hallott Orbán Viktorról. A többi, még ez az alpári, undorító buzizás is csak habverés. A jövő héten másoknak fog nekimenni, mert ma attól magyar a magyar, ha nekimegy.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.