A szerk.

Az ő coming outja

A szerk.

A Heti Válasz szerint rettenetesen elpimaszodtak a buzik: "Alföldi Róbert homoszexuális darabot rendez, Lakner Zoltán coming outol, és nyakunkon a szivárványmenet."

E közelgő sáskajárás immár nyilvánvalóan kiállást, előbújást követel, mutassuk meg magunkat mi is "halmozottan hátrányos kisebbségiként", ennyi meg annyi (18) "éve szentségi házasságban élő keresztény" emberként színre lép tehát a lap ismert publicistája, Szőnyi Szilárd. Vigyázat, idézetek jönnek mélyen keresztényi felszólamlásából.

Azzal nyit, hogy ne ugráljatok, mert mi tartunk el titeket: "Homoszexuális polgártársaim nyugdíját valószínűleg a gyermekeim adóbefizetései fogják fedezni" - még szép, hisz' a magyar törvények szerint, aki saját neméhez vonzódik, annak nem kell nyugdíjjárulékot fizetni.

Kettes pont: "A jelen helyzetet tehát úgy élem meg, hogy nekem az elveimből jóval többet kell feladnom, mint a homoszexuális aktivistáknak." Ezt már mondta, el vannak pimaszodva, de még tűri.

Szerencsére már a harmadik pontban eljutunk minden rasszizmus legsötétebb, leggonoszabb kulcsmondatáig. Jelesül addig, mely szerint "nekem vannak zsidó/cigány/buzeráns/kutyafejű barátaim is". Szőnyi egy egész passzusban írja körül a dolgot, de csak annyit képes hozzátenni, hogy de nem ám itt, hanem Barcelonában meg Belfastban. Mert egyfelől én már ilyen sokfelé jártam a világban (ez a nyomorult kisebbrendűségi komplexus vezérfonalként fut végig az íráson), másfelől pedig azért, mert azok rendes buzik voltak: "Végtelenül korrekt emberek voltak, hajlamaikat nem tették úton-útfélen közszemle tárgyává." Ha kussoltok tehát, bérelek szobát tőletek hét határral arrébb. Mondom, ha kussoltok. Én azokat a homárokat szeretem, akiknek az identitását "nem kizárólag nemi hovatartozásuk határozta meg (ahogy az enyémet sem)" - emlékeztetőül: Szőnyi a felszólamlását azzal kezdte, hogy ő heteró, hány gyereke van, s mióta van együtt az asszonnyal.

Eztán jön a szokott koncsítawursztozás, a homoszexualitás természetellenes voltának szajkózása, meg az olyan bölcsességek, hogy a rasszizmus és a homofóbia elleni harc szüli a rasszizmust és a homofóbiát. A legszebb mégis a vége: "A homoszexuálisok az utóbbi évtizedekben okkal követelték, hogy ne zárják börtönbe őket, ne gúnyolódjanak rajtuk megalázó módon, és bizonyos jogokat ők is élvezhessenek." Ez milyen már, "bizonyos jogokat ők is élvezhessenek". Értelemszerűen valamivel kevesebbet, de ezt csak meg lehet érteni, mégis buzikról van szó. Zárásként még odabigy-gyeszti, hogy aki kifogásolni meri közleményét, az megbélyegzi őt, s tiporná elfele a szólás szent szabadságát, amiért Szőnyi naponta adná a fél karját. Például Kerényi Imre szólásának szabadságáért, mert ő ugyan megengedhetetlenül csúnyán beszél, de eléggé igaza van neki ("hajlamos vagyok egyetérteni a Kormánybiztos Úr állításának tartalmával").

Magyarok, nem az a baj, hogy Szőnyi írása gonosz. Nem is az, hogy ostoba. Hanem az, hogy valakinek/valaminek a képviseletében igyekszik fellépni, s epeömlése pontosan adja ki a Nemzeti Együttműködés Rendszerének lényegét: a jogok tetszésünk szerinti adagolását, a kegyosztást. Ne tévedjünk, Szőnyiből nem a megátalkodott homofób bújt most elő, ő csak megfelelni szeretne cefetül, amikor ellenségként tünteti fel azokat, akik nem olyanok, mint ő. Mert ő pontosan olyan, amilyennek szerény eszközeivel elképzeli a korszak kitüntetett figuráját. A jó magyart. Keresztény, heteroszexuális, sok gyereke van, s harcol mindenki ellen, akitől egy rossz szót is hallott Orbán Viktorról. A többi, még ez az alpári, undorító buzizás is csak habverés. A jövő héten másoknak fog nekimenni, mert ma attól magyar a magyar, ha nekimegy.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.