„A NAV sem meri megkérdezni, hogy hol van a 2,3 milliárdos turisztikai imázsfilm. Inkább átdobták a rendőrségnek a feljelentést, amelyik egyszer már megtagadta azt, mondván: az, hogy nem látható sehol a szuperprodukció, még nem jelenti azt, hogy nincs is meg valahol. De azt ő sem merte megkérdezni, hogy hol van.”
Lehettünk volna barátok is. Lehettek volna barátaink is, és most jól éreznénk magunkat. Vagy legalábbis jobban; ennél, ami most van, sokkal jobban. Együtt, csapatban, összefogva könnyebben átvészelhető minden válság, hamarabb mutatja meg magát a fény az alagút végén. Ha magad rögtön nem is veszed észre, a szomszédod oldalba bök, nézd, ott valami világít, kicsi, de egyre nagyobb lesz!
Hétfő este az uniós tagállamok nagykövetei megállapodtak arról, hogy – az Európai Bizottság egyik erre vonatkozó, eredeti javaslatát összegszerűen némileg módosítva, de a lényegét nem érintve – összesen 12,1 milliárd euró Magyarországnak szánt uniós támogatást felfüggesztenek, és ezek kifizetését különböző feltételekhez kötik.
Ha Orbán ki is csikarja az uniós forrásokhoz való hozzáférést, azt az EU-s és a NATO-tagállamokkal szembefordulva teszi.
„Van egy fennköltlelkű magyar asszony fenn a Várban, aki minden nap igyekszik egy könnyet letörölni, aki minden hétköznapot is a szeretet ünnepévé igyekszik varázsolni.” Sipőcz Jenő fővárosi polgármester hálálkodott e szavakkal Horthy Miklós nejének, miután a kormányzóné 2500 ún. szeretetcsomagot ajánlott föl az árvák javára.
Róma messze van. Székesfehérvártól különösen. Persze, mi nincs messze Székesfehérvártól? A kérdés ugyan költői, mégis lenne egy tippünk.
Elkezdődött a futball-vb, lejátszották Dzsudzsák Balázs zsíroskenyér-meccsét, Orbán Viktor pedig képes volt azt mondani a rádióban, hogy „Magyarország sosem támogatta a szankciókat, nem is szavaztuk meg őket”. Ám e hírek a közelébe sem érhettek annak, hogy megjelent Majoros Péter és Molnár Tamás Azt beszélik a városban című száma.
Magyarország, hogy ne sodródjon céltalanul, más, drabálisabb vagy éppen nálánál csekélyebb súlyú nemzetektől ide-oda lökdösve, taszigálva, általuk orrba rúgva a nemzetek nagy közösségének folytonosan változó, sunyi áramlásoktól mozgatott s mindig veszélyes közegében, két szilárd ponthoz, két, a vad vizek fölé magasodó szirthez kötötte magát, s e két köteléktől reméli megőrizni önbizalmát s hangsúlyos jelenlétét az államéletét körbeölelő, zaklatott áramlásban.
Az Alkotmánybíróság (AB) jól megoldotta a nehéz házi feladatot: kedd délelőtti határozata szerint a törvényhozás „mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő a tudományos kutatásról, a fejlesztésről és az innovációról szóló törvény, valamint a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvény módosításakor azzal, hogy nem szabályozta a jogbiztonság és a tulajdonhoz való jog érvényesülésének megfelelően az Eötvös Loránd Kutatóhálózat és a kutatóintézeti hálózat korábbi működtetője, a Magyar Tudományos Akadémia közötti vagyoni viszonyokat”.
Ha valaki a múlt hét második felében feltévedt az információs szupersztráda magyarországi szakaszára, könnyen Felcsút szűkebb vonzáskörzete felé ragadt az útja – alkalmasint el sem tudta kerülni hazánk főfaluját. Két röpke nap alatt három jó hír is belepte a sajtó minden részét (felekezeti hovatartozásra tekintet nélkül). Fussuk át ezeket – nyilván okulásból – szép sorjában.
Az uniós ügyekben jól értesült Politico.eu diplomáciai forrásokra és egy november 4-i keltezésű dokumentumra hivatkozva hétfő esti cikkében arról ír, hogy Magyarország „átfogó igazságügyi reformokat” ígér annak érdekében, hogy hozzájuthasson ahhoz a 7,2 milliárd eurónyi uniós támogatáshoz, amelyet az EU a járvány miatt létrehozott Helyreállítási alapból egyelőre visszatart.
Álmában két macska volt, de az egyik hazudott. Az egyik virágos ingben, kopott farmerben, nyakában a nukleáris fegyverek leszerelésére buzdító emblémával (ismerik, olyan, mint a Mercedesé, csak eggyel több a szára) őgyelgett az 1967-es Haight-Ashbury utcáin, parkjaiban, s minden szembejövőnek azt mondta: béke! Legyen béke, testvér! Békét, de azonnal!
