A szerk.

A képzelet szárnyán

A szerk.

Képzeljük el, hogy egy európai parlamenti demokráciában pár hónappal az általános választások előtt a koalíciós kormány hivatalban lévő miniszterelnöke nyerésre áll.

A kisebbik koalí­ciós párt elnöke a lelke mélyén tán már fel is adta a miniszterelnökséget, és azon dolgozik, hogy pártja minél jobb helyzetbe kerüljön a koa­líciós tárgyalásokon. A miniszterelnökön nehéz fogást találni: nemcsak népszerű, rutinos is. Ha egy érzékeny kérdésben – a szavazatvesztéstől tartva – nem akar állást foglalni, a választásokra tekintettel a legjobb, amit mondhat: ez nem kampánytéma, a következő parlament feladata lesz alaposan megtárgyalni és eldönteni. Ez észszerűen és tisztességesen hangzik – és igen kis mozgásteret hagy a feltörekvő politikai erőknek. Ilyen helyzetben ugyanis visszatetsző azzal vádolni a miniszterelnököt, hogy kerüli a felelősséget, hiszen épp hogy a választóknak (a népnek) igyekszik kedvezni akkor, amikor azt az érzékeny társadalmi kérdést nem kívánja kampánytémává tenni, hanem lepasszolja az új kormánynak és a friss demokratikus legitimációval rendelkező parlamentnek.

És mi történik akkor, ha a miniszterelnök közismerten ellenzi a fent említett érzékeny társadalmi kérdésben a jogszabályok változását?

Ha a riválisok bíznak a szerencséjükben, megpróbálhatnak 19-re lapot húzni, és akár frontálisan is támadhatják a kormányfőt. Például úgy, hogy koalíciós pártként az akarata ellenére még a választások előtt benyújtják a kényelmetlen kérdést rendező törvényjavaslatot. És mit tesz a kormányfő, ha koalíciós partnere ennyire elszemtelenedik, s a világos iránymutatás ellenére 19-re lapot húz?

Magyar viszonyok között már az is illúziónak tűnik, hogy a választások előtt a kisebbik koalíciós partner úgy próbáljon a helyzetén javítani, hogy a választók kegyeit keresi – nem pedig a regnáló kormányfőét.

Nos, a minap pont ez történt Németországban a melegházasság kapcsán. A kisebbik koa­líciós párt csőbe húzta Merkelt, és a kancellár egyértelműen kinyilvánított akarata ellenére ripsz-ropsz benyújtotta a melegházasságot elismerő törvényjavaslatot.

S mit lépett erre Merkel?

Egyszerűen kiállt az események útjából, és központi álláspont kikényszerítése helyett lelkiismereti szavazást rendelt el a kereszténydemokraták soraiban. A múlt pénteken pedig át is ment a törvény. A Bundestag 630 képviselőjéből 393 szavazott a szociáldemokraták előterjesztése mellett, 226 pedig ellene. A 393 szavazat több mint a CDU-val kormányzati szövetségben álló szocdemek és a két ellenzéki baloldali formáció, a Baloldal és a Zöldek együttes létszáma: azaz a konzervatív táborból is szavaztak a javaslat mellett. De a melegházasság ellenzői is megnyugodhattak: a kancellár nem szavazta meg a törvényt. Péntek délutánra azonban már nem az volt a hír, hogy a kancellár nemmel szavazott, hanem az, hogy erősebben és népszerűbben bukkant elő a felfordulásból, mint ahogyan belekeveredett (belerángatták). És ehhez senkire, sem a koalíción belüli riválisaira, sem a politikai ellenfeleire, sem a saját lelkiismeretére nem kellett megsemmisítő csapást mérnie. Péntek reggel szórták kicsit a konfettit a Bundestagban, hétvégén buliztak egy komolyabbat, hétfőre pedig visszatért a német belpolitika a szürke hétköznapokba.

Nem kizárt, hogy a parlamenti szavazás vesztesei a német alkotmánybírósághoz fordulnak majd a törvény ellen. Legfontosabb érvük az lehet, hogy a német alaptörvény a család védelme mellett kifejezetten védi a házasság intézményét. A német jog 2001 óta ismeri az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatát, s amikor ennek alkotmányosságáról döntött, a német AB fontosnak tartotta megjegyezni: az új jogintézmény a családi élet egyik lehetséges megjelenési formáját ismeri el, és nem érinti a házasságot. Anno ezzel a mozdulattal sikeresen elhárította a német bíróság a melegjogok ellenzőit, meghagyva a házasságot abban a jól megszokott fogalmi keretben, ahol a társadalom akkori többsége is tudni szerette.

Mivel a német alaptörvény a házasságot nem férfi és nő kizárólagos életközösségeként határozza meg, a német AB nincs túl nehéz helyzetben a melegházasság alkotmányosságának megítélése során. Elég lesz annyit mondania, hogy a házasság fogalmát a nép választott képviselői jogosultak meghatározni az alkotmány keretein belül, az alkotmány szövege pedig nem zárja ki az azonos neműek házasságkötését. Ez semmiképp sem forradalmi állítás, így tett pár éve hasonló helyzetben a francia alkotmánytanács is. Sőt, még a spanyol AB is így találta, pedig a spanyol alkotmány szerint házasságot férfi köthet nővel. A spanyol alkotmánybírák szerint az azonos nemű párok házasságkötése a jövőben sem akadályozza majd a férfiakat abban, hogy egy nővel kössenek házasságot.

Itthon persze csak álmodozhatunk arról a miniszterelnökről, aki saját politikai érvényesülése érdekében nem nyomja le riválisait, mint a rajzszöget. De annak talán eljött az ideje, hogy Merkel kancellár ujjgyakorlata nyomán elmorfondírozzunk azon: kinek is lesz jobb attól, ha a meleg párokat nem engedi a magyar jog házasságot kötni. Azoknak a heteróknak, akik kedvük szerint házasodhatnak, amíg el nem válnak? Ez elég gyöngécske ok megfosztani embertársainkat attól, hogy szabadságjogaikat egyenlő méltóságú személyként gyakorolhassák.

Neked ajánljuk