Az LB által bizonyítottnak látott korrupciós vádak egyike arra vonatkozott, hogy az akkor kormányfő Sanader 2008-ban megállapodott Hernádi Zsolt Tamással, a magyar Mol vezérigazgatójával arról, hogy 10 millió euró kenőpénz fejében a Mol kezére játssza a horvát olajvállalat, az INA igazgatóságának többségét, s ezzel az INA menedzsmentjogait. (A másik, a jogerős ítéletben ugyancsak bizonyítottnak talált vád, ami most szintén elesett, az azóta egyébként elenyészett osztrák Hypobankkal keverte bűnös kapcsolatba Sanadert, de ez részletkérdés. Ugyancsak mellékkörülmény szempontunkból, hogy Sanadert egy másik perben – egyelőre csak első fokon – bűnösnek találta egy horvát bíróság azért, mert a kormányzati propaganda reklámmegrendeléseiből pártját, a jobboldali HDZ-t finanszírozta, s ezért Sanader a börtönből most csak az előzetesbe távozhat.)
Az AB-határozat szerint az ügyészség nem bizonyította be, hogy Hernádi és Sanader korrupciós megállapodást kötöttek, a bíróság pedig, amikor ennek dacára bevarrta Sanadert, megsértette – a horvát alkotmány pár más posztulátuma mellett – a vádlott méltányos eljáráshoz fűződő alkotmányos jogait. Anélkül, hogy a részletekbe belemerülnénk (megtettük ezt az elsőfokú ítéletet elemző cikkünkben: Adja vagy nem adja?, 2013. október 10.): a vád egyetlen konkrétnak nevezhető bizonyítéka egy olyan, semmiféle megfogható dokumentummal alá nem támasztott vallomás volt, amit vélhetően vádalkuval csalogattak ki egy minden tekintetben gyanús üzletemberből, bizonyos Robert Ježićből; az állítólagos kenőpénzről nem tudták bebizonyítani, hogy Sanader megkapta, s így azt sem, hogy a Molnak lett volna hozzá köze; a per során a vád tanúi vallomásukkal akarva-akaratlanul a vádlottnak kedveztek ésatöbbi. Mint akkor írtuk: „Nehéz nem arra gondolni, hogy a science fiction egy, a tájhazánkra, Közép-Európára oly jellemző alfajával állunk szemben. A koncepciós perrel. Lehet, hogy valaki megvesztegetett valakit valahol, lehet, hogy a Mol volt, lehet, hogy Sanadert, lehet, hogy Horvátországban: de hogy a horvát ügyészség ebből semmit nem bizonyított be, az biztos.”
Az AB most nemcsak ezt a blöfföt leplezte le, hanem azt is kimondta: semmivel nem igazolható a bírósági ítéleteknek az a magától értetődőnek vett alaptétele, miszerint a horvát nemzeti érdekek súlyos sérelme volt az, hogy a Mol megszerezte az INA irányítását. Ez azért is üdvözlendő, mivel a Mol – a gaz imperialista-külföldista nagyvállalat – gyalázását a nemzetükért magas hőfokú átéléssel aggódó horvát politikusok egyfajta rituális kötelezettségüknek fogták fel az elmúlt pár évben; ez a gyakorlat most kissé megnehezül majd, s így talán érdemben is lehet a Mol és a horvát kormány kétségkívül nem egyszerű viszonyairól, az elszámolás nehézségeiről, vagy az orosz energetikai imperializmus aktuális, kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseiről beszélni.
De mi lesz a mi fiunkkal, Hernádi Zsolt Tamással – akit a horvát hatóságok a mai napig égre-földre keresnek (sőt, még az Interpollal is kerestetik), s akinek kiadatását a horvát igazságszolgáltatásnak 2013-ban a magyar hatóságok nem látták szükségesnek és lehetségesnek? (Egyébként bizonyos uniós szabályokkal összhangban: az állítólagos vesztegetési ügyben a magyar ügyészség járt el vele szemben, és találta a horvát ügyészek bizonyítékait megalapozatlannak. Akárcsak most, némiképp post festa, a horvát AB.)
Hernádi a Sanader-perben nem volt vádlott: de az ítélet félreérthetetlenül bűnösnek találta őt is. Hiszen az ítélet szerint ő vesztegetett! Azt a döntését, hogy ilyen körülmények közt nem állt a horvát bíróság elé, ez a mostani AB-határozat is igazolja: miért is kellett volna önként házhoz mennie a meg nem szolgált lófaszért, s bejelentkeznie a justizmord áldozatának? S ugyancsak helyesen tette a magyar állam is, hogy nem adta ki őt a horvátoknak.
De Hernádi ügye az AB-ítélettel még nem ért automatikusan véget: hisz őrá külön per vár. Ebben a készülő eljárásban a vádirat vélhetően ugyanazokat a bizonyítékokat vonultatná fel, amelyeket a horvát AB most elégtelennek minősített. Ettől még a horvát ügyészek persze próbálkozhatnak – ez lenne a legrosszabb változat, Hernádit ugyanúgy elítélik, mint Sanadert, aztán pár év múlva azt az ítéletet is megsemmisíti az AB. De nem muszáj így lennie: hisz most azt láttuk, hogy a horvát igazságszolgáltatás képes az önkorrekcióra. Azt a 2013-as cikkünket így zártuk: „A sor a horvátokon van: mivel ők kezdték ezt a játékot, nekik kell abbahagyni is.” Az első lépést ehhez most a zágrábi Alkotmánybíróság megtette.
