A szerk.
Pestisünk
Feljelentés érkezett a székesfehérvári rendőrségre, mely szerint az ellenség már a koronázó városba is betette a lábát, nézzék meg, tisztán látszik, ott van a lábnyoma: színes!
S tényleg, a történelmi városrész egyik elhanyagolt utcájában (az esetet dokumentáló képeken jól látszik a kénfoltos, hulló vakolat), valaki, már azt is tudjuk, ki, színesre festette az ugyancsak módfelett lelakott térkő néhány elemét. Kékre, pirosra, sárgára, fehérre.
A haza két tekintet tükrében
Senki ne mondja, hogy a meglepetés erejével hatott rá Magyarország miniszterelnökének a múlt heti NATO-csúcson nyújtott produkciója. Természetesen nem politikai produkcióra gondolunk, olyanja nem volt, megígérte, hogy eztán rendesen fizetünk, 7-8 év múlva a költségvetésünk is utoléri a NATO kívánalmait, s kész.
Merkelfrász
Miután Trump elnök úr az előző napokban már csúnyán megszomorított sok derék európai vezetőt, május 25-én rövid beszédet mondott Brüsszelben, a NATO-csúcson, az Észak-atlanti Szerződés 5. cikkének emelt emlékmű előtt. Ebben a beszédében épp nem említette meg az 5. cikket, amely kimondja, hogy ha egy tagállamot megtámad valaki, akkor a többiek habozás nélkül a segítségére sietnek. Igaz, azt se mondta ki, hogy az 5. cikk nem érvényes többé; arról beszélt, hogy be kéne a NATO-tagoknak fizetniük a tagsági díjat.
Büntetünk
Volt az a vicc Kádár alatt, hogy az egyszeri ember felfesti a palánkra, hogy Kádár hülye. Meg akarják büntetni a himpellért, de nem nagyon megy, a Magyar Népköztársaságban ugyanis szólás- és véleményszabadság van, a törvény pedig nem ismer olyat, hogy felségsértés, de végül aztán csak sikerül ráhúzni a vizes lepedőt: államtitoksértés miatt. De hol van már a Kádár-éra!
Méregexport
Emlékeznek-e arra, hogy minő prófétai szókat süvöltött március végén Máltán, az Európai Néppárt kongresszusán európai néppárti társai fülébe a mi európai néppárti miniszterelnökünk? „Macedónia Gruevszki pártja nélkül nem lesz stabil. A Balkán stabilitása érdekében haladéktalanul új választásokat kell kiírni Macedóniában. Üdvözlöm az Európai Unió további bővítéséről szóló határozatot. A Balkán stabilitása érdekében az unió tagjai közé a lehető leghamarabb vegyük fel Montenegrót, és a csatlakozási tárgyalásokat gyorsítsuk fel Macedóniával és Szerbiával.”
A nagy üzlet
Az „Egy övezet, egy út” (One Belt, One Road, OBOR) márkanév alatt futó mega-, giga- és teraprojektjeit Kína a következőképpen képzeli.
Az utolsó ajánlat
Ismét szocialista pártkongresszus elé nézünk, s a tét is újra a régi: sikerül-e elfoglalni valakinek az MSZP-t, hogy ráterelje végre a helyes útra. Az előző ilyen nagyszabású (ám rondán sikertelen) próbálkozás messzeható következményeit ma is nyögi az ország, s voltaképpen e tényre alapozza hozományigényét a jelenlegi kérő, Botka László is, amikor azt mondja, hogy a 2010-es választási kudarc felelőseit nem vinné magával a 2018-ban felálló parlamentbe.
Beomlasztva
Hétfőn feleskették a második hivatali ciklusát kezdő köztársasági elnököt. E nagyszerű alkalomból Szél Bernadett egy emléklapot adott át az ünnepeltnek, amelyre előző ciklusa tán legcinikusabb mondását vezették fel: „A népszavazáshoz való jog alkotmányos alapjog, egyik legfontosabb alkotmányos alapjogunk.”
Az egér és az egérút
Most akkor megnyerte-e Orbán a CEU-meccset, vagy épp ellenkezőleg, a CEU nyerte meg? (Csak hogy tisztázzuk: a megnyerés alatt azt értjük, hogy a CEU a jelenlegi formájában folytathatja a működését Budapesten).
Mi marad Sobotkának?
Csak fél évig kellett volna kibírni, de nem sikerült: Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök kedden bejelentette, hogy még a héten beadja Miloš Zeman államfőnek kabinetje lemondását.
Fenyegetve
Idén tavasszal megsokasodtak Magyarországon a tüntetések. Nyilvánvalóan a lex CEU és a civiltörvény átszabása vitte az utcára az embereket: de a demonstrációk immár elég látványosan túlmutatnak önmagukon.
A forradalom elmaradt
Az, hogy Monsieur Emmanuel Macron és Madame Marine Le Pen jutott a második fordulóba, nem a legjobb, de messze nem is a legrosszabb kimenetele a francia elnökválasztás első körének, különösen úgy, hogy M. Macron végül három százalékot vert rá Mme. Le Penre. (8,7 millió szavazatot kapott Le Pen 7,7 milliójával szemben.)