A tankönyvben az 1956-os magyarországi forradalomról és szabadságharcról megfogalmazott állítások villámgyorsan végigfutottak a hazai nyilvánosságon, amit nem is nevezhetünk különösebb csodának, hisz’ mégiscsak jelen államiságunk legfőbb – és egyetlen közvetlen – legitimációs alapját tagadják kategorikusan. Legfőbb és egyetlen: Magyarország 1989/90-es rendszerváltását nem lehet ugyanis a mindent elsöprő népakaratra hivatkozva igazolni, lévén a népakarat akkoriban (nota bene ahogy ma is) a beletörődés és az alkalmazkodás volt. A létező szocializmussal szemben csak az értelmiség egy szűk köre (nagyon megengedően: egy-egy szűk köre) fejezte ki ellenérzéseit. A korábbi történelmi események, államalapítás, 1848-as forradalom pedig bár jogosan és erősen, de csak közvetve igazolják mai létformánkat.
Mindazonáltal a jelenlegi Magyarország legitimációs alapjai ezzel együtt is sziklaszilárdak, az 1956-os forradalom három-négy napja azon ritka nagyszerű alkalmak egyike volt a történelem során (egy kezünk is elegendő lenne, hogy megszámoljuk az ilyeneket), amikor egyet akart ez az ország, s ennek az egy akaratnak a „Ruszkik, haza!” volt a legszervesebb része. Korántsem véletlen tehát, hogy Magyarország jelenlegi uzurpátora azzal hazudja tele a honi közoktatást és minden lehetséges közfórumot, hogy ő maga a saját kis kezével mutatott ajtót 1989-ben a megszálló szovjet csapatoknak. Teszi mindezt egy beszédére hivatkozva, amelyet már a csapatkivonások eldöntése után adott elő, de ez csak róla árul el döntő információkat, a történelemről aligha. A történelemről az orosz tankönyv beszél, amely ezt a csapatkivonást „egy különösen átgondolatlan döntésnek” nevezi. S ha már idézünk, álljon itt az 1956-os forradalmat tárgyaló passzus is, végtére az még a kormányoldal kiterjedt sajtójának egy csekélyebb szegletében is panaszos vonyítást generált. Tehát „a magyar válságot a nyugati titkosszolgálatok és az általuk támogatott belső ellenzék akciói katalizálták. A Szovjetunió csapatokat vezényelt Magyarországra, és segített a magyar hatóságoknak a tiltakozás elfojtásában.” Csak a miheztartás végett: a tankönyv az emlegetett belső ellenzéket fasiszta gyilkosokként nevesíti.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
